A jelenleg telepített Flash plug-in korábbi verziójú, kérem, frissítse az oldal megtekintéséhez!
Ma 2017. május 30. kedd, Zsanett, Janka napja van.


 
 
 
 
 
 
 
 



[2017-05-18] Fertő-táj Világörökség Nap
A Fertő-táj hangjai 2017. május 20. 10-17 óra
A 2001. decemberében világörökségi rangot nyert Fertő-táj képviselői 2003. május 18-án vehették át a világörökségi diplomát az UNESCO képviselőitől. Ennek emlékére minden évben megrendezzük a világörökségi napot, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa és a Civilek a Fertő-tájért Egyesület közös szervezésében.
A megnyitót Balfon 9 órai kezdettel a kultúrházban tartjuk.
 
Látogassák meg a tíz világörökségi településen ezen a napon kínált érdekes programjainkat! Idén a települési attrakciók mellett minden faluban egy-egy különlegességgel megismerkedhetnek. (Egyes helyszíneken a program ingyenességének előfeltétele az, hogy korábban már más programokon részt vettek! Lásd az egyes helyszínek melletti megjegyzést!) A részvételt az egyes programokon a helyi szervezők pecséttel igazolják.
Települések részletes programjai > > >
[2017-05-14] XVI. Bodzavirág Fesztivál Fertőboz

XVI. Bodzavirág Fesztivál 2017. május 20. Fertőboz, Juliánusz völgy
Napközben: arcfestés,tetoválás, ugrálóvár, körhinta, népi mesterségek,lángos, pattogatott kukorica, vattacukor, vásári attrakciók, kiállítók.
Egyes szolgáltatások (pl. körhinta, ugrálóvár) és a vásári árusok árui térítés kötelesek. A büfé egész nap üzemel, térítésköteles. A rendezvényen való részvétel, a programok látogatása, valamint a Bodzabál ingyenes!
Részletes program > > >

[2017-05-09] Orchidea túra
A nagycenki Natura Klub következő túrája az Orchidea túra

Időpont: 2017. május 14., vasárnap 15 h
Gyülekező: GySEV parkoló, Kiscenki u.

A túra a Hársfasoron halad, és a fasor végi erdőben folytatódik.
A ruházat megválasztásánál a kullancsok jelentette veszélyre is tanácsos figyelni!
A túrát Henn Márton vezeti.
 
[2017-05-07] Állásajánlat

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet FALUGONDNOKI MUNKAKÖR betöltésére. A munkakör határozatlan időre szól, legkorábban 2017. június 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. május 22. 
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Csorba János polgármester nyújt a 99/360-012-es telefonszámon.

[2017-04-25] Véradás 2017. ápr. 27-én Nagycenken
KÉRLEK SEGÍTS! ADJ VÉRT ÉS MENTS MEG 3 ÉLETET!
Egészséges vagy? Elmúltál 18 éves? 65. életévedet még nem töltötted be?
Soha nem tudhatod, melyik családtagodnak, rokonodnak, ismerősödnek (esetleg Neked) lesz szüksége vérre.
Adni, segíteni mindig a legmagasztosabb érzés!
Ezzel nem csak másokon segítesz, hanem egy szűrővizsgálaton is részt veszel, ami egészségi állapotodról ad felvilágosítást!
(Ha valamilyen eltérésre utaló eredményt találnak, behívnak egy kontroll vizsgálatra!)
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2017-04-23] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2017. április 27-én (csütörtökön) 18:00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
Teljes meghívó és napirendi pontok >
Előterjesztések >

[2017-04-20] Európa futás
IV. Európa futás Nagycenk, 2017. 04. 30.
Teljesítsd a távot! (Magadért, a családért, a barátért, Nagycenkért és a hazáért)
A sportesemény célja felhívni a figyelmet az egészséges életmódra,
az összefogásra, megemlékezve a 2004. május 1-i Európa Uniós csatlakozásra.
A sportesemény helyszíne: Nagycenk - Deutschkreutz
Idõpont: 2017. április 30. vasárnap, 9.30-tól
A verseny rendezője: Nagycenk Nagyközség Önkormányzata, Friends of Europe Nagycenk Egyesület, valamint a nagycenki civil szervezetek
Nevezés: reggel 8-tól 9-ig, Gyári kert (9485 Nagycenk, Gyár utca vége)
További részletek és útvonaltérkép a plakáton > > >
 
[2017-04-14] Nagyheti szertartások rendje

Nagycsütörtök (április 13.) 17 órakor szentmise az utolsó vacsora emlékére. 16 órakor ministráns próba.
Nagypénteken (április 14.) 14:30 órakor kezdődik a keresztút, 15 órakor kezdődik az ünnepi szertartás (passió, kereszt hódolat, szentáldozás), 13:45-kor ministráns próba
Nagyszombat (április 15.) Délelőtt 9-11óra között lehetőség nyílik a szentsír látogatásra a Mauzóleumban.
17 órakor kezdődik a nagyszombati szentmise, felnőttek keresztelése, bérmálása, feltámadási körmenet, húsvéti ételek megáldása. 16 órakor ministráns próba.
Húsvétvasárnap (április 16.) Krisztus feltámadása, az ünnepi szentmise 9 órakor kezdődik.
Húsvéthétfő (április 17.) Az ünnepi szentmise 9 órakor kezdődik a Mauzóleumban

[2017-04-13] Állásajánlat

A GYSEV ZRT munkatársat keres a nagycenki Múzeumvasúthoz SKANZENŐR munkakörre. Határozott időre: áprilistól október 01-ig azonnali belépéssel!
Érdeklődni lehet a 0630/4686726 és a 0630/2177891 telefonon Lukács Lajos üzemfőnöknél !

[2017-04-11] Szent György-napi vígasságok
SZENT GYÖRGY-NAPI VIGASSÁGOK a NAGYCENKI ARANYPATAK ÓVODÁBAN
2017. ÁPRILIS 22. Szombat 15 óra

Fellépnek a „Czenki" Hársfa néptáncosai és utánpótlás csoportja, a Nagycenki Citerások, a Nefelejcs Nyugdíjasklub kórusa. Füvesboszi kincsestára, lovaglás, íjászkodás, méhészeti bemutató, kosaras körhinta, népi ügyességi játékok, játszóház (tavaszi barkácsolás, Paverpol kézműves technika) várja a gyermekeket, minden érdeklődőt!
HELYE: AZ ÓVODA UDVARA
 
JÖJJÖN EL! és NÉZZE MEG!
Népi mesterségek bemutatója:
Szabó Karola (Győr) Szalmafonó, Kacsák Andrea (Győr) Textiljáték készítő, Kelediné Mészáros Ágnes (Pinnye) Forgácsdísz készítő, Mészáros Anna (Fertőrákos) Népi ékszerkészítő, Nagy László (Nagycenk) Faszobrász, Frank Attiláné (Nagycenk) Szövő, Mészárosné Gaál Mária (Fertőrákos) Tojásdíszítő
[2017-04-11] Széchenyi Akadémia Nagycenken

Április 20-23. Széchenyi Akadémia Nagycenken.
Téma: Kultúrák hatása Széchenyi korában és napjainkban

Kelet - Nyugat találkozásánál fekszik országunk, tekintették Európa keleti bástyájának, de elmaradott, barbár vidéknek is. Sok nemzet kultúrája, különböző vallások találkozási helye a Kárpát-medence. Hogyan hatottak Széchenyi idejében és hatnak napjainkban a különböző szellemi irányzatok? Mennyit változtak ezek az eszmerendszerek, s hogyan befolyásolták a mindennapok életét? Ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat.
Az akadémia programja:

Tovább a teljes hírre > > >
[2017-04-11] Locsolóbál
Időpont: 2017. április 16. 20 órától
Helyszín: Nagycenk Sportcsarnok
Jegyárak: elővételben 2000 Ft, helyszínen: 2500 Ft
Welcome drink!
Tombola értékes nyereményekkel, és sok meglepetés várja a szórakozni vágyókat!
Zenél a Music Club
Jegyek elővételben kaphatóak a Száz forintos boltban és a Zolgiz Ételbárban.
Tombola felajánlásokat szívesen fogadunk!
 
[2017-04-10] Tavaszi virágvásár

POLGÁR Balázs / SZOMBATHELY
2017. április 14.-én (pénteken) 08,00-09,30 óráig
2017. április 28-án (pénteken) 14,00-16,00 óráig muskátli és balkonnövények
---------------
2017.május 12.-én(pénteken) 14,00-16,00 óráig
2017.május 25.-én (csütörtökön) 14,00-16,00 óráig egynyári növények vására a Posta melletti parkolóban!

[2017-04-03] Kiscenki Lovasnap
A SMAFC Lovasszakosztálya 2017. április 9-én 13 órai kezdettel Lovas napot rendez:
- Kezdő gyermek ügyességi 
- Haladó gyermek ügyességi
- Kezdő fogathajtó
- Kezső ugró 60-70cm
- Kezdő ugró 70-80cm
A versenyszámok között lovasbemutatók. 
Helyszín: Nagycenk Széchenyi kastély füves lovaspályája
A Lovas napra a nézőknek a belépés ingyenes!
Információ és nevezés:
Halasi Endre +3620/440-5480 halasi.endre@gmail.com
Eszterháza Központ támogatásával
 
[2017-03-31] Széchenyi István halálának 157. évfodulója
  Nagycenk Nagyközseg Önkormányzata tisztelettel meghivja Önt a Széchenyi István halálának 157. évfodulója alkalmából rendezett megemlékezésre.
Időpont: 2017. április 7. péntek 16 óra
Helyszin: Nagycenk Szechenyi tér
Megemlékező beszédet mond Tóth József Fertőboz polgármestere
Műsor: A Nagycenki Széchenyi István Altalános Iskola diákjai
A rendezvény koszorúzással zárul.
[2017-03-30] Számítástechnikai kurzus, Felhasználói ismeretek II.
INTERNETHASZNÁLAT
HALADÓ számítástechnikai kurzust indítunk felnőttek számára Nagycenken. A 7x1,5 óra során a résztvevők megismerkednek az internetezés világával.
Kezdési időpont: 2017. április 4., kedd 17 h
Helyszín: Polgármesteri Hivatal alagsori nagyterme
Részvételi díj a hét alkalomra összesen 5000 forint/fő.
Jelentkezés: Benke Éva tel.: +36 30 695 40 49; e-mail: benke_eva@freemail.hu
 
Jelentkezési határidő: 2017. 04. 03.
A kurzust Fehér István informatikus vezeti. A program szervezője Nagycenk Nagyközség Önkormányzata.
[2017-03-29] Horgászegyesületi hírek, aktualitások
A nagycenki Aranypatak Horgászegyesület 2017. április 1-én, szombaton tartja az idei első társadalmi munkát, találkozó a posta melletti parkolóban 7 órakor. A parkolóban lévő faház áthelyezése és a tó melletti patakpart rendezése lesz az elsődleges feladatunk, ehhez kérjük, aki tud szerszámot is hozzon!
Egyesületünk idei évi első horgászversenyét április 23-án vasárnap rendezi. Előzetes nevezés Barasits Lászlónál, Dózsa krt. 48. A nevezési díj 3.000 Ft. Nevezés a helyszínen fél 7-től. A verseny 8 órakor kezdődik, 12-ig tart. A dobogósok értékes díjakban részesülnek. Várunk minden érdeklődőt!
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2017-03-29] Tiszta utak
  Tiszta utak! Szemétszedési akció. Tegyünk együtt környzetünk tisztaságáért!

Településünk is csatlakozott a Tiszta utak akcióhoz, melynek keretében Nagycenk külterületein, a főbb utak mentén szervezünk szemétszedési akciót.

Időpont: 2017. április 1. szombat, 8-11 óra között
Gyülekező az Önkormányzat épületénél.
Innen csoportokba osztva indulunk a szomszédos települések felé a településtábláktól. Kérjük, aki tud autóval jöjjön, hogy egyszerűbb legyen az eljutás a kiindulási pontokra.
Zsákot és kesztyűt biztosítunk a résztvevők számára.
További részletek > > >
[2017-03-26] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2017. március 30-án (csütörtökön) 18:00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
Teljes meghívó és napirendi pontok >
Előterjesztések >

[2017-03-25] Nagycenkért Alapítvány beszámolója a 2016-os évről

A "Nagycenkért" Alapítvány Kuratóriuma köszönetét fejezi ki mindazon magánszemélyeknek és vállalkozóknak, akik az elmúlt évben támogatták a Nagycenkért Alapítványt. Kérjük, továbbra is támogassák Alapítványunkat!
Kettős könyvitelt vezető szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete > > >

[2017-03-24] Csillagvirág túra
A nagycenki Natura Klub idei második programja a Csillagvirág túra
Időpont: 2017. április 1., szombat 15 h
Gyülekező: a Nagycenkről Fertőbozra haladó úton, a kisvasúti sorompó melletti kanyarban (parkolási lehetőség van).

A túra 1,5 - 2 órás. Az útvonal a Köves erdő alatti réten, illetve az erdőben halad. Várhatóan a csillagvirág (Scilla bifolia agg.) mellett sok már érdekességgel találkozunk, többek között látunk boszorkányköröket is...

A túrát Henn Márton vezeti, a részvétel ingyenes!
 
[2017-03-20] Óvodai beíratás

Tisztelt Szülők! Az új gyermekek óvodai beíratásának időpontja: 2017. április 11-e, 12-e és 13-a, 8 órától 16 óráig. Azoknak a jelentkezését várjuk, akiknek gyermeke 2017. június 01-e és 2018. augusztus 31-e közötti időszakban betölti a 3. életévét.
Amennyiben az óvodai férőhely engedi, óvodánk fogadja azokat a gyermekeket is, akik a fent megadott időben betöltik két és fél éves életkorukat, ebben az esetben az óvodáztatás feltétele, hogy mindkét szülő munkában álljon. A beíratásra kérem, hozzák magukkal gyermekük születési anyakönyvi kivonatát és lakcímkártyáját!
Nemes Viktória óvodavezető

[2017-03-18] Meghívó

A Kapuvári Vizitársulat Intéző Bizottsága nevében tisztelettel meghívom 2017. március 29-én ( szerda ) 9:30 órai kezdettel tartandó Küldöttgyűlésre.
Küldöttgyűlés helye: Kapuvár, Garta Vendéglő, Kapuvár, Rákóczi u. 32.
Teljes meghívó > > >
Tájékoztató > > >

[2017-03-13] Széchenyi Emlékhelyek Túra 20/10 km
Széchenyi Emlékhelyek Túra 20/10 km
Nagycenk 2017. április 08.

A túra célja: megismerni és végigjárni a Széchenyi család emlékhelyeit Nagycenken és a környékén. Az útvonal sorban érinti a Széchenyi emlékhelyeket, ahol ellenőrző pontok működnek. 

A résztvevők tájékoztató füzet, térkép segítségével tudnak haladni a kijelölt úton, a haladást jelölő szalagok is segítik. Minden egyes ellenőrző ponton az adott emlékhelynek megfelelő pecséttel igazolják az áthaladó túrázókat. 

   
A rajt, a cél és a féltáv a Nagycenki Alkotóház (Nagycenk, Kiscenki út 20.). Itt frissítőpont is üzemel, ahol a résztvevők teát, vizet, csokit, kalácsot és zsíros kenyeret kapnak.
Rajt: 08:30 perc - 10:00 óra között. Szintidő: 3 óra/10 km, 6 óra/20 km. Nevezési díj: 500 Ft.
A túra több mint sport, de nem verseny!
Szervező és lebonyolító: Pölcz Zoltán (T: +36 203980864) és a Friends of Europe Nagycenk Egyesület (T: +36 209661697, e-mail: drtothmelinda@gmail.hu)
[2017-03-08] Meghívó
A Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola tisztelettel meghívja Önt és családját
MÁRCIUS 14-ÉN 16 ÓRÁRA
a Községháza dísztermébe az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezésre.
 
[2017-03-08] Meghívó
  Szeretettel meghívunk Benneteket egy kirándulásra a Csáfordi Kerekerdőbe Tőzike virágzás megtekintésére.

Találkozás: 2017. március 11.-én 13.00 órakor
Répceszemerén a Kultúrház előtt.
Indulás gyalogosan a Csáfordi Kerekerdőbe, kb. 3 km, kb. 1 óra séta.
Séta a Csáfordi Kerekerdőben a Tőzike tanösvényen: kb. 3 km, kb. 1 óra séta.
Visszaút Répceszemerére: kb. 3 km, kb. 1 óra séta.
További részletek > > >
[2017-03-07] Munkaerő felvétel

Hidegség Ilona-majorba, keresünk istállónkba sportlovas, lóápoló, istálló-,kerti-, udvari munkára, napi 4 órában, megbízható Kollégát.
Jelentkezés az alábbi telefonszámokon: 00 36 30 267 38 32, vagy 00 36 30 937 30 49

[2017-03-07] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2017. március 8-án (szerdán) 15:00 órakor rendkívüli Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
Teljes meghívó és napirendi pontok >
Előterjesztések >

[2017-03-01] Állásajánlat

Nagycenki Közös Önkormányzati hivatal pályázatot hirdet pénzügyi-gazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére. 
Részletek > > >

[2017-02-28] Filmklub
Szertettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait és ismerőseit a REFORMÁCIÓ-EMLÉKÉV ALKALMÁBÓL Luther Mártonra és a reformációra emlékeztető előadással egybekötött filmvetítésre.

Időpont: 2017. márc. 5. vasárnap 17 óra

Helyszín: Nagycenk Községháza Nagyterme

Előadó: Dr. Reisinger János irodalomtörténész

A belépés minden korosztálynak ingyenes.
 
[2017-02-23] Meghívó
„A tett első, a szó második..." (Széchenyi István)
A Nagycenki Egyházközség és a Nagycenki Önkormányzat közösen Jótékonysági bált szervez, melyre tisztelettel meghívja Önt és kedves családját.
Időpont: 2017. február 25. szombat 20 óra
Helyszín: Nagycenk Tornacsarnok
A bálon fellép: a Soproni Dirty LED Light Crew (a 2015-ös Hungarys Got Talent győztese) Kezdési időpont: kb. 21 óra
A zenét szolgáltatja: Showtime bulizenekar
Belépőjegy: 2000 Ft (Belépőjegyek elővételben is megvásárolhatók Nagycenki Sándornál és Pölczné Lőrinc Mártinál)

Büfé, tombola! (Tombola felajánlásokat szívesen fogadunk!)
Jó mulatást, szép estét kívánunk!

 
[2017-02-23] Meghívó
  Tisztelt Érdeklődő!
A tűzvédelmi törvény lehetővé teszi, hogy adott szakmai és technikai feltételek megléte esetén az önkéntes tűzoltó egyesületek önállóan beavatkozhassanak, tüzet olthassanak, és műszaki mentést végezhessenek. A nagycenki szaktevékenységet végző önkéntes tűzoltók képzettsége, az egyesület technikai felszereltsége a jogszabályi előírásoknak megfelel.
Nagycenk Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete, mint önállóan beavatkozó tűzoltó egyesület ünnepélyes útbaindító ünnepségére ezúton tisztelettel meghívom.
Időpont: 2017. február 25. 10:00 óra
Helyszín: Nagycenk, Tornacsarnok (Nagycenk, Szt. Imre utca)
Tisztelettel: Nagycenk Község ÖTE
[2017-02-22] Cenki Híradó februári száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Ezüstérem az országos döntőben
- Kiállítás megnyitó
- Bál meghívó
- Önkormányzati hírek
- Sporthírek
- Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Tovább az olvasáshoz > > >

[2017-02-22] Meghívó
SZÍN-TEREK KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ

Fekete Rajmundné Zsuzsa akvarelljei, grafikái, tusrajzai különböző időszakokból.

2017. március 4. szombat 14:30

Helyszín: Nagycenk, Széchenyi kastély, I. em.

A belépés ingyenes!

Plakát megtekintése > > >
 
[2017-02-22] Télbúcsúztató
  Télbúcsúztató 2017. 02. 26. vasárnap

Kergessük el együtt a telet!
Indulás 15 órakor a Platán Pizzéria elől.
Mindenki hozzon magával zajkeltő eszközöket!
Aki tud, fánkot, süteményt, és kis papírdarabkákra felírva mindazt, amitől szabadulni szeretne!

A telet jelképező bábuval együtt elégetjük a bút és a bajt is!
Legyünk sokan, járjunk sikerrel, jöjjön a tavasz!
Mindenkit szeretettel várunk!
[2017-02-21] Állásajánlat

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő 1 fő családsegítő munkatársat keres. A munkakör betöltésének kezdő időpontja: A pályázatok elbírálását követően azonnal. A jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Részletek > > >

[2017-02-18] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2017. február 23-án (csütörtökön) 18:00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
Teljes meghívó és napirendi pontok >
Előterjesztések >

[2017-02-10] Számítástechnikai kurzus

Számítástechnikai kurzus, Felhasználói ismeretek I.
Számítástechnikai kurzust indítunk felnőttek számára Nagycenken. 5x1,5 óra során a résztvevők elsajátítják a számítógép-használat alapjait és alapszintű felhasználói ismeretekre tesznek szert.

Kezdési időpont: 2017. február 17., péntek, 17 h
Helyszín: Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola, Nagycenk, Iskola u. 4-6. (informatika terem)
Részvételi díj az öt alkalomra összesen 2000 forint/fő.

Jelentkezés: Benke Éva tel.: +36 30 695 40 49; e-mail: benke_eva@freemail.hu
Jelentkezési határidő: 2017. 02. 15.

A kurzust Fehér István informatikus vezeti.

A program szervezője Nagycenk Nagyközség Önkormányzata.

[2017-02-07] Hirdetmény

Lövői Közös Önkományzati Hivatal gazdálkodási előadói munkakör betöltésére állást hirdet.
Állásajánlat részletei > > > 

[2017-02-04] Cenki Híradó januári száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető‘ meg.

A tartalomból:
- Telt ház a jelmezbálon
- Natura Klub túra az Aranypatak mentén
- Jótékonysági bál a Tornacsarnokban (febr.25)
- Önkormányzati hírek
- Horgászegyesületi hírek
- Sporthírek

Tovább az olvasáshoz > > >

[2017-02-04] Ingyenes informatikai képzés
A studio italia a ginop 6.1.2-15-2015-00001 „digitális szakadék csökkentése" projekt keretében Fertőszentmiklós, Harka, Hegykő, Nagycenk, Nagylózs és Lövő településeken 15 fő számára ingyenes informatikai képzéseket hirdet „első lépések a digitális világba" és „önállóan használom az informatikai eszközömet" címmel.

Projekt szórólapja > > >

Projekt részletes tájékoztatója > > >
 
[2017-01-26] Natura Klub túra az Aranypatak mentén
A hódok nyomában
A túrán az Aranypatak mentén haladva felkutatjuk az itt élő hódok nyomait, megnézzük a farágásokat.
A horgásztó melletti dombra is felmegyünk, ahonnan szép időben gyönyörű kilátás nyílik a Fertő tóra és Nagycenkre.

Időpont: 2017. 02. 12., vasárnap 15 h
Gyülekező a laktanya előtt (Dózsa körút).
A túra időtartama 1,5-2 óra; kutyákat is hozhattok! Túravezető: Henn Márton

Szeretettel várunk mindenkit

 
[2017-01-23] Hivatali ügyfélfogadási és pénztári rend

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 7:30-12:00, Kedd: Nincs ügyfélfogadás, Szerda: 7:30-12:00 és 13:00-15:00, Csütörtök: 13:00-15:00, Péntek: 7:30-12:00
Pénztári órák:
Hétfő: 7:30-12:00, Szerda: 13:00-15:00

[2017-01-23] Meghívó
Disznóvágás
Január 28. szombat Alkotóház


A Nagycenki Önkormányzat az idei évben is meghívja Önt és családját egy hagyományörző disznóvágásra.
Időpont: Január 28. szombat
Helyszín: Alkotóház

A disznóvágás reggel 8 órakor kezdődik. Disznótoros ebéd 16 óra körül.
Mindenkit szeretettel várunk! A részvétel ingyenes.
 
[2017-01-21] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2017. január 26-án (csütörtökön) 18:00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
Teljes meghívó és napirendi pontok >
Előterjesztések >

[2017-01-19] Jelmezbál

A JELMEZBÁLRA ELŐVÉTELBEN MINDEN JEGY ELKELT.

A HELYSZÍNEN MÁR NEM LESZ LEHETŐSÉG JEGYET VÁSÁROLNI.

MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!

[2017-01-04] Jelmezbál
IV. Farsangi Jelmezbál
2017. január 21. 19 óra Nagycenk Sportcsarnok


A nagycenki civil szervezetek szeretettel meghívják Önt, kedves családját és barátait a IV. Farsangi Jelmezbálra.
Zene: Royal Zenekar Székelyvércse

Belépő elővételben: 3000 Ft/fő, helyszínen: 4000 Ft/fő

Közreműködnek Braunstein Ferencné, "Czenki" Hársfa Néptáncegyüttes

További részletek az esemény plakátján > > >
 
[2017-01-03] Meghívó
Tisztelettel meghívjuk az 1943. január 12-i doni áttörés 74. évfordulója alkalmából rendezett EMLÉKTŰZ GYÚJTÁSRA
Emlékező beszédet mond: Szalai Gábor atya
Helyszín: Nagycenk, Széchenyi tér Hősi emlékmű
Időpont: 2017. január 12. csütörtök 17.30 óra
Várunk mindenkit, aki tisztelegni szeretne a Don-kanyarnál hősi halált halt magyar katonák és az elesett nagycenki hősök emléke előtt.
Nagycenk Önkormányzata
 
[2017-01-03] Galambkiállítás
  Galambkiállítás 2017. január 14-15-én Nagycenken a Sportcsarnokban (Nagycenk, Szent Imre u. 4.)
A Nagycenki Sport és Díszgalamb Szakoszály, és a V-142 sz. Galamb és Kisállattenyésztők Soproni Egyesületének közös szervezésében
Nyitva tartás:
január 14. szombat: 8-18 óráig
január 15. vasárnap: 8-15 óráig

Eredményhirdetés: január 15. vasárnap 14 órától
A bírálatot a már megszokott magas színvonalon az MGKSZ delegált bírálói végzik.
A rendezvény ideje alatt kisállatbörze is várja az érdeklődőket.
Mindenkit szeretettel várunk!
[2016-12-21] B.U.É.K.
 
[2016-12-20] Értesítés
Tájékoztatom Tisztelt Betegeinket, hogy 2016. december 22- től 2017. január 1 -ig a fogászati rendelés szabadság miatt szünetel.
Helyettesítés: ( csak fogfájás esetén igénybe vehető )
Dr. Szemerédi László
Nagycenk, Iskola u. 1. 2016. december 22. csütörtök 14-15-ig
2016. december 23. péntek 9-10-ig
KÖZPONT FOGÁSZATI ÜGYELET
Sopron Erzsébet Kórház
2016. december 24. szombat 9 - 14-ig
2016. december 25. vasárnap 9 - 14-ig

 
Tovább a teljes hírre > > >
[2016-12-18] Falukarácsony és Karácsonyi koccintás
Falukarácsony és Karácsonyi koccintás dec. 21. szerda, Községháza

Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat hagyományos karácsonyi ünnepségünkre, december 21-én szerdán 17 órakor a Községháza dísztermébe.

További részletek > > >
   
[2016-12-16] Hivatali nyitvatartás

Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Polgármesteri Hivatalban 2016. december 19-31. között munkanapokon 08-12 óráig van ügyfélfogadás.

[2016-12-10] Magyar Megyék Piaca

Magyar Megyék Piaca a Tüskecsarnoknál Újbudán
Lehetőség a vidéknek, igény a fővárosiaknak
Mivel Budapesten egyre nagyobb a kereslet a vidéki, kiváló minőségű termékek iránt, új termelői és kézműves piacot indítunk Újbudán (XI. kerület) a Tüskecsarnok előtti téren minden szerdán. Ennek keretében szeretnénk alkalmanként olyan programot indítani és hirdetni, ahol egy-egy vidéki megye termelői és kézművesei mutatkozhatnak be és kínálhatják termékeiket.
További részletek > > >

[2016-12-10] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. december 15-én (csütörtökön) 16,30 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
Teljes meghívó és napirendi pontok >
Előterjesztések >

[2016-12-07] M85 gyorsforgalmi út

Az alábbi hivatkozáson keresztül elérhető az M85 gyorsforgalmi út nyomvonalával összefüggő rendezési terv módosítás előzetes anyaga. Ehhez észrevételt lehet tenni e-mailban ( jegyzo@nagycenk.hu ) illetve személyesen a Nagycenk, Gyár u. 2. szám alatt december 8-án 10 óráig.
Dokumentum megtekintése > > >

[2016-12-06] Meghívó
„Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás. Ránk köszöntött advent, boldog Jézus-várás..."

Ezzel a lelkülettel hívjuk, és szeretettel várjuk a nagycenki családokat a templomban tartandó ADVENTI KONCERT-re 2016. december 17-én (szombaton) a 18 órai szentmise után (kb. 3/4 7-kor).

Nagycenki Templomkórus

 
[2016-12-05] Adventi vásár az Alkotóházban
  Adventi vásár az Alkotóházban
Sok szeretettel hívjuk és várjuk a hagyományos nagycenki adventi vásárba december 10-én szombaton 15-19 óráig a nagycenki Alkotóházba (Kiscenki utca 20.).

A vásárban elérhető lesz a Fertőparti Felfedező társasjáték, melyet a játék megálmodói mutatnak be a helyszínen interaktív formában.

További részletek > > >
[2016-11-30] Meghívó
Kedves Nagymamák, Anyukák, Gyerekek!
A Friends of Europe Nagycenk Egyesület szeretettel várja Önöket a nagycenki Alkotóházba december 11-én és 18-án vasárnap 18 órai kezdettel egy kis karácsonyi készülődésre. A foglalkozások alkalmával saját maguk készíthetik el karácsonyi ajándékaikat: hóembereket, rénszarvasokat, karácsonyi díszpárnákat és karácsonyfa díszeket. A szükséges anyagokat az egyesület térítésmentesen biztosítja. A foglalkozást Jászberényi Klára vezeti. Jelentkezés a 0620/4465367-es telefonszámon Erdősi Ferencné Iza tanárnőnél.
 
[2016-11-30] Advent 2016
Advent Nagycenken 2016

nov.27. Adventi gyertyagyújtás az Alkotóház udvarán
dec.4. Adventi játszóház a Kastélyben
dec.6. Mikulás a Kastélyban
dec.10. Adventi vásár az Alkotóház udvarán 
dec.17. A Nagycenki templomi kórus koncertje a templomban
dec.21. Falukarácsony a Községháza Dísztermében
dec.21. Karácsonyi koccintás a Községháza előtti téren
 
[2016-11-30] Mikulás Nagycenken
  Mikulás Ünnepség
Az idén nagy megtiszteltetés érte a Mikulást! Meghívást kapott a csodálatos Széchenyi-kastélyba, hogy ezúttal ott oszthassa szét ajándékait a nagycenki gyerekeknek.
Hosszú útja során december 6-án kedden du. 5 órakor érkezik meg a kastély télikertjébe.
Ide hívjuk a gyerekeket szüleikkel, nagyszüleikkel együtt, hogy közösen készülődjünk a Mikulás fogadására. A várakozás perceit játékos feladatokkal, dalok, versek tanulásával, vidám fotózással töltjük. Szeretettel várunk mindenkit!
[2016-11-30] Adventi játszóház
Adventi játszóház a Széchenyi István Emlékmúzeum földszinti termében december 4-én vasárnap du. 3 órától.
Régi korok karácsonyi hangulatának megidézése, természetes alapanyagok, mézeskalács díszítés...
A kézműves foglalkozást követően du. 5 órakor közös adventi gyertyagyújtás a kastélykápolna előtti adventi koszorún. A gyertyagyújtáson a jelenlévőkkel együtt énekelünk majd karácsonyi dalokat. A rendezvényen a részvétel ingyenes.
 
[2016-11-28] Tájékoztató

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatala tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Települési ügysegéd fogadóórájának időpontja Nagycenk településen átmenetileg az alábbiak szerint módosul: 2016. dec. 5. hétfő 11:30 - 12:30. Szíves megértésüket köszönjük!

[2016-11-28] Közmeghallgatás

Lezajlott a közmeghallgatás 2016. november 24-én, aminek az előterjesztéseit az alábbi hivatkozásokra kattintva olvashatnak el.
Polgármesteri beszámoló > > >
Alpolgármesteri beszámoló > > >

[2016-11-25] Meghívó
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. december 01.-én (csütörtök) 15:00 órakor rendkívüli, nyílt Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
Az ülés napirendje:
1./ Várossá nyilvánítási pályázat benyújtása. Előterjesztő: Csorba János polgármester
Meghívott vendég: dr. Habil Trócsányi András tanszékvezető egyetemi docens (Pécs) a várossányilvánítás.hu szakmai munkaközösség vezetője.
 
A képviselő-testület a 2016. november 24-ei közmeghallgatáson tárgyalta ezt a témát, döntést nem hozott, hanem a 2016. december 1-jei nyilvános ülésen fog döntést hozni.

Teljes meghívó > > >

Közmeghallgatás 2016 - Várossá nyilvánítás pályázata > > >
1. Napirendi pont (előterjesztés) > > >
1. Napirendi pont 1-2. melléklete > > >
[2016-11-21] Levél

Tisztelt Polgármester Asszony, Úr !
Ezúton szeretném megköszönni betegeim Hegykő, Nagycenk, Fertőhomok, Nagylózs, Pinnye és Fertőboz lakossága, kollégáim és a magam nevében nagylelkű támogatásukat.

Az Önök segítségével beszerzésre került két új berendezés. A légtisztító klímaberendezéssel egyrészt a betegellátás komfortját, tisztább levegőjű, kellemesebb hőmérsékletű kezelőhelyiséget alakítottunk ki a rendelő egyidejű felújításával, másrészt a fogászati lézerkészülékkel új terápiás lehetőségekkel, további fogmegtartó, gyógyulást segítő eljárások alkalmazására vált lehetőség.

Tovább a teljes hírre > > >
[2016-11-21] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. nov. 24-én 18:00 órakor KÖZMEGHALLGATÁST, majd azt követően rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Közmeghallgatás helye: Nagycenk Községháza Díszterem
Napirendi pontok a teljes meghívóban > > >
Ülés előterjesztései > > > 

[2016-11-14] Bursa Ösztöndíjpályázat - benyújtási határidő változás

Az Emberi Erőforrás Minisztériumának döntése értelmében a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje meghosszabításra került.
A pályázat benyújtásának módosított határideje: 2016.november 15.
Tovább a közleményhez > > >

[2016-11-12] Önkormányzati rendelet az egészségügyi alapellátás körzeteiről

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az egésszégügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. par. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.par. (1) bekezdés 4. pontjában és az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5.par. (1) bekezdését meghatározott feladatkörében eljárva, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6.par. (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró alapellátásért felelős országos módszertani intézet véleményének kikérésével a következő önkormányzati rendeletet alkotja:
Tovább a 10/2016-os rendeletre > > >

NEFI vélemény > > >

[2016-10-26] Halloween-party

Halloween-party 2016. október 29-én szombaton 16 órától a Községháza alagsorában és az épület előtti téren.

Bent: boszismink, varázsitalok kóstolása, jósda, zsákbamacska, boszorkányos csecsebecsék gyártása

Kint: tökfaragás, tökverseny, meleg tea, kakaó, forralt bor, véres-rémes sütik

További részletek az esemény plakátján > > >

 
[2016-10-24] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. október 27.-én (csütörtökön) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
Teljes meghívó és napirendi pontok >
Előterjesztések >

[2016-10-19] Közérdekű Közlemény

Az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont a nagycenki Széchenyi-örökség kezelője 2016. november 02-án 18.00 órakor csendes megemlékezésre hívja a környék lakosságát. „Helyezzük el közösen a tisztelet mécseseit a Mauzóleum lépcsőzetén az elhunyt Széchenyiek és hozzátartozóik emlékére. Hagyományteremtő szándékkal gyúljanak fel a gyertyák lángjai... "

[2016-10-19] Közérdekű Közlemény

A nagycenki Széchenyi Mauzóleum - Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója tiszteletére ingyenesen látogatható 2016. november 01-jén és 02-án. Az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont kezelésében lévő - Széchenyi-örökség részét képező - Mauzóleum 20 fős csoportokban, vezetett módon ingyenesen látogatható 10-18 óra között. A látogatás regisztrációhoz kötött. Regisztráció az regisztracio@eszterhaza.hu email címen, vagy telefonon a 06 99 360-023, 06 99 537 640 20-as mellékű telefonszámokon lehetséges név, résztvevők létszáma, e-mail elérhetőség illetve irányítószám meghagyásával 2016. október 28 péntek 12.00 óráig.

[2016-10-18] PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Maráz - Gráczol Családsegítő Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet Sopronkövesd és Nagycenk községekben.
A pályázat célja: Felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók egyszeri ösztöndíjban való részesítése.
Pályázhatnak: Azon 18-30 év közötti főiskolai vagy egyetemi tanulmányaikat végző hallgatók, akik Sopronkövesd vagy Nagycenk községben állandó lakhellyel rendelkeznek, és az első évfolyamot sikeresen elvégezték.

Tovább a teljes hírre > > >
[2016-10-17] Pénzügyi gazdálkodási ügyintéző álláslehetőség

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal pályázatot hirdet pénzügyi-gazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére. 
Részletek > > >

[2016-10-17] Bursa Ösztöndíjpályázat

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
NAGYCENK NAGYKÖZSÉG Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2017. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2016/2017. tanév második és a 2017/2018. tanév első félévére vonatkozóan. Tovább a pályázati kiíráshoz > > >

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2017. évre  a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. Tovább a pályázati kiíráshoz > > >

[2016-10-17] Meghívó
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata és a Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola tisztelettel meghívja Önt az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre.
Időpont: 2016. október 21. péntek, 16.30 óra
Helyszín: Nagycenk, Községháza díszterme
Ünnepi műsor: Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola diákjai
 
[2016-10-11] Állásajánlat

A nagycenki Széchenyi Emlékmúzeum felvételt hirdet takarítónői állásra. Jelentkezni Huiber Editnél 0670/6849116 vagy 0699/360-023 telefon számon.

[2016-10-05] Múzeumok Őszi Fesztiválja
Múzeumok Őszi Fesztiválja
2016. szept. 26 - nov. 13.


Magyarné Derszib Eti festőművész "Nagycenk és a Széchenyiek" című akvarell kiállítása
Megnyitó: 2016. okt. 8. 17:00 óra

Helyszín:
Széchenyi István Emlékmúzeum 9485 Nagycenk, Kiscenki u. 3.

www.szechenyiorokseg.hu

 
[2016-09-21] XXI. Nagycenki Szüreti Napok
XXI. Nagycenki Szüreti Napok 2016. szeptember 23-25.
Szept. 23. (péntek):
20:00 Kárpátia koncert a rendezvénysátorban
Szept. 24. (szombat):
7:00 - 11:00 Horgászverseny 10:00 VW Club Nagycenk Minitalálkozó 15:00 Szüreti felvonulás, 16:30 Szórakoztató műsor a rendezvénysátorban Sztárvendég: Kaczor Feri, 20:00 Szüreti bál a West együttessel. 22:00 Dirty LED Light Crew, Sztárvendég: Nagy Feró
Szept. 25. (vasárnap):
9:00 Ünnepi terményáldó szentmise, 14:00 és 16:00 Nagycenk - Veszkény tartalék és felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzések, 14:00 órától a rendezvénysátornál: Ló- és lovasbemutató, Íjászbemutató, Tűzoltó bemutató 14:00-tól: Csiszár Duó és Kati, Délután gulyásfőzés, kb. 16 órától kóstolás
 
[2016-09-20] Horgászversseny

A nagycenki Aranypatak horgászegyesület az a Nagycenki Szüreti Napok keretében horgászversenyt rendez, 2016. 09. 24-én, amelyre szeretettel várja a horgászokat és családtagjaikat, illetve minden érdeklődőt!
Nevezni előzetesen vagy a helyszínen lehet, amelynek díja 3.000 Ft. Előre Barasits Lászlónál lehet a nevezéseket leadni. A nevezési díj megfizetése a verseny után aznapra horgászatra is jogosít az egyesület szabályainak megfelelőn. Horgászni csak érvényes állami horgászjegy birtokában lehet!

Tovább a teljes hírre > > >
[2016-09-20] Őszi virágvásár

Őszi virágvásár (Polgár Balázs Szombathely)
2016. okt. 1-én (szombaton) 14:30 - 15:30 óráig, 2016. okt. 14-én (pénteken) 14:00-15:00 óráig, 2016. okt. 24-én (hétfőn) 14:00-15:00 óráig a Posta melletti parkolóban. 

[2016-09-15] Széchenyi ünnepségek
A Miniszterelnökség, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont, Nagycenk Nagyközség Önkormányzata és a Nagycenki Római Katolikus Plébánia tisztelettel meghívja Önt a Szent István plébániatemplomban tartandó ünnepi szentmisére.
Időpont: 2016. szeptember 20. (kedd) 18.00 óra
Helyszín: Nagycenk, Szent István plébániatemplom
   
A Miniszterelnökség, a Nemzeti Örökség Intézete és az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont tisztelettel meghívja Önt a nagycenki Széchenyi-kastélyegyüttes nemzeti emlékhellyé nyilvánításának hivatalos ünnepségére és sztéléavatójára.
Időpont: 2016. szeptember 21. (szerda) 14.00 óra
Helyszín: a nagycenki Széchenyi-kastély főkapuja
 
A Miniszterelnökség, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont, Nagycenk Nagyközség Önkormányzata, az Országos Széchenyi Kör, a Széchenyi Társaság, a Széchényi Családegyesület és a Gróf Széchenyi Család Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a Széchenyi István szobránál tartandó ünnepségre és a Nagycenkért díj átadására.
Időpont: 2016. szeptember 21. (szerda) 16.00 óra
Helyszín: Nagycenk, Széchenyi tér
   
[2016-09-13] Ingyenes komposztáló edények kiosztása

Szeptember hónapban elkezdődik az ingyenes komposztáló edények kiosztása a zöldudvarokban.
Nyitvatartási idő alatt, van lehetőség a komposztáló edények átvételére.

A komposztáló edény igénybevételére jogosult:
- érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkezik, díjhátralék nélkül
- családi házzal rendelkezik
- társasház, legalább 100m2 összefüggő zöldterülettel, ez esetben a közös képviselő veheti át a komposztáló edényt.
- lakcímkártya és befizetett hulladékszállítási csekk, vagy befizetési bizonylat bemutatása szükséges.

Tovább a teljes hírre > > >
[2016-09-13] Zöldhulladék gyűjtési időpontok

Zöldhulladék gyűjtési időpontok 2016. szeptembertől-decemberig. Telefonos bejelentést a gyűjtést megelőző nap délig tudják fogadni a 99/506-483-as telefonszámon.
Tovább a táblázathoz > > >

[2016-09-13] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. szeptember 15.-én (csütörtökön) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
Teljes meghívó és napirendi pontok >
Előterjesztések >

[2016-09-07] Zenei hidak a Fertő partján
XII. Nyugat-Győr Egyházmegyei Gitáros Csoportok és Gitárosok Találkozója
2016. szept. 10. Nagycenk, Szent István Templom


Program: 
12:00 Megnyitó
12:10 A résztvevő csapatok és énekesek bemutatkozása
17:00 Próba az esti szentmisére 
18:00 Szentmise a részvevő zenekarok szolgálatával. A szentmisét bemutatja: Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök. A zenei szolgálatot vezeti és a résztvevő csoportokat összefogja Gégény István

Résztvevők és további részletek az esemény plakátján > > >
 
[2016-09-03] Értesítés eboltásról

A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal értesíti az eb-tartókat, hogy 2016. szept. 19-én (hétfő) 7:00 - 8:30 óráig eboltás lesz az Iskola utcai parkolóban. (eső esetén a Községháza alagsor)
Az oltás díja a meghirdetett helyen ebenként:3500 Ft (a díj tartalmazza: az oltás árát + féregtelenítő tablettát)
Pótlás: A tűzoltószertár előtt (Dózsa krt.) 2016. szept. 19-én (hétfő) 16:00 - 17:00 óráig.
Teljes értesítés itt olvasható > > >

[2016-08-18] Cenki Híradó június júliusi száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető‘ meg.

A tartalomból:
- Aug.20-21.-i programok
- Önkormányzati hírek
- XXI. Szüreti Napok
- Közművelődés
- Sport

Tovább az olvasáshoz > > >

[2016-08-17] Búcsúi retro party
Búcsúi retro party a Tornacsarnokban 2016. augusztus 20. (szombat) 20 órától a Tűzoltó Egyesület szervezésében.

Belépő: 500 Ft (a helyszínen vásárolható)
Büfé

Mindenkit szeretettel várunk!
 
[2016-08-16] Ünnepi szentmisék

Augusztus 20. szombat
9 órakor búcsúi szentmise a templomban, amelyet Darnai János atya, a veszprémi Padányi gimnázium lelki igazgatója celebrál. Ezen a napon esti szentmise nincsen!
Augusztus 21. vasárnap
9 órakor ünnepi szentmise a templomban. 11 órakor István-napi szentmise a kastélyban.
Szeretettel várjuk a kedves Híveket!

[2016-08-16] István-nap Nagycenk
  István-nap Nagycenk
Reformkori programok a Széchenyi István Emlékmúzeumban 2016. aug. 21. vasárnap

Megnyitó: Aczél Eszter, a Széchenyi István Emlékmúzeum vezetőjének köszöntője
11:00 Ünnepi szentmisét celebrál Szalai Gábor  
12:00-13:00 Író-olvasó találkozó - vendégünk Dr. Csorba László történész
13:00 órától "István napi terített asztal" Közreműködnek a Soproni Petőfi Színház művészei
13:00-18:00 Ételkóstolóval egybekötött kulináris forgatag
13:00-16:00 Játszóház kicsiknek és nagyoknak
14:00 "Házavató" séta a kastély körül Huiber Edit vezetésével
15:00 Reformkori zene Mészáros János Elek előadásában
16:00 "Házavató" séta a kastély körül Magassy Lajos vezetésével
17:00 Báli hangulat - a "Czenki" Hársfa Néptáncegyesület és a Lövői Zenekar bemutatója
11:00-18:00 Reformkori viseletbe öltözött hölgyekkel és urakkal fotózási lehetőség
12:00-17:00 A Soproni Kisvonat 5 alkalommal indul a nagycneki Kisvasúttól Fertőboz Mázsaházig
www.szechenyiorokseg.hu
[2016-08-09] Országos népszavazás
Tájékoztató a 2016. október 2. napjára kitűzött országos népszavazással kapcsolatban: 

Helyi Választási Iroda

Címe: 9485 Nagycenk, Gyár u. 2.
Elérhetősége: 99/360-012
Vezetője: Percze Szilvia

Nagycenk településen az alábbi 2 szavazókör működik a választás napján:
   
Tovább a teljes hírre > > >
[2016-07-23] Értesítés

Tájékoztatom tisztelt Betegeimet, hogy 2016. július 24 -től 2016. augusztus 07 - ig a fogászati rendelés szabadság miatt elmarad.

Helyettesítés: ( Csak fogfájás esetén! )
dr. Holczer Csilla, Fertőszéplak Nagy L. 85. 06-99-370-897, 06-30-555-8210
hétfő, csütörtök , péntek : 9 -10 óráig, szerda : 14 -15. 30 óráig
dr. Takács Andrea, Sopron Füredi sétány 7. III .e. 06-03-9270-536
telefonos bejelentkezés alapján hétfő - péntek : 12 - 13 óráig

Megértésüket előre is köszönöm
dr. Szemerédi László
Fog- és szájbetegségek szakorvosa

[2016-07-13] Latin est ELMARAD!

MA ESTE HÉTRE A NAGYCENKI ALKOTÓHÁZBA MEGHIRDETETT LATIN EST A ROSSZ IDŐJÁRÁS MIATT ELMARAD. MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!

[2016-07-05] Tízforrás Fesztivál Nagycenken
A Tízforrás Fesztivál nagycenki programjai
2016. július 8-17.

Orgona és Kóruskoncertek
Néptáncfesztivál
Rocklegendák kiállítás >
Latin est >
Túrák a Hársfasoron

Részeletes programok > > >

http://www.tizforras.hu
 
[2016-07-01] Állásajánlat

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Soproni Tankerülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapjánpályázatot hirdet, a Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola takarító munkakör betöltésére. Tovább a részletekhez >

[2016-06-27] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. június 29-én (szerdán) 18:00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
A teljes meghívó és az ülés napirendje > > > 
Előterjesztések > > >

[2016-06-11] Állásajánlat

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő 1 fő szociális gondozó munkatársat keres. Pályázat benyújtásának határideje: 2016. június 28. Részletek > > >

[2016-06-08] Cenki Híradó májusi száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Tündérexpressz
- Családi nap az iskolában
- Hittanos olimpia
- Önkormányzati hírek
- Közművelődés
- Sport

Tovább az olvasáshoz > > >

[2016-06-08] Jótékonysági orgonaest
Jótékonysági orgonaest a nagycenki Szent István plébániatemplomban

2016. 06. 11.-én az esti szentmise után, 18:45-kor jótékonysági hangversenyre kerül sor.
Az előadást Kruppai Tamás pannonhalmi orgonista tartja.
A jótékonysági hangversenyre a belépés díjtalan, adományaikkal a plébánia felújítását támogatják.

Mindenkit nagy szeretettel várunk!

 
[2016-06-08] Értesítés

A plébánia felújítása alatt a plébánia udvarán lévő játszótér nem használható. Megértésüket köszönjük!

[2016-06-08] Családi nap
 

Szombaton iskolába? IGEN! Gyere el és hozd el magaddal a családodat is! Töltsünk együtt ismét egy vidám napot!

Időpont:2016. június 11. szombat 8:30 - 14:00
Helyszín: Nagycenk Széchenyi István Általános Iskola

Programok és további részletek a plakáton!

Tovább a plakáthoz > > >

[2016-06-05] Állásajánlat

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal pályázatot hirdet igazgatási és szociális előadó munkakör betöltésére. Részletek > > >

[2016-05-31] Gyereknap a játszótéren
Az Önkormányzat szeretettel várja a kicsiket és nagyokat gyereknapi rendezvényére június 5-én vasárnap 14 órától a játszótérre. (Rossz idő esetén a gyereknap a Sportcsarnokban kerül megrendezésre)
Programok: Sorversenyek gyerekeknek
Mini foci bajnokság: 3 fős csapatok indulhatnak, legalább a csapat két tagjának 14 éven alulinak kell lennie. A versenyekre a helyszínen lehet jelentkezni. 
Sok-sok ajándék vár a résztvevőkre!
Arcfestés, csillámtetkó. A versenyek díjait, ajándékait Simon Péter Úr ajánlotta fel.
 
[2016-05-24] BL döntő kivetítőn
  A Bajnokok Ligája döntője kivetítőn a Községháza Dísztermében

2016. május 28. szombat 20 órától

Góltotó

Ételről és italról mindenkinek magának kell gondoskodnia.
[2016-05-23] Meghívó
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt hősök napi megemlékezésére az I. és II. világháborúban elhunyt nagycenki hősi halottakra emlékezve.

Időpont: május 29. vasárnap kb. 9.30-kor (az ünnepi szentmisét követõen)

Helyszín: Széchenyi tér, Hősi emlékmű

Megemlékező beszédet mond: Szalai Gábor atya

Mindenkit tisztelettel várunk!
 
[2016-05-22] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. május 25-én (szerdán) 18:00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
A teljes meghívó és az ülés napirendje > > > 
Előterjesztések > > >

[2016-05-19] Peresztegi Juniális
  Juniális Peresztegen 2016. június 4-én

Színes programokkal, minden érdeklődőt várnak szeretettel Peresztegre a Juniálisra.

Programok és részletek > > >
[2016-05-19] Szekeres Adrien koncert Fertőrákoson
2016. június 19. vasárnap 20 óra

Szekeres Adrien koncert

zenél: Győri Filharmónikus Zenekar
 
[2016-05-19] Programajánló

Honlapunk olvasóinak a figyelmébe ajánlunk két környékbeli programot, Szekeres Adrienn koncertjét, és a peresztegi Juniálist. Részletek az egyéb hírek menüpontban > > >

[2016-05-09] Cenki Híradó áprilisi száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- III. Európa futás
- Világörökség nap
- Önkormányzati hírek
- Közművelődés
- Sport

Tovább az olvasáshoz > > >

[2016-05-07] Meghívó
A Friends of Europe Nagycenk Egyesület tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a Széchenyi Emlékév alkalmából meghirdetett „Itt alkotni, teremteni kell" pályázatot bemutató kiállítás megnyitójára.
Időpont: 2016 május 14., szombat 16:00 óra
Helyszín: Alkotóház Nagycenk, Kiscenki út 20.
A kiállítást megnyitja:
Péchy Mária, az Országos Széchenyi Kör elnöke
Csorba János, Nagycenk Nagyközség polgármestere
A rendezvény alkalmából kerül sor a nyertes pályázati munkák díjazására.
 
[2016-05-06] Meghívó

A Nagycenki Római Katolikus Plébánia és a Pázmaneum Társulás szervezésében május 8-án vasárnap a Regnum Marianum Imakilenced II. állomásának keretében a keresztény magyarságért és Európáért imádkozunk.

Tovább a teljes hírre > > >
[2016-05-06] Állásajánlatok

Álláshirdetés kulturális közfoglalkoztatottak alkalmazására Nagycenken a Múzeumban
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolg., Lövő 2 fő családsegítő munkatársat keres
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolg., Lövő 1 fő szociális gondozó munkatársat keres

[2016-04-30] Segítőket keresünk

SEGÍTŐKET KERESÜNK!
Az idén is indul a nagycenki Tündérexpressz, mely a soproni Tündérfesztivál hivatalos elő-rendezvénye.
Időpont: 2016. 06. 18., 14-21 h. Helyszín: GYSEV kisvasúti skanzen, Nagycenk

Tovább a teljes hírre > > >
[2016-04-30] Hamarosan indul a Tündérexpessz

Hamarosan indul a Tündérexpressz
2016. június 18. Nagycenk, Kisvasúti skanzen


Járd végig te is a tündérekkel a Szivárvány útját! Utazz te is a tündérek gőzösével!

A tündérexpressz első járata 13:20-kor indul. Programok a helyszínen 14 órától.

Részletek a plakáton > > >

 
[2016-04-22] III. Európa futás
III. Európa futás Nagycenk, 2016. 05. 07.
Teljesítsd a távot! (Magadért, a családért, a barátért, Nagycenkért és a hazáért)
A sportesemény célja felhívni a figyelmet az egészséges életmódra,
az összefogásra, megemlékezve a 2004. május 1-i Európa Uniós csatlakozásra.
A sportesemény helyszíne: Nagycenk - Deutschkreutz
Idõpont: 2016. május 7. szombat, 9.30-tól
A verseny rendezője: Nagycenk Nagyközség Önkormányzata, Friends of Europe Nagycenk Egyesület, valamint a nagycenki civil szervezetek
Nevezés: reggel 8-tól 9-ig, Gyári kert (9485 Nagycenk, Gyár utca vége)
További részletek és útvonaltérkép a plakáton > > >
 
[2016-04-21] A Nefelejcs Nyugdíjasklub következő összejövetele

2016. április 26-án KEDDEN du. 5 órakor lesz a községháza alagsori nagytermében. Téma: a klub közelmúltbeli eseményeinek és jövőbeli terveinek megbeszélése. Minden nagycenki nyugdíjast szeretettel várunk!
Pölcz Ildikó klubvezető

[2016-04-21] Orchidea túra

A nagycenki Natura klub talán legszebb túrája, az Orchidea túra 2016. 04. 24-én, vasárnap du. 3 órakor indul a kisvasúti GYSEV parkolótól.
A Hársfasoron végighaladva a Nagycenk és Hidegség közti erdőbe jutunk. Útközben a fasoron szebbnél szebb virágokkal ismerkedünk meg (ernyős madártej, kónya sárma, keresztes galaj, erdei gyöngyköles, ikrafű, kányazsombor, etc.). A túra időtartama kb. 2 óra, felhívjuk mindenki figyelmét a kullancsveszélyre (ki-ki tegye meg a megfelelő óvintézkedéseket)! Információ: Henn Márton (+36 30 364 90 51) és Benke Éva (+36 30 695 40 49)

[2016-04-13] Virágvásár

Tavaszi virágvásár (Polgár Balázs Szombathely) 2016. ápr. 14. 15-16h és ápr. 28. 15-16h muskátli és balkonnövények, a posta melletti parkolóban.
Tavaszi virágvásár 2016. máj. 12. 15-16h és máj. 26. 15-16h egynyári növények a posta melletti parkolóban.

[2016-04-11] Cenki Híradó márciusi száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Széchenyi Emlékhelyek Túra
- Meseelőadás
- Önkormányzati hírek
- Egészségügyi aktualitások
- Közművelődés
- Sport

Tovább az olvasáshoz > > >

[2016-04-07] Széchenyi Emlékhelyek Túra 20/10 km
Széchenyi Emlékhelyek Túra 20/10 km
Nagycenk 2016. április 09.
A túra célja, megismerni és végigjárni a Széchenyi család emlékhelyeit Nagycenken és a környékén egy teljesítménytúra keretén belül.
A túra útvonala sorban érinti a Széchenyi emlékhelyeket, ahol ellenőrző pontokat létesítünk.

A résztvevők tájékoztató füzet, térkép segítségével tudnak haladni a kijelölt úton, a haladást jelölő szalagok is segítik. Minden egyes ellenőrző ponton az adott emlékhelynek megfelelő pecséttel igazoljuk az áthaladó túrázókat.
A rajt, a cél és a féltáv az Alkotóház, ami egyben frissítőpont is. A résztvevők itt teát, vizet, csokit, kalácsot és zsíros kenyeret kapnak.
Szintidő: 3 óra/10 km, 6 óra/20 km. 
A túra több mint sport, de nem verseny!

Részletes útvonalterv és további információk > > >
 
[2016-04-07] Széchenyi István halálának 156. évfordulója
  Nagycenk Nagyközség Önkormányzata és a Nagycenki Egyházközség tisztelettel meghívja Önt a Széchenyi-emlékév következõ nagycenki eseményére, a Széchenyi István halálának 156. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre.
Idõpont: 2016. április 8. péntek 16 óra
Helyszín: Nagycenk, Széchenyi tér
Köszöntõ: Csorba János polgármester
Megemlékezõ beszédet mond Firtl Mátyás országgûlési képviselõ
Mûsor: A Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola diákjai. A rendezvény koszorúzással zárul. A megemlékezés után szentmise a Szent István Plébániatemplomban.
[2016-04-06] Állásajánlat

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő állásajánlatai:
1 fő családsegítő munkatársat keres
1 fő szociális gondozó munkatársat keres

[2016-04-05] Szalai Gergely asztalitenisz emléktorna
 

Mimdenkit szerettel várunk az áprilisi 16-17-én megrendezésre kerülő versenyükre a nagycenki Tornacsarnokba! (Nagycenk Szent Imre utca)
Megnyitó 2016. április 16-án 9 órakor
További információk: Winkler Ernő (0630/334 10 70)

Felnőtt versenyek ápr.16-án: Férfi egyes, páros, női egyes
Nevezés a helyszínen 8:30-ig. Nevezési díj: 1000 Ft/fő
Általános iskolások versenye ápr.17-én: Fiú, lány
Nevezés a helyszínen 8:30-ig. Nevezési díj: 500 Ft/fő

[2016-04-05] Költészet napi megemlékezés

Helyszín: Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola, felső tagozat, első emelet
Időpont: 2016. 04. 11., 14 h Közreműködnek az iskola tanulói. Felkészítő tanár T. Horváth József.
A rendezvény nyilvános, mindenkit szeretettel várunk!

[2016-04-03] Széchenyi Akadémia programja

A Széchenyi Akadémia (2016. ápr. 3-7.) programja az alábbi hivatkozáson keresztül érhető el és letölthető.
Program > > >

[2016-04-01] „Itt alkotni, teremteni kell” c. pályázat

2016. szeptember 21-én lesz 225 éve annak, hogy Széchenyi István gróf megszületett. Ez az évforduló lehetőséget ad arra, hogy ismerkedhessünk, elmélyülhessünk egy olyan magyar gondolkodó, politikus, tenni akaró és tudó főnemes életművében, vagy annak egyes részleteiben, aki maradandót, máig ható és látható életművet alkotott és hagyott ránk. Egy eszmeiséget, amiben központi szerepet játszott a haza szeretete, a kitartás, az erkölcsök tisztelete. Ezeket az elveket vallotta és követte, és ezek máig sem veszítették érvényüket.
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn." A múlt ismerete nélkülözhetetlen, ismernünk és becsülnünk kell múltunkat. Tanuljunk Széchenyi Istvántól, hiszen írásai, alkotásai a mának is szólnak.
E célok alapján hirdeti meg egyesületünk az „Itt alkotni, teremteni kell" című pályázatot a következő témákban:
1. Széchenyi István utolsó alkotása, a nagycenki Szent István Plébániatemplom
2. Hársfasor, Széchenyi Béla és felesége síremléke
3. Széchenyi öröksége

Tovább a teljes hírre > > >
[2016-03-31] Birkózó országos rangsorverseny

Junior szabadfogású fiú és lány birkózó országos rangsorverseny.

Rendezvény időpontja: 2016. ápr. 9. 9:30

Helyszín: Nagycenk, Szent Imre út Sportcsarnok

A belépés ingyenes! 

 
[2016-03-28] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. március 31-én (csütörtökön) 18:00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
A teljes meghívó és az ülés napirendje > > >
Előterjesztések > > >

[2016-03-22] Meghívó

A Nefelejcs Nyugdíjasklub következő összejövetelét 2016. március 30-án, szerdán du. 5 órakor tartja a nagycenki községháza alagsori nagytermében. Programunkra sok szeretettel várjuk!
Pölcz Ildikó klubvezető

[2016-03-18] ÓVODAI BEÍRATÁS

Az új gyermekek óvodai beíratásának időpontja: 2016. április 13-a, 14-e és 15-e, 8 órától 16 óráig.
Azoknak a jelentkezését várjuk, akiknek gyermeke 2016. június 01-e és 2017. május 31-e közötti időszakban betölti a 3. életévét.

Tovább a teljes hírre > > >
[2016-03-17] Sicc pszt! Bábszínházi előadás
Sicc pszt!
Mese a barátságról, bábokkal és hangszerekkel

A Budapest Bábszínházban 2002-ben bemutatott darab felújítása!
Az előadás 2003-ban elnyerete az Év Legjobb Gyermekszínházi Műve díjat. Írta és zenéjét szerezte:Jakab Zsolt

Előadás ideje: 2016. 03. 18. péntek 17 óra

További részletek az esemény plakátján > > >
 
[2016-03-15] Kisállat börze
Kisállat börze 2016. március 20. (vasárnap) 7:00 - 12:00. Új helyszínen a régi focipályán, a 85-ös út mellett, a Vám utca északi oldalán.
További részletek a plakáton > > >
 
[2016-03-13] Település rendezési terv módosítása (Véleményezési szakasz)

A 314/2012(XI.8) Korm. rendelet 38.par.-ban foglaltaknak megfelelően ezúton kérem Nagycenk nagyközség településrendezési terve módosításának kidolgozott véleményezési dokumentációjával kapcsolatos észrevételeit, amelyet a község honlapján talál meg. Tovább a rendezési tervhez > > >
A fentieket tartalmazó írásos tájékoztatást szíveskedjék 30 napon belül címemre eljuttatni.
Ügyintéző: Percze Szilvia Tel.: (99)360-012
Csorba János polgármester 

[2016-03-12] Széchenyi Kultúrális Alap
  Széchenyi István Pályázati Alap 2016.

Értesítjük a Tisztelt Érdeklődőket, hogy Nagycenk Nagyközség Önkormányzata Széchenyi István Pályázati Alap 2016. címmel az idei évben is pályázatot hirdet Nagycenk és egyéb településen működő civil és nonprofit szervezetek, magánszemélyek, vállalkozások, intézmények részére Nagycenken megvalósuló programok, rendezvények támogatására.
A pályázatok benyújtási határideje: 2016. március 18.
Pályázati kiírás > > >, Pályázati adatlap > > >
Nyilatkozat 1 > > >, Nyilatkozat 2 > > >

[2016-03-11] Egészségről, betegségről – másként
Azzá leszel, amit eszel
A táplálkozásról másképpen. Ismerd fel, fogadd el, változtass! Mit és hogyan változtass? Használható tanácsok, megoldások.

Előadó: Endrődiné Lukács Edit életmód-tanácsadó

Időpont: 2016. március 22., 17 h
Helyszín: Nagycenk, községháza alagsori előadóterme (bejárat az Iskola u. felől) Az előadás ingyenes.

 
[2016-03-11] Egészségről, betegségről – másként

Az előadássorozat következő részének témája a táplálkozás. Azzá leszel, amit eszel.
Időpont: 2016. március 22., 17 h További részletek az előadásról > > >

[2016-03-11] Latin est
  Latin esta Maria y los Chicos együttessel
Latin-amerikai ritmusok: rumba, cha-cha, salsa, cumbia, samba, merengue....

Fergeteges élőzenei program! Próbára teheti tánctudását is! Büfé a helyszínen.

Időpont: 2016. április 3., 18 h
Helyszín: a községháza első emeleti díszterme (Nagycenk, Gyár u. 2.)

Belépő: 800 Ft/fő

[2016-03-11] Latin est

Latin est a Maria y los Chicos együttessel. Fergeteges élőzenei program! Próbára teheti tánctudását is!
Időpont: 2016. április 3., 18 h
További részletek > > >

[2016-03-10] Széchenyi Akadémia programja

A Széchenyi Akadémia (ápr. 4-7.) részletes programja az alábbi hivatkozáson keresztül megtekinthető és letölthető. Program > > >

[2016-03-08] Cenki Híradó februári száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Beszámoló a III. Jelmezbálról
- Pályázati felhívás
- Közművelődés
- Egészségügyi aktualitások
- Önkormányzati hírek

Tovább az olvasáshoz > > >

[2016-03-08] Meghívó
    Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt
az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésre.

Időpont: 2016. március 11. 17 óra
Helyszín: Községháza díszterme

Ünnepi műsor: Széchenyi István Átalános Iskola diákjai

Mindenkit szeretettel várunk!
[2016-03-07] Ügyfélfogadási idő Nagycenken

Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (9021 Győr, Szent I. út 10/A)
Ügyfélfogadása NAGYCENKEN:
Ügyfélfogadás helye: Polgármesteri Hivatal (9485 Nagycenk, Gyár u. 2.)
Ügyfélfogadás ideje: minden hónap 4. szerdán 12.30 - 15.30 óráig
Érdeklődés: Halász Csilla elérhetőség: +36-20/355-2540

[2016-03-01] Állásajánlat

Aranypatak Óvoda - Nagycenk a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Pedagógiai asszisztens munkakör betöltésére.

Tovább a teljes hírre > > >
[2016-03-01] Széchenyi emlékév következő rendezvénye
A Nagycenki Egyházközség és Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt a Széchenyi-emlékév keretében sorra kerülő, "Széchenyi az európai államférfi" című rendezvényére.
Beszédet mond Csáky Pál, Szlovákia Európai Parlamenti képviselője.
Időpont: 2016. márc. 5. szombat 17 óra
Helyszín: Széchenyi Mauzóleum
A rendezvény után 18 órakor ünnepélyes szentmise a templomban magyar nemzetünkért. A szentmise szónoka Markovics Milán főhadnagy, tatai tábori lelkész.
 
[2016-02-28] Meghívó

Meghívó az Alpokalja-Fertő táj Vidékfejlesztési Egyesület Pályázati Információs Napjára
Helyszín: Fertőszentmiklós, Ifjúság és Szabadidő Központ, emeleti nagy tárgyaló. Időpont: 2016. március 2. , 14.00 órától
Részletek a meghívóban > > >

[2016-02-23] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. február 25-én (csütörtökön) 18:00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
A teljes meghívó és az ülés napirendje > > >
Előterjesztések > > >

[2016-02-22] KÉTÜSZ Kft közleménye
  Értesítjük a T. Lakosságot, hogy a KÉTÜSZ Kapuvár Kft Nagycenk település közigazgatási területén a lakóházak és egyéb létesítmények kötelező kéményseprési és ellenőrzési munkáit 2016. március 1-től 2016. április 30-ig végzi.

Tovább a teljes közleményre > > >
[2016-02-18] Húsvéti játszóház
Húsvéti játszóház
Időpont: 2016. 03.12. szombat délelőtt 10-12.30 h
Helyszín: Alkotóház (Nagycenk, Kiscenki u. 20.)

Gyerekek és felnőttek is találnak kedvükre valót a
játszóházban.
Készítünk tavaszi virágokat, virágos rétet papírból, nyusziálarcokat, masnipillangós, nyuszis és virágos díszeket, képeket...
Húsvéti kalácsot fonunk és sütünk...

Várjuk a gyerekeket, szülőket, nagyszülőket egy közös húsvétváró alkotásra!
 
[2016-02-18] Téltemetés
  Téltemetés 2016. 02. 28. vasárnap

Kergessük el együtt a telet!
Indulás 15 órakor a Platán Pizzéria elől.
Mindenki hozzon magával zajkeltő eszközöket!
Aki tud, fánkot, süteményt, és kis papírdarabkákra felírva mindazt, amitől szabadulni szeretne!

A telet jelképező bábuval együtt elégetjük a bút és a bajt is!
Legyünk sokan, járjunk sikerrel, jöjjön a tavasz!
Mindenkit szeretettel várunk!
[2016-02-18] Állásajánlat

A lövői Szolgáltató és Kulturális Központ Nonprofit Kft.  kulturális munkatársat keres. A munkakör betöltésének kezdő időpontja: 2016. március 1.

Tovább a teljes hírre > > >
[2016-02-06] A Nefelejcs Nyugdíjasklub farsangi mulatsága

A Nefelejcs Nyugdíjasklub farsangi mulatsága 2016. 02. 09-én, kedden du. 3 órakor kezdődik a községháza dísztermében. A klub tagjai a díszterem színpadán is előadják a nagy sikerű 'A beteg disznó' című darabot.
Virsli, fánk, bor, zene, tánc, jelmezek (nem kötelező), jó hangulat, remek szórakozás...
A farsangi mulatság nyilvános, minden nyugdíjast szeretettel várunk! (A rendezvényre a beugró egységesen 500 forint/fő.)

[2016-02-06] Meghívó
Jótékonysági bál február 6-án a Tornacsarnokban.
A Nagycenki Egyházközség a Nagycenki Önkormányzattal közösen jótékonysági bált szervez a templomi orgona javítására.

Időpont: 2016. február 6. szombat 20 órától
Helyszín: Nagycenk, Tornacsarnok
A bálon fellép a "Czenki" Hársfa Néptáncegyesület.
A zenét a Showtime bulizenekar szolgáltatja.

Belépő: 2000Ft (A belépők elővételben is megvásárolhatók
Nagycenki Sándornál és Pölczné Lőrincz Mártinál)
Büfé, tombola (Tombolafelajánlásokat szívesen fogadunk!)
Mindenkit szeretettel várunk!

 
[2016-02-05] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. február 11.-én (csütörtökön) 16,30 órakor rendkívüli Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >
Ülés előterjesztései > > >

[2016-02-05] Meghívó

Nagycenk Nagyközségi Önkormányzata, Fertőboz Község Önkormányzata és Pereszteg Község Önkormányzata soron következő együttes ülését 2016. február 11.-én (csütörtökön) 18,00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Pereszteg Faluház (Fő u. 9.)
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >
Az ülés előterjesztései > > >

[2016-02-05] Egészségről, betegségről – másként
Az Egészségről, betegségről - másként című előadássorozat folytatódik! Tested vízért kiált címmel Endrődiné Lukács Edit életmód tanácsadó tart előadást 2016. 02. 16-án, kedden du. 5 órakor a nagycenki községháza alagsori előadótermében.
Az egészséges, tiszta víz a legfontosabb forrása az ember egészségének. Az egyetlen folyadék, amit az ember tartósan megihatna. Hogy juthatunk tiszta ivóvízhez? Erről és sok másról hallhatnak az érdeklődők a vízzel kapcsolatban...
Az előadás ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
 
[2016-02-05] Nemzetközi Könyvajándék Nap
  Nemezetközi Könyvajándék Nap 
Nagycenk Községháza alagsora, 2016. febr. 14. 10-12h
Ezen a napon könyvekkel szerezzünk örömet!
- Ajándékozz könyvet egy ismerősödnek, barátodnak!
- Válogass ingyen a könyvtár régebbi könyveiből összeállított rögtönzött könyvpiacon!
- Hozd el cserébe a magunt vagy már kiolvasott könyvedet, vagy ajándékozd a helyszínen oda valakinek!
- Felnőtteknek becsületkasszás könyvvásár, könyvek csereberéje.
A program ingyenes, mindekit szeretettel várunk!
[2016-01-26] Biciklivel a Fertő-tájon
Biciklivel a Fertő-tájon (Nagycenk) c. videót ezúton ajánljuk honlapunk látogatóinak figyelmébe. A videót az Endru Media készítette.

Tovább a videóra > > >
 
[2016-01-23] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. január 28-án (csütörtökön) 18:00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
A teljes meghívó és az ülés napirendje > > >
Előterjesztések > > >

[2016-01-20] Állásajánlat

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő 1 fő családsegítő munkatársat keres. Munkakör megnevezése: családsegítő.
A munkakör betöltésének kezdő időpontja: A pályázatok elbírálását követően azonnal.
Részletek > > >

[2016-01-16] Disznóvágás
A Nagycenki Önkormányzat szeretettel meghívja Önt és családját egy hagyományőrző disznóvágásra.

Időpont: Január 23. szombat
Helyszín: Alkotóház
A disznóvágás reggel 8 órakor kezdődik. Disznótoros ebéd 16 óra körül.
Mindenkit szeretettel várunk!
A részvétel ingyenes.
 
[2016-01-15] Téli séta a hódok birodalmában
  A nagycenki Natura Klub szervezésében a hódok nyomába eredünk.

Időpont: 2016. 01. 24., vasárnap 15 h
Gyülekező, indulás a Dózsa krt.-i laktanya elől.

A túra hossza kb. 1,5 óra. A túrát vezeti Henn Márton.

Mindenkit szeretettel várunk!
[2016-01-14] Jelmezbál
  III. Farsangi Jelmezbál
2016. jan. 16. 19 órakor Sportcsarnokban

A nagycenki civil szervezetek szeretettel meghívják Önt, kedves családját és barátait a III. Farsangi Jelmezbálra. 
Zene: Felcsíki Zenekar, Gidro Zsolt vezetésével
Belépő: elővételben 3000 Ft/fő, helyszínen: 3500 Ft/fő
A belépő tartalmaz egy italt érkezéskor, sóssüteményt, ásványvizet, büfévacsorát, desszertet.

Az est folyamán színes, táncos-zenés programok várják, sok-sok meglepetéssel a tisztelt résztvevőket.
További részletek a plakáton > > >
[2016-01-14] Családsegítő ügyfélfogadási ideje

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadási ideje Nagycenken: minden szerdán 10:00-11:00. Ügyfélfogadás helye: Nagycenk Polgármestei Hivatal (Gyár u. 2.)
Családsegítő: Vass Ivett 0620/983-04-30

[2016-01-13] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2016. január 18-án (hétfőn) 14:00 órakor rendkívüli Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
A teljes meghívó és az ülés napirendje > > >

[2016-01-13] Cenki Híradó januári száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Széchenyi-emlékév: 225 éve született Széchenyi István
- III. Farsangi jelmezbál
- Temetőtérkép felhívás
- Sporthírek
- Barasits Dániel: „A tánc az életem!"

Tovább az olvasáshoz > > >

[2016-01-11] Információk a digitális temetőtérképről
    Elkészült a nagycenki temető digitális térképe, amelyet a honlap jobb oldalán elhelyezett „Temető-térkép" nevű link alatt találnak.
A temető hét, római számmal jelölt szektorra van osztva, amelyen belül az ABC betűi jelzik a sorokat, az arab számok pedig a sír helyét.
Technikai információk a térkép használatához > > >

Tisztelt Nagycenkiek!
Remélhetően az Önök megelégedésével találkozik ez az új „szolgáltatás", amely az Egyházközség és a Nagycenkért Alapítvány támogatásával jött létre.
[2016-01-08] Meghívó
Tisztelettel meghívjuk az 1943. január 12-i doni áttörés 73. évfordulója alkalmából rendezett
EMLÉKTŰZ GYÚJTÁSRA

Helyszín: Nagycenk, Széchenyi tér Hõsi emlékmű
Idõpont: 2016. január 12. kedd 17 óra
Várunk mindenkit, aki tisztelegni szeretne a Don-kanyarnál hõsi halált halt magyar katonák
és az elesett nagycenki hõsök emléke elõtt.
Nagycenk Önkormányzata
   
[2015-12-29] Galambkiállítás Nagycenken
A V-142. sz. Galamb- és Kisállattenyésztők Soproni Egyesülete és a Nagycenki SE Sport és Díszgalamb Szakosztálya Galamb és kisállat kiállítást rendez.
Kiállítás helye: Nagycenk Sportcsarnok (Nagycenk, Szent Imre u. 4.)
Kiállítás nyitva tartása: 2016. jan. 9. 8-18 óráig, 2016. jan. 10. 8-15 óráig
Eredményhirdetés: 2016. jan. 10. 14 óra
Windogs Sport és Terápiás Kutyás Egyesület "állatasszisztált élményfoglalkozása" gyerekeknek: szombaton 13-18 óra között, és vasárnap 8-13 óra között.
További részletek a plakáton > > >
 
[2015-12-23] Családi ping-pong bajnokság
A Nagycenki Sportegyesület Asztalitenisz Szakosztálya 2016-ban is megrendezi hagyományos családi ping-pong bajnokságát.
Időpont: 2016. január 3. vasárnap 8:00 óra
Helyszín: Sportcsarnok

Két fős csapatok jelentkezését várjuk. Nevezés a helyszínen.
Nevezési díj: 500 Ft/csapat

További információ: Winkler Ernő 06 30/ 334 1077
 
[2015-12-23] Széchenyi Emlékév Megnyitó
  A Nagycenki Egyházközség és Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt a Széchenyi Emlékév hivatalos nagycenki megnyitójára, amelyre ünnepi főpapi szentmise keretében kerül sor a Szent István Plébániatemplomban.
Időpont: 2016. január 2. szombat 18 óra
A szentmisét mons. Németh László pápai prelátus celebrálja.
A szentmise előtt 17:30-kor lehetőség nyílik a Széchenyi Mauzóleum meglátogatására, a kegyelet lerovására, koszorúk elhelyezésére a legnagyobb magyar sírjánál.
[2015-12-23] Szilveszteri futás Nagycenken
Búcsúzzunk sporttal az óévtől!
Hagyományteremtő szándékkal Pölcz Zoltán szervezésében szilveszteri futás Nagycenken, a településen belül.

Időpont: 2015. dec. 31. csütörtök 10 óra
Indulás: Községháza elől
Táv: kb. 4 km
Mindenkit szeretettel várunk!
Érdeklődés, további információ: Pölcz Zoltán 0620/3980864
 
[2015-12-23] Karácsonyi üdvözlet
  Békés, áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk!

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata
[2015-12-20] Videó 2015-ről

Az alábbi linken elérhető videóban visszatekinthetünk a 2015-ös év nagycenki programjaira, eseményeire. Tovább a videóhoz > > > 

[2015-12-14] Falukarácsony
Falukarácsony és karácsonyi koccintás dec. 18. (péntek) Községháza
Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat hagyományos karácsonyi ünnepségünkre, dec. 18-án 17 órakor a Községháza dísztermébe.
Műsor: A nagycenki óvoda és az általános iskola diákjai, valamint a fertődi J. Haydn Alapfokú Művészeti Iskola Rézfúvós Kamaraegyüttese.
A falukarácsony után a Községháza előtti téren az Önkormányzat és az Iparoskör közös szervezésében: Karácsonyi koccintás
Forralt bor, meleg tea és kakaó, forró puncs, sült kolbász, sütemények. Mindenkit szeretettel várunk! 
 
[2015-12-13] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2015. december 17.-én (csütörtök) 15,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)

Napirendi pontok a teljes meghívóban > > >

Az ülés előterjesztései > > >

[2015-12-11] Cenki Híradó novemberi száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Advent 2015
- Civil pályázati sikerek
- Idősek Napja rendezvény beszámolója
- Sporthírek
- Programajánló

Tovább az olvasáshoz > > >

[2015-12-10] Karácsony
A www.nagycenk.hu honlap szerkesztői nevében kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

Horváth László
Felelős szerkesztő
 
[2015-12-08] Könytár decemberi nyitvatartása

A könyvtár decemberi nyitva tartása így alakul:
nyitva: dec. 9-én, szerdán 9-12 h; dec. 14-én, hétfőn 14-17 h; dec. 18-án, pénteken 9-12 h.
Aki ezeken a napokon nem tud bejönni, de szeretne könyvet kölcsönözni/visszahozni, hívja a könyvtár telefonszámát: + 36 30/695 40 49

[2015-12-08] Advent Nagycenken 2015
Adventi vásár az Alkotóházban
Sok szeretettel hívjuk és várjuk a hagyományos nagycenki adventi vásárba dec. 12-én szombaton 15-19 óráig a nagycenki Alkotóházba (Kiscenki u. 20.).
Bőrdíszművek, ékszerek, ajándéktárgyak, termésdíszek, kézműves szappan, házi méz...
Forralt bor, meleg tea, kürtős kalács, sütemények
Lucázás, karácsonyi versek, dalok
Süteményeket szívesen fogadunk!
Mindenkit szeretettel várunk!
 
[2015-11-30] Jön a Mikulás!
Jön a Mikulás!
december 4-én, pénteken du. 4 órakor a községháza dísztermében sok játékkal, érdekes feladatokkal várjuk a gyerekeket, hogy együtt készüljünk a Mikulás fogadására, aki az idén is teli puttonnyal érkezik meg hozzánk...

Az Északi-tengeren túlról jön a Versmondó Anyóka, hogy a Mikulásról szóló történetekkel szórakoztassa a gyerekeket. Többek között levelet írunk a kívánságainkkal, ajándékokat készítünk, labirintusban ügyeskedhetünk, és meglepetés fotót is készíttethetünk magunkról...
a Téltündérek, Karácsonyi manók, Krampuszok és Rénszarvasok csapata
 
[2015-11-21] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2015. november 26-án (csütörtökön) 18,00 órakor KÖZMEGHALLGATÁST, majd azt követően rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
A közmeghallgatás helye: Nagycenk Községháza Alagsor (közösségi színtér)
Napirendi pontok a teljes meghívóban > > >

Az ülés előterjesztései > > >

[2015-11-18] Oszvald Marika Nagycenken
  Az idősek napi ünnepség keretében kerül sor Oszvald Marika Kossuth és Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes fellépésére, melyre az ünnepségre meghívottakon kívül is szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Időpont: november 20. péntek 16 óra
Helyszín: Tornacsarnok

Oszvald Marika műsora előtt a Nagycenki Nefelejcs Nyugdíjasklub előadását láthatják, melyre szintén sok szeretettel várunk mindenkit!
A belépés ingyenes.
[2015-11-18] KÖZMEGHALLGATÁS

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete közmeghallgatást tart. Időpont: 2015. november 26. 18 óra. Helyszín: Községháza alagsori rendezvényterme
Minden érdeklődőt tisztelettel várunk!

[2015-11-18] Katalin bál
Katalin Bál a Rokonok zenekarral

A tombola fődíja egy 2 személyes 2 éjszakás Wellness utalvány a Szülői Munkaközösség jóvoltából.

Fellép: a Czenki Hársfa Néptáncegyüttes

Az est folyamán táncverseny!

Helye: Nagycenk Tornacsarnok
Ideje: 2015. nov. 21. 20 óra
Belépő: 700 Ft
A bál bevételéből iskolai rendezvényeket és eszközbeszerzést támogatunk! Segítsen részvételével Ön is!
 
[2015-11-17] Cenki Híradó
Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Polgármesteri beszámoló
- Advent 2015
- Oszvald Marika Nagycenken
- Önkormányzati hírek
- Eu Charta Ifjúsági találkozó Nagycenken
- Nagycenkért díj
- Sporthírek

Tovább az olvasáshoz > > >

 
[2015-11-09] Állásajánlat

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. par. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi-gazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejü közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
Részletek > > >

[2015-11-09] KÉZMŰVES NAPOKAT TARTUNK

Kézműves napokat tartunk pénteki napokon 17 órai kezdettel az ALKOTÓHÁZBAN (Nagycenk Kiscenki u.20.)
2015. november 13. (kékfestő témában)
2015. november 20. (gyékényfonás)
2015. november 27. (mézeskalács sütés)

MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!!!!
(Lukácsné Kolonits Zsuzsanna szervező)

 
[2015-11-04] Meghívó

Tisztelt Iparostárs, Vállalkozó, Cégvezető!
Szeretettel várjuk Önt és kedves munkatársait konzultációval egybekötött szakmai konferenciánkra!
Kérjük, meghívónkat továbbítsa a témában érdekelt munkatársainak is!
KONFERENCIA IDŐPONTJA: 2015. november 6., 18.30 h
KONFERENCIA HELYSZÍNE: Nagycenk polgármesteri hivatal földszinti előadója
Konferencia témája: Pénzügyi adótanácsadás (Spóroljunk ahol lehet, és kerüljük el a bírságokat!)
Előadó: Dr. Vágyi Ferenc Róbert Okleveles nemzetközi adószakértő, Okleveles könyvvizsgáló, Okleveles közgazdász, Adótanácsadó

A konferencia házigazdája: Nagycenki Iparoskör
Főszervező és levezető: Steiner Katalin elnök
Telefon: 06 30 98 66 421

[2015-10-30] Hirdetmény

Határozat
Az Országos Környzetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség 2015. szept. 14. napján kelt, OKTF-KP/2015-101/2015. számú határozatát hivatlaból kijavítom az alábbiak szerint:
Tovább a teljes hirdetményhez > > >

[2015-10-23] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2015. október 29-én (csütörtökön) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza (közösségi színtér)
Napirendi pontok a teljes meghívóban > > >

Az ülés előterjesztései > > >

[2015-10-22] Meghívó
  Nagycenk Nagyközség Önkormányzata és a Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola tisztelettel meghívja Önt az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre.
Időpont: 2015. október 22. csütörtök, 16.30 óra
Helyszín: Nagycenk, Községháza díszterme
Ünnepi műsor: Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola irodalmi színpada és énekkara
[2015-10-22] Árverési hirdetmény

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a Nemzeti Földalapról szóló 2010.évi LXXXVII. törvény 18.par. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI.17.)Korm rendelet 29.par. (1) bekezdése alapján nyilvános árverés keretében értékesíti a Magyar Állam tulajdonába és a Nemezti Földalap vagyoni körébe tartozó, jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban szereplő földrészleteket.
Árverés 1 > > >, Árverés 2 > > >, Árverés 3 > > >

[2015-10-22] Kerékpáros ügyességi verseny
A Friends Of Europe Nagycenk Egyesület kerékpáros ügyességi versenyt hirdet iskolás gyerekek részére.
Időpont: 2015. október 24. szombat 10 óra
Helyszín: Tornacsarnok melletti sportpálya (az új aszfaltozott kosár- és futópálya)
KATEGÓRIÁK:
1. Kategória: 6-10 éves gyerekek
2. Kategória: 11-15 éves gyerekek
Jelentkezés a helyszínen 9 órától.
Próbáld ki az ügyességed! Várjuk a jelentkezőket!
 
[2015-10-19] Felújítás
A NAGYCENKI SZÉCHÉNYI MAUZÓLEUM
ÉS A SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKMÚZEUM FELÚJÍTÁSA
2015


Az alábbi hivatkozásra kattintva megtekinthetőek a Mauzóleum és a Széchenyi István Emlékmúzeum felújításának fotói.

Tovább a fényképekhez > > >
 
[2015-10-17] Meghívó

Negyven évvel ezelőtt...
Pontosan 1975. október 27-én a Széchenyi nevét viselő szocialista brigádok tagjai találkoztak Nagycenken, a Széchenyi István Emlékmúzeumban. Környei Attila felhívására jelentkezve egy izgalmas vetélkedőn vettek részt, majd az ezt követő beszélgetés során alakult ki az elképzelés, létre hozzák a múzeum baráti körét. Akkor és ott tették le az alapját a jelenleg is működő Országos Széchenyi Körnek.
Erre emlékezve hívjuk és várjuk a kör régi és ifjabb tagjait közös emlékezésre, beszélgetésre a további jövő építésére.
Helyszín: Nagycenk Széchenyi István Emlékmúzeum Díszterme
Időpont: 2015. október 27. 11. óra
Teljes meghívó > > >

[2015-10-11] Tájékoztatás sziréna hangos próbáról
    Értesítjük a település lakóit, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója elrendelte a lakossági riasztó eszközök működőképességének hangos próbával történő ellenőrzését,  
2015. október 14.-én (szerda) 9.00 órakor településünkön is megszólalnak a szirénák, KATASZTRÓFARIADÓ jelzés leadásával. 
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy kizárólag a riasztó eszközök működőképességének ellenőrzése a cél, lakosság részéről teendő nincs.
A szabadban lévő állatok elzárása a riasztás idejére javasolt. Kérjük szíves megértésüket! Csorba János polgármester
[2015-10-10] Indonézia képekben
Németh Alíz fotós vetítéssel egybekötött kiállításmegnyitója
Nagycenken 2015. október 16., péntek 18.00 h Községháza, Nagycenk (Gyár u. 2.)
A program a községháza alagsori előadótermében lesz, bejárat az Iskola utca felől.
A kiállítás megtekinthető a hivatal nyitvatartási idejében 2015. október 29-ig. A belépés díjtalan.
 
[2015-10-09] Etka jóga

Ingyenes bemutató jógafoglalkozást tart a nagycenki nyugdíjas korosztálynak Lőrincz-Véger Judit jógaoktató.
Időpont: 2015. október 14., szerda 19 h Helyszín: Soproni utcai edzőterem (a buszmegállónál)

[2015-10-09] Stresszkezelés alternatív módszerekkel

Stresszkezelés alternatív módszerekkel címmel a TeSzeL Csoport két tagja tart előadást 2015. október 27-én, kedden 18.00 órakor a községháza alagsori előadótermében.
Részletek > > >

[2015-10-07] Településrendezési terv módosítása

A 314/2012.(XI.8) Korm rendelet 37.§. (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezúton tájékoztatom, hogy Nagycenk nagyközség településrendezési terve módosítását határozta el.
A község rendelkezik településfejlesztési koncepcióval és hatályos településrendezési eszközökkel. A módosítás leírását  a község honlapján találja meg. Ide kattintva találja meg (Gazdálkodási adatok pontban a Rendezési terv lenyíló menüpontnál).
A Korm. rendelet 37.§. (4) bekezdés a) pontjának megfelelően a partnerségi egyeztetésben előírtak szerint kérem, hogy a módosításhoz adja meg javaslatait, észrevételeit.
A fentieket tartalmazó írásos tájékoztatást szíveskedjék 21 napon belül címemre eljuttatni. Levelében feltétlenül nyilatkozzon arról, részt kíván e venni a véleményezési eljárás további szakaszában.
Csorba János polgármester

[2015-10-06] Bursa Hungarica pályázati kiírás

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2015/2016. tanév második és a 2016/2017. tanév első félévére vonatkozóan.
"A" típusú pályázati kiírás > > >

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.
"B" típusú pályázati kiírás > > >

[2015-10-03] Virágvásár

Őszi virágvásár (Polgár Balázs Szombathely) 2015. október 9-én (pénteken) 14:00 - 16:00 óráig, és 2015. október 23-án (pénteken) 13:00 - 15:00 óráig Nagycenken a posta melletti parkolóban.

[2015-09-29] Meghívó
  Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 
"Mester és művész" - fa a mester és a művész kezéből Gráf Gyula asztalos és Nagy László faszobrász kiállítására.

Megnyitó: 2015. október 2. 17:00 óra, Széchenyi István Emlékmúzeum, Nagycenk
A kiállítást megnyitja: Bánáti László a TAEG ZRt. közjóléti és kommunikációs igazgatója
[2015-09-28] ÉRTESÍTÉS időpont változásról

2015. október 2-án (pénteken) 17 órakor megbeszélést tartunk az Ifjúsági EU-Charta találkozó megrendezése témában. Szeretettel várjuk a tettrekész érdeklődőket az Alkotóházban.
(a Szervezőség nevében Lukács Zsuzsanna)

[2015-09-28] HIRDETMÉNY

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata licittárgyalást hirdet a tulajdonában álló ingatlanok haszonbérletére. Az ngatlanok a Hulladékudvar mellett találhatók. Az Önkormányzat az ingatlanokat mezőgazdasági hasznosításra adja bérbe.
Licittrágyalás időpontja: 2015. október 7. (szerda) 10 óra Nagycenk Nagyközség Önkormányzata (Nagycenk Gyár u. 2.)
Teljes hirdetmény > > >, Térképmelléklet > > >

[2015-09-16] XX. Nagycenki Szüreti Napok
XX. Nagycenki Szüreti Napok
2015. szeptember 25-27.péntek

Fellépők és programok:

MOBY DICK és OSSIAN
POSTÁS JÓZSI
Szüreti bál a WEST együttessel
DESPERADO
CSISZÁR DUÓ és KATI
és még sokan mások...

Részletes program a plakáton > > >
 
[2015-09-15] SZÉCHENYI SZELLEME VIRRASZT kötet bemutató

Tisztelettel meghívjuk Önt, kedves családját, illetve munkatársát, barátait a SZÉCHENYI SZELLEME VIRRASZT című kötet bemutatójára.


Ideje: 2015. szeptember 23. (szerda) 17 óra
Helye: Széchenyi István Emlékmúzeum Nagycenk

[2015-09-15] A NAGYCENKÉRT DÍJ ÁTADÁSA

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt a Széchenyi István születésének 224. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre.

Az ünnepség keretében kerül sor a Nagycenkért Díj átadására.

NAGYCENK, SZÉCHENYI TÉR
2015. szeptember 21. hétfõ 16.30 óra

Tovább a teljes hírre > > >
[2015-09-09] Meghívó

„Halmos László: Pacsirta mise"
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2015. szeptember 19-én 18 órai kezdettel a Nagycenken első alkalommal megrendezésre kerülő „Templomok Éjszakája" alkalmából a Szent István templomban tartandó szentmisére. A szentmisén közreműködik a Nagycenki Templomkórus. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves híveket. 
Szalai Gábor atya, Kiss Vidor karnagy úr

[2015-09-08] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2015. szeptember 10-én (csütörtökön) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza (közösségi színtér)
Napirendi pontok a teljes meghívóban > > >

Az ülés előterjesztései > > >

[2015-09-07] Szabó Béla emlékkiállítás
A Pro Kultúra Sopronon Nonprofit Kft. szeretettel meghívja Önt SZABÓ BÉLA Csíkszeredától Sopronig
című jubileumi emlékkiállításának megnyitójára
2015. szeptember 20-án, vasárnap 17 órára, a Festőterembe (Sopron, Petőfi tér 8.)

Kiállítást megnyitja: Banner Zoltán művészettörténész

A kiállítás megtekinthető október 18-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.

A kiállítás támogatói: Horváth & Lukács Galéria, Soproni Erdélyi Kör
 
[2015-08-20] Falugazdász irodák zárva tartása

Tisztelt Gazdálkodó!
Tájékoztatjuk, hogy falugazdász irodáink 2015. aug. 24-től aug. 31-ig zárva tartanak. Kérjük hogy az ügyfélfogadás szünete alatt forduljon a közvetlenül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Megyei Igazgatóságához: 
Gy-M-S Megyei Igazgatóság 9023 Győr Corvin u. 9. Tel: +3696310245 Megértését köszönjük!

[2015-08-19] István nap Nagycenken
2015. augusztus 23. Nagycenk

Az 1840. évi István nap 175. évfordulójának programjai:

Részletes program a plakáton > > >
 
[2015-08-18] Cenki Híradó júliusi száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Augusztus 20. Búcsúi hosszú hétvége programja
- XX. Nagycenki Szüreti Napok
- Egyházközségi hírek
- Közművelődés
- Sporthírek

Tovább az olvasáshoz > > >
[2015-08-15] Búcsú
Búcsúi hosszú hétvége programjai 

Augusztus 20., 22., 23. Nagycenk

Programok > > >
 
[2015-08-08] Álláshirdetés

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Soproni Tankerülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola, tanár munkakör betöltésére.
Részletek > > >

[2015-08-07] Értesítés

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy 2015. aug. 8-án a Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatalban nem lesz ügyfélfogadás.

[2015-07-31] Acoustic Dreams koncert a nagycenki Alkotóházban

Egy könnyed nyáresti koncertet szervezünk az augusztusi csillaghullás reményében. Szórakozzunk együtt egy rosé fröccs kíséretében!
Helyszín: Alkotóház, Nagycenk Kiscenki u. 20.
Időpont: 2015. aug. 7. (péntek) 18:30
A belépés ingyenes.
A zenekarról bővebben: https://hu-hu.facebook.com/acousticdreams.hu
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
Lukács Zsuzsanna főszervező

[2015-07-29] Meghívó
Az Eszterháza Kulturális, Kutató és Fesztiválközpont szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt 2015. augusztus 07. és 08-án a fertődi Esterházy- kastély parkjában megrendezésre kerülő szabadtéri koncertekre.
2015. aug. 7. (péntek) 
A Big Bandek története Glenn Miller Orchestra

2015. aug. 8. (szombat)
Egy este Snétberger Ferenccel vendég: Tony Lakatos és Michael Godard

Bővebb információt kaphat a mellékelt plakátról, valamint a www. eszterhazivigassagok.hu oldalunkról.
 
[2015-07-25] Értesítés

Értesítem tisztelt betegeinket, hogy 2014. július 25 - től 2014. augusztus 10-ig a fogászati rendelés szabadság miatt szünetel.
Helyettesítés: (csak fogfájás ellátása) Dr. Takács Andrea Lövő Hunyadi u.1. Mobil: 06-30-9270536
Hétfő: 14 - 16, Kedd: 14 - 16, Szerda: 16 - 18, Csütörtök: 14 - 16, Péntek: 14 - 16
Megértésüket köszönjük: Dr. Szemerédi László (Fog- és szájbetegségek szakorvosa)

[2015-07-21] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2015. július 22-én (szerdán) 15 órakor rendkívüli Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Ülés helye: Nagycenk Községháza (közösségi színtér)
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >
Ülés előterjesztései > > >

[2015-07-18] Meghívó
Tisztelettel meghívjuk Önt a nagycenki Széchenyi Mauzóleum átadásának és Széchenyi Pál érsek visszahelyezésének hivatalos sajtóeseményére.

Sajtóeseményen beszédet mond:
Dr. Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár
Firtl Mátyás országgyűlési képviselő
Dr. Bardi Terézia az Eszterháza Központ főigazgató-helyettese, tudományos igazgatója
Széchenyi Tímea a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke
Csorba János Nagycenk község polgármestere
Időpontja: 2015. július 24. (péntek) 11 óra
Helyszíne: Széchenyi Mauzóleum Nagycenk
Információ: marketing@eszterhaza.hu +36 99 537 644
Számítunk megtisztelő jelenlétére!
 
[2015-07-13] Cenki Híradó júnusi száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- TÍzforrás Fesztivál Nagycenki programok
- Önkormányzati hírek
- Beszámoló Közösségi színtér kialakításáról
- Közművelődés
- Sporthírek

Tovább az olvasáshoz > > >
[2015-07-09] XII. Hársfa Fesztivál
  A „Czenki" Hársfa Néptáncegyesület sok szeretettel meghívja Önt és kedves családját a XII. Hársfa Fesztiválra

Időpont: 2015. július 11-én 19:00
Helyszín: Nagycenk, Alkotóház

Fellépnek:
Kövirózsa Kulturális Egyesület Néptánccsoportja
Lövői Zenekar
„Czenki" Hársfa Néptáncegyesület
[2015-07-07] Tízforrás Fesztivál nagycenki programja
A Tízforrás Fesztivál nagycenki programjai
2015. július 10-19.

- XII. Hársfa Fesztivál (júl.11.) 19 óra
- Orgonakoncertek a Plébániatemplomban:
Időpontok: júl.14. 19 óra, júl.16. 19 óra, júl.18. 19 óra
- Nagycenk túrák a Hársfasoron
Időpontok: júl.11. 20 óra, júl.12. 6:30 óra, júl.15. 16 óra
- Jazzydance Band az Alkotóház udvarán júl.17. 18 óra
- Versudvar Gergely István költővel júl.15. 19 óra

További részletek a nagycenki programokról > > >

Tízforrás fesztivál honlapja > > >

 
[2015-07-06] HIRDETMÉNY
  Nagycenk Nagyközség Önkormányzata a község fejlődéséért, hírnevének öregbítéséért végzett tevékenység elismerésére kitüntető díjat alapított 1993-ban. Megnevezése „NAGYCENKÉRT DÍJ".
- „NAGYCENKÉRT DÍJ" jelöltre javaslatot a helyi lakosok, szervezetek és közösségek tehetnek.
- Adható azoknak a személyeknek és közösségeknek, akik a község fejlődéséért sokat fáradoztak ( 5-10 év ) , vagy hírnevének öregbítéséhez hozzájárultak.
- A jelöltekre írásos indokolással ellátott javaslatot 2015. augusztus 7-éig lehet a polgármesterhez, vagy az Önkormányzati Hivatalhoz eljuttatni.
Teljes hirdetmény > > >
[2015-06-30] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2015. július 02.-án (csütörtökön) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza (közösségi színtér)
Teljes meghívó és napirendi pontok > > >

Ülés előterjesztései > > >

[2015-06-26] feLugossy László Munkácsy-díjas festőművész kiállítása
feLugossy László Munkácsy-díjas festőművész kiállítása a Tízforrás Fesztiválon
A kiállítás a nagycenki Horváth & Lukács Galéria szervezésében jön létre és a kiállításon látható képek a Galéria  gyűjteményéből származnak.
Kiállításmegnyitó: 2015. július 10. (péntek) 18:00 óra
Helyszín: HEGYKŐ, Tornácos Étterem és Panzió Borostyán-terme 
   
A kiállítást megnyitja: Dr. Székely Csaba egyetemi tanár NYME. 
Látogatható a fesztivál ideje alatt naponta 10:00-20:00 óra között.
[2015-06-17] Múzeumok Éjszakája programok
Múzeumok Éjszakája 2015. június 20. (szombat)

Az Eszterháza Központ tisztelettel meghívja Önt a fertődi Esterházy-kastélyba és a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeumba, a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat keretein belül megrendezésre kerülő rendhagyó programjaira.

A két helyszín részletes programjai a képre kattintva tekinthető meg.

„Az éjszaka, amikor minden életre kel..."

   
[2015-06-17] Tündérexpressz Nagycenken
  2015. június 20. Nagycenk, kisvasúti skanzen

Tündérek és manók serege érkezik az ősöreg fák tövébe, a csodálatos Hársfasor közelébe a nagycenki Tündérexpresszel az év egyik leghosszabb napján. Te is bejárhatod a tündérekkel a manólakta erdőséget, láthatod a tündérerdőt!

Kapunyitás 16:00 h, a tündérek bevonulása 16:20 h
A tündérexpressz a következő időpontokban közlekedik:
16:40 h, 18:30 h, 19:30 h, 20:30 h
Záró ceremónia és Tűztánc: 21:00 h
A belépés ingyenes, a tündérjáratokon való utazás a rendes díjszabás szerint történik.
[2015-06-08] Pedagógusnap
Pedagógusnapi köszöntő

Kedves Pedagógusok! Pedagógusnap alkalmából tisztelettel köszöntjük Önöket!

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata nevében
Csorba János polgármester
 
[2015-06-05] Cenki Híradó májusi száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- II. Európa futás beszámoló
- Önkormányzati hírek
- Egészségünk
- Egyházi hírek
- Sporthírek

Tovább az olvasáshoz > > >
[2015-06-02] Ünnepi könyvhét
Ünnepi Könyvhét 2015

A Széchenyi István Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és kedves családját könyvheti rendezvényére
"Ezt köztünk! Isten áldja!"
Széchenyi István válogatott levelei című kötet bemutatója a könyv szerkesztőinek részvételével

Helyszín: Könyvtár olvasóterme
Időpont: 2015. június 4. csütörtök 16:30 óra 


A helyszínen a kötet és az Ünnepi könyvhét újdonságai megvásárolhatók lesznek.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
 
[2015-06-02] Ünnepi könyvhét

A Széchenyi István Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és kedves családját könyvheti rendezvényére "Ezt köztünk! Isten áldja!" Széchenyi István válogatott levelei című kötet bemutatója a könyv szerkesztőinek részvételével.
Részletek az Egyéb hírekben > > >

[2015-06-02] BL döntő kivetítőn az alkotóházban

Közös meccsnézésre hívunk minden érdeklődőt az alkotóházba a bajnokok ligája döntőjére. Időpont: június 6. szombat 20 órától
Góltotó, ingyenes belépés, helyfoglalás az érkezés sorrendjében.

[2015-05-27] Gyereknap a Játszótéren
Az Önkormányzat szeretettel várja a kicsiket és nagyokat gyereknapi rendezvényére május 31-én vasárnap 16 órától a játszótérre
Programok:
- Sorversenyek gyerekeknek
- Mini foci bajnokság ( 3 fõs csapatok indulhatnak, legalább a csapat két tagjának 14 éven alulinak kell lennie.)
A versenyekre a helyszínen lehet jelentkezni. Sok-sok ajándék vár a részt vevőkre!
Rossz idõ esetén a gyereknap a Sportcsarnokban kerül megrendezésre. A versenyek díjait, ajándékait Simon Péter úr ajánlotta fel.
 
[2015-05-27] Meghívó
  Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt hősök napi megemlékezésére az I. és II. világháborúban elhunyt nagycenki hősi halottakra emlékezve.

Idõpont: május 31. vasárnap kb. 10.30-kor (a szentmisét követõen)

Helyszín: Széchenyi tér, Hősi emlékmű

Mindenkit tisztelettel várunk!
[2015-05-22] Életszépítő Műhely
Előadássorozat indul Nagycenken az önkormányzat épületében kialakított új közösségi térben Életszépítő Műhely néven 2015 májusában.
Szándékunk szerint a testi-lelki egészség megőrzése, helyreállítása, illetve a szülői szerepek feladatai, nehézségei és azok megoldása áll majd az előadássorozat középpontjában.
Első alkalommal a nyári hónapokra történő testilelki felkészüléshez, a harmónia megőrzéséhez nyújt segítséget szülőknek, nagyszülőknek a
Nyári elsősegély testnek és léleknek című előadás 2015. 05. 26-án, kedden 18-19 h
Részletek > > >
 
[2015-05-20] Mauzóleum nem látogatható

Felhívjuk a figyelmet, hogy a Mauzóleum jelenleg nem látogatható tatarozás miatt és Kecskés Zoltán idegenvezető telefonszáma már nem él.
Érdeklődni az "Eszterháza Kulturális, Kutató és Fesztiválközpontnál Tel:0036/99/537644 lehet.

[2015-05-14] Világörökség Nap
Világörökség Nap
Fertő táj 2015. május 16.
 

Nagycenki programok:
Széchenyi István faluja 2015-ben is várja a világörökség nap látogatóit, régi és új látnivalók sokaságából válogathat az érdeklődő!

A részletes programokat az esemény honlapján tekinthetik meg:
http://www.vilagoroksegnap.hu/hu/programok/nagycenk.html
 
[2015-05-13] Aknay János festőművész kiállítása

Aknay János Kossuth-díjas festőművész kiállítása nyílik 2015. május 18-án (hétfőn) Eszéken. A kiállításon a nagycenki Horváth & Lukács Galéria Aknay képeinek gyűjteménye lesz látható. Megnyitó: 2015. máj. 18. 17 óra
Részletek > > >

[2015-05-10] Eszterházi vigasságok
Eszterházi Vigasságok Pünkösdkor 2015. május 22-24.

Részletes program a plakáton

Tovább a plakátra > > >

Részletek a honlapon > > >
 
[2015-04-25] Cenki Híradó március-áprilisi száma
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Polgármesteri beszámoló
- II. Európa futás (Nagycenk, máj.9.)
- Koós János és Dékány Sarolta Nagycenken (május 15.)
- Önkormányzati hírek
- Bűnmegelőzési tanácsok
- Egyházközségi hírek
- Sporthírek

Tovább az olvasáshoz > > >
[2015-04-24] Kisállat-börze

Kisállat börze időpontok 2015-ben: május 17, június 21, július 19, aug. 16, szept. 20, okt. 18, nov.15.
Részletek > > >

[2015-04-24] Felhívás adatszolgáltatásra!

Tisztelt Nagycenki Lakosok!
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.) 42/B. § (1) bekezdése rendelkezése alapján az eb tartási helye szerint illetékes önkormányzat - ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez.

Tovább a teljes hírre > > >
[2015-04-21] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2015. április 23-án (csütörtökön) 19 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok a meghívóban > > >
Ülés előterjesztései > > >

[2015-04-13] Széchenyi Akadémia Nagycenken
  "Felgyorsult világ"
Széchenyi Akadémia Nagycenken
2015. április 15-19.


Minden előadás a Széchenyi Emlékmúzeumban lesz, és ingyenes, szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Aki a bentlakásos formát választja, annak a szállást Fertőbozon tudjuk biztosítani. Költség szállással és teljes ellátással 28.000 Ft.
Aki a környékről szeretne az előadásokra jönni és igényel ebédet a Platán étteremben 1.100 Ft-ért tudjuk biztosítani.

Tervezett program > > >
[2015-04-10] Avarégetés

Tisztelt Lakók! Kérem az alábbi tájékoztatás elolvasását és a szabályok betartását!
Szabadtéri növényi hulladék égetése
A 2015. március 5-én hatályba lépett új Országos Tűzvédelmi Szabályzat 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet 225. § - 226.§ bekezdése szabályozza a szabadtéri növényi hulladék égetés feltételeit, mely kapcsán két alapvető esetet különböztetünk meg. A belterületen végzett növényi hulladékégetés és a külterületen végzett növényi hulladékégetés. A külterület kapcsán a közigazgatásilag Nagycenkhez tartozó, de nem belterületi szabad tér, kert, mezőgazdasági művelési ág, gyümölcsös, szántó is külterületnek minősül.
Tovább olvasom > > >
Kérelem égetés engedélyezéséhez > > >

[2015-04-08] Virágvásár

VIRÁGVÁSÁR (Polgár Balázs / Szombathely)
2015. április 28.-án (kedden) 15-16 óráig muskátli és balkon növények, 2015. május 13.-án (szerdán) 15-16 óráig és 2015. május 22.-én (pénteken) 14-15 óráig egynyári növények a posta melletti parkolóban!

[2015-04-08] Költészet Napja
KÖLTÉSZET NAPJA Nagycenken

Gergely István költővel 2015. április 10-én, pénteken du. 4 órakor a Községháza dísztermében.

Minden - a verseket kedvelő - érdeklődőt, illetve azokat, akiket foglalkoztat az élet rejtélye  és nagy kérdései - szeretettel várunk! Közreműködnek a nagycenki óvodások és iskolások.
 
[2015-04-04] Locsolóbál
Locsolóbál 2015. április 6-án (húsvét vasárnap) a sportcsarnokban 20 órától.

Zenél: Music Club

Rengeteg meglepetéssel, tombolával, büfével várjuk vendégeinket.

A legjobb locsolóverset és a legjobb nyuszijelmezt díjazzuk.

Belépő: elővételben 1500 Ft, helyszínen 2000 Ft. Jegyek megvásárolhatók: Pölczné Márti (százforntos bolt), Tündi (Mini bolt), Kiscenki bolt, Virágbolt

Gyere el és érezd jól magad!
 
[2015-04-03] Gróf Széchenyi István halálának 155. évfordulója
  A Gróf Széchenyi István halálának 155. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezés 2015. április 8-án, szerdán 17 órakor lesz a nagycenki Széchenyi téren.

Ünnepi beszédet mond Sellei Tamás, Pereszteg polgármestere.

Közreműködnek a Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola diákjai. Az ünnepséget a Széchenyi szobornál koszorúzás zárja.

[2015-03-24] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2015. március 26.-án (csütörtökön) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Ülés napirendi pontjai a teljes meghívóban > > > 

Ülés előterjesztési > > >

[2015-03-19] Meghívó
A Széchenyi István Városi Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját KÖRNYEI ATTILA (1940-2000) történész, muzeológus, a Széchenyi István Emlékmúzeum és a Soproni Múzeum volt igazgatója, a Széchenyi Kör létrehozója születésének 75. évfordulója alkalmából rendezett kiállításra és megemlékezésre.

Időpont: 2015. március 20. (péntek) 16:30 óra

Helyszín: a könyvtár emeleti aulája és olvasóterme
Cím: Sopron, Pócsi u. 25.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
 
[2015-03-18] 2015 az évfordulók éve
  2015 az évfordulók éve - idén ünnepli 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfordulója a Föld napja világmozgalomnak.
Sokat tettünk a Föld és környezetünk megmentéséért, de nem eleget!
Ezt bizonyítja a tény, hogy 2014 volt az eddigi legmelegebb év a Földön, a mérések 1900 körüli kezdete óta.
És mit tehetünk még? Sokat! Zöldítsük környezetünket, ültessünk fákat, termeljünk haszonnövényeket, komposztáljunk, szigeteljünk, közlekedjünk okosan, ne vásároljunk csomagoltat, váltsunk környezetbarát szerekre, félkész, kész étel helyett együnk friss hazait. Mindez ajándék a környezetnek, az egészségnek.
A Föld napja mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulássá vált Magyarországon. Cselekvő ünnep, amely mindnyájunk jövőjéről szól.
Tovább olvasom > > >

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS > > >
[2015-03-13] Tavaszi falutakarítás
Tavaszi falutakarítás a Natura Klub szerevzésében
Tegyük rendbe a környezetünk!

Időpont: 2015. márc. 21. szombat 10 óra

Gyülekező: a polgármesteri hivatal előtt

A helyszínen zsákokat osztunk, kesztyűt mindenki hozzon magával! 
 
[2015-03-10] Fehívás az általános iskolákba történő beíratásra

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2015/2016. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:
2015. április 16. - (csütörtök) 8.00 órától 19.00 óráig, 2015. április 17. - (péntek) 8.00 órától 18.00 óráig.
Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.
Részletek > > >

[2015-03-10] Aknay János festőművész kiállítása

Aknay János Kossuth-díjas festőművész kiállítása nyílik a hétvégén Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben. A kiállításon a nagycenki Horváth & Lukács Galéria Aknay képeinek gyűjteménye is látható lesz. Megnyitó: 2015. márc. 13. 16 óra
Részletek > > >

[2015-03-06] Március 15.
  Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt
az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésre.

Időpont: 2015. március 13. péntek 17 óra
Helyszín: Községháza díszterme

Ünnepi műsor: Széchenyi István Átalános Iskola diákjai

Mindenkit szeretettel várunk!
[2015-03-05] Óvodai beíratás

Tisztelt Szülők! Az új gyermekek óvodai beíratásának időpontja: 2015. április 13-a, 14-e és 15-e, 8 órától 16 óráig. Azoknak a jelentkezését várjuk, akiknek gyermeke 2015. június 01-e és 2016. május 31-e közötti időszakban betölti a 3. életévét.
További részletek > > >

[2015-03-05] Szalai Gergely asztalitenisz emléktorna
Kedves Asztalitenisz Sporttársak!
Szeretettel várunk mindenkit az idei évben is megrendezésre kerülõ Szalai Gergely asztalitenisz emléktornára.
A torna helyszíne: Nagycenk, Tornacsarnok
Ideje: 2015. március 14. (szombat) 9.00 óra
A szombati torna vendége Klampár Tibor világbajnok, aki négy mérkõzés lejátszását vállalta.
Versenyszámok: felnõtt egyéni, páros
Nevezés a helyszínen 8.30-ig. Nevezési díj: 1000 Ft
Diákok (14 év alatt) tornája:
2015. március 15. (vasárnap)
9.00 Nevezés a helyszínen 8.30-ig. Nevezési díj nincs.
További részletek > > >
 
[2015-02-26] Rendezési terv

Felkerült honlapunkra Nagycenk Nagyközség település rendezési terve, mely megtalálható a Dokumentumtár menüpont, Közérdekű adatok pontjában vagy közvetlenül az alábbi linkre kattintva.
Tovább a település rendezési tervre > > >

[2015-02-23] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2015. február 26.-án (csütörtökön) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >
Ülés előterjesztései > > >

[2015-02-20] Pályázati kiírás
  Széchenyi István Pályázati Alap 2015.

Értesítjük a Tisztelt Érdeklődőket, hogy Nagycenk Nagyközség Önkormányzata Széchenyi István Pályázati Alap 2015. címmel az idei évben is pályázatot hirdet Nagycenk és egyéb településen működő civil és nonprofit szervezetek, magánszemélyek, vállalkozások, intézmények részére Nagycenken megvalósuló programok, rendezvények támogatására.
A pályázatok benyújtási határideje: 2015. március 16.
Pályázati kiírás > > >, Pályázati adatlap > > >
Nyilatkozat 1 > > >, Nyilatkozat 2 > > >
Elszámoló adatlap > > >

[2015-02-18] Téltemetés
Vesszen a tél, jöjjön már a tavasz!
Február 22-én (vasárnap) 15:00-kor űzzük el közösen a telet!

Gyülekező: Platán Étterem és Panzió
Mindenki hozzon magával zajkeltő szerszámot, (duda, síp, dob, kereplő) hogy ezek segítségével minél elõbb kergessük el ezt a mostani, cudar telet! Hozzák magukkal gondjaikat, bánataikat is, hisz gondűzõ cédulákra írva, melyeket a kiszebábra erõsítünk, és bedobunk a tűzbe, megszabadulhatnak tõlük!
 
[2015-02-13] Cenki Híradó
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Nagy sikerű jelmezbál
- Önkormányzati hírek
- Egészségünk
- Közművelődés
- Valentin-napi üzenetek

Tovább az olvasáshoz > > >
[2015-02-11] Köszönet nyilvánítás

Tisztelt Támogatóink!
Köszönjük mindazok támogatását és adományát, akik a II. Nagycenki Jelmezbál sikeréhez hozzájárultak.
Köszönetet mondunk a résztvevőknek, hogy a belépőjegy és tombolajegy megvásárlásával támogatták a rendezvényt. Külön köszönetet mondunk mindazoknak, akik pártolójegy vásárlásával, és tombolatárgyakkal támogattak bennünket.
Az összegyűlt 350 000 Forintot a Nagycenki Alkotóház udvarának rendezésére kívánjuk felhasználni.
Tisztelettel: A szervezők

[2015-02-10] Óvodai közlemény

Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a 2015. február 13-ra tervezett farsangi mulatságunk,- a magas számú megbetegedés miatt elmarad.
Helyette a gyermekek részére zártkörű, jelmezes „batyusbált" rendezünk 2015. február 17-én (húshagyókedden) délelőtt az óvodában. Megértésüket köszönjük!

[2015-02-10] Jótékonysági bál

A Nagycenki Egyházközség a Nagycenki Önkormányzattal közösen jótékonysági bált szervez a Sekrestye fûtésének korszerűsítésére
Idõpont: 2015. február 14. szombat 20 órától
Helyszín: Nagycenk, Tornacsarnok
A bálon fellép a Dabaston Latin tánccsoport. A zenét a Partyzona Show Band szolgáltatja.
További részletek a plakáton > > >

[2015-02-05] Meghívó

Fertőboz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Pereszteg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 5-én ( csütörtökön ) 18 órakor együttes ülést tart, amelyre Fertőboz, Pereszteg, Nagycenk települések önkormányzatának képviselőit tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. ( Községháza, díszterem )
Teljes meghívó > > >
Ülés előterjesztési > > >

[2015-01-26] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2015. január 29.-én (csütörtökön) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendei pontok a teljes meghívóban > > >
Ülés előterjesztési > > >

[2015-01-22] Nefelejcs Nyugdíjasklub farsangi mulatsága

Szeretettel meghívjuk a nagycenki Nefelejcs Nyugdíjasklub Farsangi mulatságára! Időpont: 2015. február 11., szerda 15.30 h. Helyszín: Polgármesteri hivatal nagyterme
Jelmezbe öltözni nagyon ajánlott! :-) Farsangi fánknak, süteményeknek örülünk!

[2015-01-21] II. Farsangi Jelmezbál
  A nagycenki civil szervezetek szeretettel meghívják Önt, kedves családját és barátait a II. FARSANGI JELMEZBÁLRA január 24-én 19 órakor a Nagycenki Sportcsarnokba!
A zenét szolgáltatja: Madison Band
Belépõ: elõvételben 2.500.- Ft/fõ helyszínen 3000.- Ft/fõ
A belépõjegy tartalmaz egy italt érkezéskor, debreceni kolbászt, sós süteményt, tortaszeletet, fél liter italt és borkocsonyát.
Az est folyamán színes, táncos-zenés programok várják, sok-sok meglepetéssel a tisztelt résztvevõket.
Jelmezek felvonulása, Táncverseny a táncos lábúaknak, Bálkirálynõ - bálkirály választás
További részletek > > >
[2015-01-20] Cenki Híradó
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Meizl Valéria Nagycenk Díszpolgára
- Önkormányzati hírek
- Egészségünk
- Sport

Tovább az olvasáshoz > > >
[2015-01-19] KÉTÜSZ Kft közleménye
  Értesítjük a T. Lakosságot, hogy a KÉTÜSZ Kapuvár Kft Nagycenk település közigazgatási területén a lakóházak és egyéb létesítmények kötelező kéményseprési és ellenőrzési munkáit 2015. január 19-től 2015. február 20-ig végzi.

Tovább a teljes közleményre > > >
[2015-01-19] Valentin-napi üzenetek
A Cenki Híradó februári számában (mely február 14-re kerül a postaládákba) lehetőség van Valentin-napi (ingyenes) üzenetek megjelentetésére.

Az üzeneteket kérjük legkésőbb február 7., 24 h-ig eljuttatni a facebookon
Benke Éva felhasználónak, vagy a következő e-mail címre: benke_eva@freemail.hu
 
[2015-01-19] Valentin-napi üzenetek

A Cenki Híradó februári számában (mely február 14-re kerül a postaládákba) lehetőség van Valentin-napi (ingyenes) üzenetek megjelentetésére.
Részletek az Egyéb hírekben > > >

[2015-01-19] Civilizációs betegségek a tél tükrében
  Flavantic Egészség Műhely Nagycenk
„Civilizációs betegségek a tél tükrében" címmel rendezzük meg a FEM következő programját.

Időpont: 2015. 02.04. szerda 16:30-17:30
Helyszín: Nagycenk, Gyár u.2., I.em.

Civilizációs betegség...
Sokat emlegetjük ezt a fogalmat, most megnézzük és érthetően beszélünk róla, milyen komplex betegségek és résztünetek tartoznak ebbe a körbe.
Keringési problémák (magas vérnyomás, rossz keringés, hideg végtagok), anyagcsere betegségek (diabétesz, túlsúly, zsírmáj, koleszterin, köszvény, stb.), allergia...
Megnézzük, hogy a tél életmódra (fizikai aktivitásra, táplálkozásra, bioritmusra) gyakorolt negatív hatása ellenére mit tehetünk egészségi állapotunk javításáért.

Többségünknek a megfelelő mennyiségű és minőségű zöldség és gyümölcs rendszeres elfogyasztása még nyáron sem könnyű. Mit együnk télen?
Segítünk a megoldásban!
Beszélgetünk mindarról, ami külön Téged egészség témában érdekel...
A program végén kóstoló!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Benke Éva 00 36 30 695 40 49
Jung Kriszti 00 36 20 573 0363

[2015-01-19] Civilizációs betegségek a tél tükrében

Civilizációs betegségek a tél tükrében címmel rendezzük meg a FEM következő programját.
Időpont: 2015. 02.04. szerda 16:30-17:30
Helyszín: Nagycenk, Gyár u.2., I.em.
Részletek az Egyéb hírek menüpontban > > >

[2015-01-19] Bolhapiac és gyerekruhabörze
Baba-, gyermek- és felnőttruhák, gyerekjátékok, illetve megunt vagy feleslegessé vált holmik vására a nagycenki tornacsarnokban.

A vásár időpontja: 2015. január 31. 9-12h
Helyszín: Nagycenki Tornacsarnok (Nagycenk, Szent Imre u. 4.)

Fontos!
A vásárra előzetes regisztráció szükséges!
Jelentkezési határidő 2015. jan. 26. 12h. Jelentkezni lehet személyesen a Nagycenki Könyvtárban, illetve telefonon Benke Évánál (0036/30-695-40-49)

 
[2015-01-19] Bolhapiac és gyerekruhabörze

Baba-, gyermek- és felnőttruhák, gyerekjátékok, illetve megunt vagy feleslegessé vált holmik vására a nagycenki tornacsarnokban. A vásár időpontja: 2015. január 31. 9-12h
Helyszín: Nagycenki Tornacsarnok (Nagycenk, Szent Imre u. 4.)

[2015-01-14] Sikeres galambkiállítás Nagycenken
Az elmúlt hétvégén immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Nagycenken a V. 142. sz. Galamb-és Kisállattenyésztő Soproni Egyesülete és a Nagycenki Sport-és Díszgalambász Szakosztály közös kiállítása.
Kiállításunkat két napig tekinthették meg az érdeklődök. Ezt több százan meg is tették, illetve a nagycenki iskolások és óvodások is ellátogattak rendezvényünkre.
A Kiállításra összesen 486 galambot,20 nyulat és 30 baromfit nevezett 66 tenyésztő, több külföldi tenyésztő is nevezett magyar fajtájú galambjaikkal.
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2015-01-13] Meghívó

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete 2015. január 19-20-21-én, valamint február 9-én AGRÁRFÓRUM-SOROZATOT SZERVEZ, melyre tisztelettel meghívjuk.
Részletek > > >

[2015-01-12] Hirdetmény

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata Licittárgyalást hirdet a tulajdonában álló
1./ Nagycenk, Iskola u. 3. (434/3 hrsz, folyamatban lévő telekmegosztás után 434/4 hrsz-ú - 570 m2 nagyságú, lakóház udvar megnevezésű ingatlan ) értékesítésére.
Az ingatlan természetben a Posta melletti épület, „ volt fogorvosi rendelő és lakás épülete „. Az ingatlan jelenleg kétlakásos ingatlan ( iroda + lakás ).
Licittárgyalás időpontja 2015. január 26. (hétfő) 10.00 óra
Az ingatlan megtekinthető előzetes bejelentés alapján , önkormányzati hivatali munkaidőben. ( Érdeklődni: Hétfőtől-péntekig 8-15 óráig, pénteken 8-12 óráig lehet )
Licittárgyalás helye: Nagycenk Nagyközség Önkormányzat kistanácsterme, 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. szám.
Teljes hirdetmény megtekintése > > >Értékbecslés > > >
Fotók 1 > > >, Fotók 2 > > >

[2015-01-06] Galambkiállítás Nagycenken
Galambkiállítás 2015. jan. 10-11-én Nagycenken a Sportcsarnokban

A Nagycenki Sport és Díszgalamb Szakosztály, és a V-142 sz. Galamb és Kisállattenyésztők Soproni Egyesületének közös szervezésében, immáron 7. alkalommal.

Nyitva tartás:
január 10. szombat: 8-18 óráig 
január 11. vasárnap: 8-15 óráig
Eredményhirdetés: 
január 11. vasárnap 14 órától

További részletek a plakáton > > >
 
[2015-01-05] Nefelejcs Nyugdíjasklub programja
Szeretettel meghívjuk a nagycenki Nefelejcs Nyugdíjasklub idei első programjára
Téma: a 2015-ös év programjainak megbeszélése; utána tűzgyújtás a Széchenyi téren a doni hősök emlékére
Időpont: 2015. 01. 12., hétfő, 15.30 h
Helyszín: a polgármesteri hivatal díszterme
Részvételére számítunk! Pölcz Ildikó és Benke Éva
 
[2015-01-05] Könyvvásár a könyvtárban
  Januárban és februárban könyvvásárt tartunk a Nagycenki Könyvtárban (Gyár u. 2.).
A könyvek között vannak szépirodalmi és tudományos művek, krimik, útleírások, történelmi témájú munkák, stb. 
Érdemes betérni hozzánk! Minden könyv ára egységesen 50 Ft. 

Nézelődni, vásárolni a könyvtár nyitvatartási idejében lehet:
hétfőn és csütörtökön 13 - 16h
szerdán és pénteken 9 - 12h

Mindenkit vár a könyvtár!
[2015-01-05] Meghívó
Tisztelettel meghívjuk az 1943. január 12-i doni áttörés 72. évfordulója alkalmából rendezett EMLÉKTÛZ GYÚJTÁSRA

Emlékezõ beszédet mond: Ifj. Sarkady Sándor

Helyszín: Nagycenk, Széchenyi tér Hõsi emlékmû
Idõpont: 2015. január 12. hétfõ 17 óra

Várunk mindenkit, aki tisztelegni szeretn a Don-kanyarnál hõsi halált halt magyar katonák és az elesett nagycenki hõsök emléke elõtt.
 
[2014-12-22] Álláshirdetés

Széchenyi István Általános Iskola Nagycenk a közalkalmazottak jogállásáról XXXIII. törvény 20/A. § alapján állást hirdet történelem-bármely szakos tanár munkakör betöltésére.
Részletek > > >

[2014-12-22] Karácsony
A www.nagycenk.hu honlap szerkesztői nevében kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

Horváth László
Felelős szerkesztő

 
[2014-12-15] Értesítés

Tájékoztatom tisztelt betegeinket, hogy 2014. december 22 - től 2015. január 5 -ig a fogászati rendelés szabadság miatt szünetel. Megértésüket előre is köszönjük.
Kellemes Karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves betegünknek.
Dr. Szemerédi László Fog - és szájbetegségek szakorvosa
Helyettesítés és a teljes értesítés > > >

[2014-12-14] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2014. december 16.-án (kedden) 15,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Teljes meghívó és napirendi pontok > > >
Ülés előterjesztési > > >

[2014-12-08] Cenki Híradó
    Elkészült a Cenki Hiradó novemberi száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.
A tartalomból:
- Advent Nagycenken
- Karácsonyi koccintás
- Adventi vásár
- Idősek napja
- Közművelődés
- Sport

Tovább az olvasáshoz > > >
[2014-12-08] Adventi vásár
Adventi vásár az Alkotóházban
Sok szeretettel hívjuk és várjuk a hagyományos nagycenki adventi vásárba december 13-án szombaton 15 - 19 óráig a nagycenki Alkotóházba (Kiscenki utca 20.)
Bõrdíszmûvek, ékszerek, ajándéktárgyak, termésdíszek, kézmûves szappan, kerámia, házi méz...
Forralt bor, meleg tea, langalló, kürtõs kalács, sütemények
Lucázás, karácsonyi versek, dalok, Luca-búza vetés...
A Mikulásünnepségen készült Rudolf-fotók átvehetõk a vásárban! Aki lemaradt, itt is fotózkodhat!
Mindenkit szeretettel várunk!
 
[2014-12-05] Értesítés Bursa Hungarica támogatásról

Tisztelt Nagycenki Lakók! Nagycenk Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 27-én megtartott testületi ülésén döntött a Bursa Hungarica pályázati kiírásra beérkezett pályázatokról.
Teljes értesítés itt olvasható > > >

[2014-12-03] Mikulás Nagycenken
  Már javában készülődik a Mikulás hozzátok!
2014. december 5-én, pénteken személyesen is találkozhattok vele!
A közös kaland pontban délután 5 órakor veszi kezdetét a polgármesteri hivatal nagytermében.
Ekkor indul a feladatkocsikból álló Mikulásjárat, melynek végállomásán a Mikulás vár Benneteket. Sok erőpróbát kell teljesíteniük a vállalkozó gyerekeknek, de a félénkek sem fognak csalódni...
Szeretettel várunk minden kisgyereket!
[2014-12-02] Adventi koncert
  A nagycenki templom kórusa énekel 2014. december 06-án, szombaton, 19:00 órakor a Nagycenki Plébániatemplomban.
Vezényel: Kiss Vidor
Közreműködnek: Balázs Dóra, Funtek Liza, Pellinger Anna, Varga Fanni, Horváth Nina, Ágh Bernadett, Pajer Brigitta, Pajer Botond, Élő Máté, Szabó Bence.
A koncert után a templom előtti téren, szeretettel várunk mindenkit
meleg teával, forralt borral, adventi kaláccsal és apró ajándéktárgyakkal.
Tovább a teljes hírre > > >
[2014-11-21] Cenki Híradó
  Elkészült a Cenki Hiradó legújabb száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.
A tartalomból:
- Pályázati projektzárók
- Önkormányzati választások eredményei
- Polgármesteri program
- In Memoriam Dr. Horváth András
- Adventi programok
- Iskolai hírek, sporthírek
- Néptánc
Tovább az olvasáshoz > > >
[2014-11-21] HIRDETMÉNY

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testülete 2014. november 27-én csütörtökön 18:00 órakor a Községháza dísztermében KÖZMEGHALLGATÁST tart. 
Kérem a község lakosságát és közösségeit, hogy a község életével kapcsolatos közérdekű kérdéseiket, javaslataikat tegyék fel.
Csorba János polgármester

[2014-11-21] Meghívó

NAgycenk Nagyközség Önkormányzata 2014. november 27-én (csütörtök) 18 órakor KÖZMEGHALLGATÁST, majd azt követően rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
A közmeghallgatás helye: Nagycenk Községháza Díszterem
Napirendi pontok és teljes meghívó > > >
Előterjesztések > > >

[2014-11-18] Katalin bál
A Nagycenki Széchenyi István Álatlános Iskola szülői munkaközössége szeretettel meghívja Önt és családját a 2014. november 22-én 20 órai kezdettel a nagycenki Tornacsarnokban megrendezésre kerülő Katalin Bál-ba.

Zenél: Rokonok zenekar 

Támogatói jegy: 500 Ft

Tombola felajánlást szívesen fogadunk! A bál bevételéből iskolai diákprogramok megvalósulását támogatjuk.
Szülői munkaközösség
 
[2014-11-18] Könyvbemutató
Könyvbemutató Szentkuti Károly: www.szechenyi.hu

Szeretettel hívjuk és várjuk Szentkuti Károly új könyvének bemutatójára.

Idõpont: 2014. november 28. péntek 15 óra
Helyszín: Nagycenk Községháza díszterme

A könyvbõl részletek hangzanak el a Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola és a Soproni Széchenyi Gimnázium tanulóinak elõadásában
Teljes meghívó > > >
 
[2014-11-15] Mikulásgyár 2014
  Számos olyan tárgyat halmoztunk fel az évek során, amik feleslegessé váltak, és a családban vagy az ismerősök közt nincs senki, akinek oda tudnánk adni.
Most itt a lehetõség, hogy örömet szerezzünk másoknak!
Fogjunk össze, segítsünk együtt, hogy minél több nehéz sorsú családnak legyen igazi ünnep a Karácsony!
Elsősorban játékokat, ruhákat, könyveket, tartós élelmiszert várunk.
Kérjük, hogy felajánlásaikat dobozba tegyék, és írják rá, mi van benne, és kinek, kiknek való (fiú/lány, életkor, ruhaméret stb.)
A csomagok dec. 15-ig, hétfõig adatók le a 100 forintos boltban vagy a virágboltban. Az összegyûlt ajándékokat a Mikulásgyárnak juttatjuk el.
[2014-11-06] Gyászhír
Elhunyt Dr. Horváth András Nagycenk volt alpolgármestere, akit 2014. szeptemberében Nagycenkért díjjal tüntettek ki.

Búcsúztatója 2014. november 8-án (szombaton) 14 órakor lesz a Nagycenki Templomban. 
Emlékét megőrizzük.

Részlet Csorba János Polgármester beszédéből, ami a Nagycenkért Díj átadásakor elhangzott:
"
Dr. Horváth András húsz évig volt Nagycenk Nagyközség Önkormányzati-képviselője, ebből tizenkét évig alpolgármesterként volt tagja a testületnek. A legnehezebb időszakban a rendszer váltáskor állt a falu élén a polgármester mellett és fiatalon de már vezetői tapasztalatokkal a háta mögött segítette a demokratikus átállást.
Több évtizeden át volt vezetője a közel száz embernek munkát megélhetést biztosító répamag tisztító üzemnek.
Ízig-vérig sport ember, fiatal korában mikor befejezte magasabb osztályban a labdarúgást a nagycenki csapathoz igazolt játékosnak később a csapat felkérésének eleget téve az edzői feladatokat is elvállalta.
A sport egyesület elnökeként tevékeny részt vállalt a 90-es évek végén sikeres labdarúgócsapat létrehozásában.
A Széchenyi István Általános Iskolát ahol felesége hosszú éveken át igazgató volt üzemvezetőként mindenben támogatta. 
A közösségért végzett önzetlen munkája példaértékű.
A Nagycenk Nagyközség Önkormányzata köszönetét fejezi ki a hosszú évek során végzett önzetlen munkájáért."
[2014-11-06] Meghívó (Projektzáró)
  A Nagycenki Sportegyesület szeretettel meghívja Önt az Alpokalja Ikvamente Leader Egyesület által támogatott „Nagycenki sportpálya fejlesztése" projekt záró eseményére.

Idõpont: november 9. vasárnap 10 óra
Helyszín: Nagycenk, sportpálya (Szent Imre u. 4.)
Köszöntõk:
Csorba János Nagycenk Nagyközség polgármestere
Bugledich Attila Nagycenk SE - elnök
A program keretében utánpótlás labdarúgó torna a sportcsarnokban.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklõdõt!
Teljes meghívó > > >

Projekt honlap > > >
[2014-11-05] Meghívó
A Friends of Europe Nagycenk közhasznú egyesület évi rendes közgyűlésére ezennel tisztelettel meghívja tagjait.
A közgyűlés helye: Alkotóház, Kiscenki u. 20.
A Közgyűlés Ideje: 2014. november 18, kedd 19 óra
A közgyűlés napirendje:
• Beszámoló az egyesület 2014. évi tevékenységéről (előterjesztő: dr. Tóth Melinda elnök)
• Beszámoló az egyesület 2014. évi költségvetéséről (előterjesztő: Radicsné Jánka Lívia alelnök)
• Javaslat a 2015-as év várható eseményei az egyesület életében (előterjesztők: dr. Tóth Melinda elnök, Fekete Szabolcs titkár)
• Tisztújítás, az elnökség tagjainak megválasztása, • Új tagok felvétele
 
Az egyesület alapszabályának értelmében a Közgyűlés határozatképes, ha azon a tagoknak legalább a 50%+1 fő (11fő) jelen van. A határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés változatlan helyszínen, 20 órára kerül összehívásra. A megismételt közgyűlés a jelenlevők számától függetlenül határozatképes.
dr. Tóth Melinda elnök
[2014-11-04] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 2014. november 06.-án (csütörtök) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >
Az ülés előterjesztései > > > 

[2014-10-30] Vadászlovaglás: Szenvedély és munka
Halasi Endre és Szekendy Katalin már több mint másfél évtizede szerveznek Nagycenken vadászlovaglásokat. Az idén ősszel tizenhét lovas vett részt ezen eseményen, mely a lovak számára teljesítményvizsga is egyben.

 - Izgalmas idegen lovak közt, idegen terepen a váratlanul kiugró "Rókát" megkergetni! Ezentúl lehetőséget ad a találkozásra, a lótartás hétköznapi nehézségei mellett ünnepnek számít - mondja lelkesen Halasi Endre a vadászlovaglásról.
Halasi Endréék már több mint másfél évtizede házigazdái a nagycenki vadászlovaglásoknak.

 
A kastélytól induló lovas társaság a Hársfasoron végighaladva a Fertő-menti dombsor gerincére, Kisbozra jut, ott kis pihenő után visszaindulnak Nagycenkre. A lesben álló, majd előugró „Rókát" vágtában próbálják utolérni. A végén az nyer, aki egy sík gyorsasági versenyen a leggyorsabb, ezúttal a kapuvári Sipőcz Bence lett az első.
Tovább a teljes hírre > > >
[2014-10-30] Elkészült az Alkotóház
Elkészült a nagycenki Alkotóház, melynek kerítését a Horváth & Lukács Galéria készítette Herenyik Zsuzsa munkái alapján.
Keszei István fotói az átadási ünnepségről > > >
[2014-10-20] Meghívó
  Nagycenki Alkotóház avató ünnepsége 2014.október 25.
A Friends of Europe Nagycenk Egyesület és Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a Nagycenki Alkotóház avató ünnepségére.
A program az Alpokalja Ikvamente Leader Egyesület által támogatott projekt záró eseménye.
Idõpont: október 25. szombat, 15:00 óra
Helyszín: Nagycenk, Kiscenki utca 20.
Köszöntõ beszédet mond: Csorba János polgármester
Avatóbeszédet mond, és a kiállítást megnyitja: 
Firtl Mátyás Országgyûlési képviselõ
Köszönetnyilvánítás: Dr. Tóth Melinda Friends of Europe Nagycenk elnöke
Teljes meghívó, közreműködők > > >
[2014-10-20] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete alakuló ülését 2014. október 21.-én (kedd) 18,00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza, díszterem
Teljes meghívó és napirendi pontok > > >
Előterjesztések > > >

[2014-10-19] Cikk a Széchenyi-kastélyról
Az Eszterháza Központ tagintézménye lesz a nagycenki Széchenyi-kastély a hozzá tartozó épületekkel együtt. A cél, hogy egységes turisztikai kínálat jöjjön létre a térségben - mondta el L. Simon László csütörtökön.

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kifejtette, hogy azokat a műemléki épületeket, intézményeket tekinti meg csütörtökön a Fertő-tájon, amelyeket a nagycenki kastély mellett esetlegesen még be lehet vonni az Eszterháza Központba, így a fertőrákosi Püspöki palotát, a fertőszéplaki Széchenyi-kastélyt és a zsirai Rimanóczy-kastélyt. L. Simon László elmondta, hogy jelenleg a nagycenki intézmény átadás-átvétele zajlik, a folyamat várhatóan 2015 júniusára fejeződik be.
Tovább a kisalfold.hu teljes cikkére > > > (forrás: www.kisalfold.hu)
[2014-10-18] Halloween-party
Halloween-party a Polgármesteri Hivatal előtti téren október 31-én 17.30-tól!
A házigazdák - boszorkányok, szellemek és vámpírok - várnak minden borzongásra vágyót...
Az erre az estére kialakított Boszorkánybarlangban lesz jósda, boszorkányos zsákbamacska, haláli smink és boszi tetkó, denevér- és tökgyár, illetve kotyvalék-büfé. A szabadban tökfaragás, forralt bor és kakaó.
FELHÍVÁS: mindenkit arra buzdítunk, hogy jelmezben jöjjön! Csoportosan beöltözőket is várunk! A legötletesebb csapatot díjazzuk.
 
[2014-10-17] Meghívó
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a nagycenki Aranypatak Óvoda szervezésében megrendezésre kerülő KICSIKRŐL NAGYOKNAK! című előadásra.
Előadó: Licskainé Stipkovits Erika klinikai- és mentálhigiéniai szakpszichológus
Időpont: 2014. október 21., 17 óra
Helyszín: Aranypatak Óvoda, Nagycenk
Az előadás témái: - beszoktatás, - gyermekekkel szemben támasztott elvárások, - gyermekkori kudarcok és hatásaik, - család értékközvetítő szerepe, - média hatása a gyermekekre, - mikor iskolaérett a gyermekem?
 
[2014-10-17] Meghívó
Tisztelt Nagycenkiek!
A magam és a megválasztott képviselők nevében szeretném megköszönni részvételüket, támogatásukat az önkormányzati választásokon.
Egyúttal Nagycenk Nagyközség Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önöket a Képviselő-testület alakuló ülésére.
Helyszín: Községháza díszterme
Időpont: 2014. október 21. kedd 18:00 

Csorba János Polgármester

 
[2014-10-13] Polgármester választás eredménye

A polgármester választás eredményének megállapításához a Nagycenki Helyi Választási Bizottság 13/2014. (X.12.) határozata
A Nagycenki Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán a Győr-Moson-Sopron megyei Nagycenk településen a polgármester választásáról készült szavazóköri jegyzőkönyvek alapján a polgármester választás eredményének megállapítása tárgyában meghozta a következő határozatot:
A Nagycenki Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. év október 12. napjára kitűzött általános választásán a Győr-Moson-Sopron megyei Nagycenk településen a polgármester választásának eredményét jelen határozat mellékletét képező és két eredeti példányban elkészített "Jegyzőkönyv a polgármester-választás eredményéről" című jegyzőkönyv szerint állapítja meg.
Tovább a teljes határozatra > > >
Jegyzőkönyv a polgármester választás eredményéről > > >

[2014-10-13] Önkormányzati képviselő választás eredménye

Az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához a Nagycenki Helyi Választási Bizottság 14/2014. (X.12.) határozata
A Nagycenki Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán a Győr-Moson-Sopron megyei Nagycenk településen a települési önkormányzati képviselők választásáról készült szavazóköri jegyzőkönyvek alapján a települési önkormányzati képviselők választása eredményének megállapítása tárgyában meghozta a következő határozatot:
A Nagycenki Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. év október 12. napjára kitűzött általános választásán a Győr-Moson-Sopron megyei Nagycenk településen a települési önkormányzati képviselők választásának eredményét jelen határozat mellékletét képező és két eredeti példányban elkészített „Jegyzőkönyv a települési önkormányzati képviselők választásának eredményéről" című jegyzőkönyv szerint állapítja meg.
Tovább a teljes határozatra > > >
Jegyzőkönyv a települési önkormányzati képviselők választásának eredményéről > >

[2014-10-06] Őszi virágvásár

Őszi virágvásár 2014. október 10.-én (pénteken) 13,00-15,00 óráig és 2014. október 22.-én (szerdán) 10,00-12,00 óráig a posta melletti parkolóban!

[2014-10-06] Meghívó

Fertőboz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Pereszteg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. október 7-én (kedden) 17:30 órakor együttes ülést tart, amelyre Nagycenk, Pereszteg és Fertőboz községek önkormányzatának képviselőit tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Fertőboz, Mázsaház sor
Napirendek és a teljes meghívó > > >
Beszámoló KÖH > > >
KÖH költségvetés módosítás > > >

[2014-10-05] Moziba hívjuk
Nagycenki Nefelejcs Nyugdíjasklub nyári szünet utáni első összejövetele október 5., vasárnap 15h. A program filmvetítés, utána kötetlen beszélgetés.

Helyszín:
 a polgármesteri hivatal díszterme
Süteményeket örömmel fogadunk.

Ildikó és Éva
 
[2014-10-04] Őszi játszóház és mesekuckó
  A nagycenki Kézműves Kör őszi játszóházat tart 2014. október 17-én pénteken 15-17 óráig a könyvtárban.

A játszóházzal párhuzamosan 16 órakor mesekuckó várja a kicsiket a helyszínen.

A program az Országos Könyvtári Napok rendezvénye.

Aki teheti részvételi szándékát október 14-ig jelezze (személyesen a könyvtárban, facebook üzenetben a Nagycenki Könyvtár felhasználónál, illetve a 30/9595637-es telefonszámon)!
[2014-10-04] Országos Könyvtári Napok
Országos Könyvtári Napok
2014. október 13-20.

Programok Nagycenken:
okt. 13 (hétfő) 14 óra: Irodalommal a lelki egyensúlyért - irodalomterápiás foglalkozás
okt.14. (kedd) Dr. Környei Attila Helytörténeti Kör a nagycenki temető történetével foglalkozó programja
okt. 17. (péntek) 16 órától: Mesekuckó mesemondás, felolvasás óvónők segítségével
okt. 20. (hétfő) 14 óra: Irodalommal a lelki egyensúlyért - irodalomterápiás foglalkozás
Teljes program és további részletek > > >
 
[2014-10-01] Mister Classic Oldtimer Túra megállópont Nagycenken

Az idei nemzetközi túrán közel 50, 1976 előtt gyártott csodaszép oldtimer fog haladni. A túra mindkét nap (okt. 3-4.) Bükről rajtol, majd több hazai települést érintve átkalandozik Burgenlandba is.
2014. október 3-án (pénteken) 18:20 - 19:15 között az Old Timer Túra résztvevői megállnak Nagycenken.
Helyszín: Kastély melletti parkolósávban, kb 60 méter hosszan

[2014-09-26] Állásajánlat

A Nagycenki Aranypatak Óvoda 9485 Nagycenk, Szent Imre u. 2. ÓVODAPEDAGÓGUST keres. Érdeklődés az óvodavezetőnél: 06306515174

[2014-09-25] Nagycenki Szüreti Napok
XIX. Nagycenki Szüreti Napok 2014. szeptember 26 - 27 - 28.

Szept. 26. (péntek):
20:00 Kárpátia koncert

Szept. 27. (szombat):
15:00 Szüreti felvonulás, 16:15 Szórakoztató műsor Sztárvendég: Mc Hawer és Tekknő, 20:00 Szüreti bál a West együttessel Sztárvendég: Irigy Hónaljmirigy

Szept. 28. (vasárnap):
8:00 Ünnepi terményáldó szentmise, 10:00 Megyei Díjlovagló Bajn. döntője, 14:00 és 16:00 Nagycenk - Rábakecöl tartalék és felnőtt bajnoki labdarúgó mérk., 14:00 Lufihajtogatás, Ló és lovas bemutató, íjászbemutató,  16:00 Táncbemutatók, 17:00 Bendzso Music Band
Részletek a plakáton > > >
 
[2014-09-24] Kerékpáros ügyességi verseny gyerekeknek
  A Szüreti Napok keretében a Friend of Europe Nagycenk Egyesület szervezésében kerékpáros ügyességi versenyt hirdetünk iskolás gyerekek részére.

Időpont: 2014. szept. 28. (vasárnap) 10 óra
Helyszín: Tornacsarnok melletti sportpálya

Kategóriák:
1. kategória: 6-10 éves gyerekek
2. kategória: 11-15 éves gyerekek

Jelentkezés a helyszínen 9 órától

Részletek, plakát > > >
[2014-09-23] Bursa Hungarica pályázati kiírás

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2014/2015. tanév második és a 2015/2016. tanév első félévére vonatkozóan.
"A" típusú pályázati kiírás > > >

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.
"B" típusú pályázati kiírás > > >

[2014-09-17] Meghívó

A Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi István Emlékmúzeuma tisztelettel meghívja Önt a 2014. szept. 20-án, szombaton 14 órakor Széchenyi István gróf születésének 223. évfordulóján rendezendő megemlékezésre.

Az ünnepség keretében "Széchenyi örömteli napjai" címmel válogatást mutatunk be a gróf személyes tárgyaiból.

A tárgyakat bemutatja:
Aczél Eszter mb. intézményvezető és
dr. Radnóti Klára történész

Helyszín: Nagycenk Széchenyi-kastély, a Múzeum Díszterme

 
[2014-09-16] Meghívó
  Széchenyi István születésének 223. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés, a NAGYCENKÉRT DÍJ átadása

Nagycenk, szeptember 19. 17 óra
Széchenyi tér

Az ünnepség után a temetõben: Szentkuti Károly: Széchényiek nyughelye - Nagycenki temetõ című kiadvány bemutatója
Részletek > > >

[2014-09-10] Cenki Híradó augusztusi száma
Elkészült a Cenki Hiradó augusztusi száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.
A tartalomból:
- Nagycenki szüreti napok programja
- Önkormányzati hírek
- Egyházi hírek
- Iskolai hírek, aktuális

Tovább az olvasáshoz > > >
 
[2014-09-08] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat 2014. szeptember 11.-én (csütörtök) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >

Ülés előterjesztései > > >

[2014-09-03] Állásajánlat

Aranypatak Óvoda Nagycenk, Szent Imre u. 2. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet dajka munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű, Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
Részletek > > >

[2014-08-28] Katonai Lovas Bajnokság
  A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség
Katonai Lovas Bajnoksága 2014
2014. augusztus 30-31.


Helyszín: Nagycenk Széchenyi Kastély

Fővédnök: Kun Szabó István vezérőrnagy
HM Társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

A programok megtekintése díjtalan!

Részletes program a plakáton > > >
[2014-08-21] Meghívó

Tisztelettel meghívjuk Önt, kedves családját, illetve munkatársait, barátait Huiber Edit Beszélő múlt, amiről a cenki sírkövek mesélnek Történetek a falu múltjából című kötetének bemutatójára.
Ideje: 2014. augusztus 22. (péntek) 17 óra
Helye: Széchenyi István Általános Iskola aulája, Nagycenk
Program: 1. Könyvbemutató,  2. Állófogadás
Teljes meghívó > > >, Borító > > >

[2014-08-20] Tanévnyitó
Szeretettel meghívjuk Önt és családját a 2014/2015-ös tanévnyitó ünnepségre. 

Időpontja: 2014. aug. 29. 17:30h
Helye: Sportcsarnok Nagycenk

Hüse Gabriella (Intézményvezető)
 
[2014-08-16] Nagycenki Búcsú 2014
Nagycenki Búcsú 2014 augusztus 20. szerda

Nagycenkről elszármazottak találkozója
Nagycenk Önkormányzata és Gráf Gyula ötletgazda szeretettel hívja és várja a volt és jelenlegi nagycenki lakosokat a Nagycenkről elszármazottak találkozójára augusztus 20-án, szerdán. 
Meghívó > > >

Hagyományőrző Búcsú
A délután folyamán hagyományörző Búcsú a Plébánia udvarán lévő játszótérnél. Kézművesek, népművészek, fajátékok a gyerekeknek. 15:00 órától a Garabonciás együttes gyerekkoncertje a templomkertben.

Részletek a plakáton > > >
 
[2014-08-15] Cenki Híradó júliusi száma

Elkészült a Cenki Hiradó júliusi száma, ami a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.
A tartalomból:
- Nagycenki Búcsú, Nagycenkről elszármazottak találkozója
- Önkormányzati hírek
- Sport, aktuális
Tovább az olvasáshoz > > >

[2014-08-15] Kutyasuli
SOPRONI KUTYASULI

Alapfokú tükör tanfolyamok, hétvégi és hétköznapi csoportok szeptember 3-tól

7 héten át 14 alaklom (hétköznap szerda és csütörtök 18:00, hétvége szombat és vasárnap 8:00)

Részletek a plakáton > > >
 
[2014-08-15] Választás 2014. október

Tárgy: Értesítés jelöltajánlásról
Dr. Áder János köztársasági elnök 2014. október 12-ére tűzte ki a 2014. évi helyi önkormányzati választásokat.
Tovább a teljes értesítésre > > >

[2014-08-14] Kutyasuli

Soproni kutyasuli (Egyéb hírekben) > > >

[2014-08-12] Település rendezési terv (véleményezési szakasz)

A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 3.§. (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően ezúton kérem Nagycenk nagyközség településrendezési terve módosításának kidolgozott véleményezési dokumentációjával kapcsolatos észrevételeit, amelyet a község honlapján talál meg. A fentieket tartalmazó írásos tájékoztatást szíveskedjék 30 napon belül címemre eljuttatni.
Csorba János (polgármester)

Tovább a dokumentumokhoz (Gazdálkodási adatok -> Rendezési terv) > > >

[2014-08-06] Meghívó

Kedves Leendő Elsős Tanulók!
Szeretettel meghívunk sulira hangoló foglalkozásainkra! Ideje: 2014. augusztus 12-15-ig 8:30-tól 11:30-ig
Helye: Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola B épülete (alsó).
A foglalkozásokat számodra az alsós tanítónénik tartják. Tízórait a társaiddal együtt kapsz. Semmit sem kell hoznod. Szeretettel várunk!
Brieber Istvánné (intézményvezető helyettes)

[2014-08-03] HIRDETMÉNY
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata a község fejlődéséért, hírnevének öregbítéséért végzett tevékenység elismerésére kitüntető díjat alapított 1993-ban. Megnevezése „NAGYCENKÉRT DÍJ".
- „NAGYCENKÉRT DÍJ" jelöltre javaslatot a helyi lakosok, szervezetek és közösségek tehetnek.
- Adható azoknak a személyeknek és közösségeknek, akik a község fejlődéséért sokat fáradoztak ( 5-10 év ) , vagy hírnevének öregbítéséhez hozzájárultak.
- A jelöltekre írásos indokolással ellátott javaslatot 2014. augusztus 31-éig lehet a polgármesterhez, vagy az Önkormányzati Hivatalhoz eljuttatni.
Teljes hirdetmény > > >
 
[2014-08-02] Nagycenk a TV2 Kalandjárat c. műsorában
  Nagycenk és a Horváth & Lukács Galéria a TV2 Kalandjárat c. műsorában.

Tovább a videóhoz > > > 
[2014-07-28] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat 2014. július 30-án (szerdán) 18:00 órakor rendkívüli Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községházs Kistanácsterem
Ülés napirendje és a teljes meghívó > > >
Előterjesztések > > >

[2014-07-19] Nagycenki Családi Lovasnap
Nagycenki Családi Lovasnap
2014. augusztus 9. 
Széchenyi Kastély Lovaspálya


Programok:
9 órakor ünnepélyes megnyitó, utána
- gyerek futószáras verseny, - kezdő ügyességi verseny, - díjlovas bemutató, - haladó ügyességi verseny, - amatőr kezdő díjugrató verseny, - lovas íjász bemutató, - amatőr haladó díjugrató verseny, - tréfás versenyek: zsákban futás, malacfogás, szekérhúzás, - western bemutató, - fogatos bemutató, - fogatosok futama, - csikós bemutató

További részletek > > >

 
[2014-07-18] Értesítés

Értesítem tisztelt betegeinket, hogy 2014. július 26- tól 2014. augusztus 10- ig a fogászati rendelés szabadság miatt szünetel. Megértésüket köszönjük. Helyettesítés, részletek > > >
Dr. Szemerédi László
Fog- és szájbetegségek szakorvosa

[2014-07-18] Giczy János festőművész kiállításának megnyitója
Giczy János bizonyosságot ad arról képeivel, hogy „ a világ kerek egész, mindennek megvan a maga ideje, vannak örök és mulandó dolgok. Az igazság létezik, és az Isten számon tartja cselekedeteinket. „ - a festőművésztől vett idézettel méltatta Firtl Mátyás Giczy János képeinek üzenetét a nagycenki megnyitón.

Nagycenken a Horváth & Lukács Galériában Giczy János festőművész kiállítását Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője nyitotta meg. A Hegykői Tízforrás fesztivál rendezvényeként nyitott tárlat a fesztivál egyik rangos eseményeként teltházas közönséget vonzott a térségből.
Tovább a cikkhez és a fotókhoz > > > (forrás: firtl.sopron.hu)
 
[2014-07-17] Díjlovas verseny ELMARAD

A rendező tájékoztatása alapján, a 2014. júl. 19-20-ra tervezett hidegségi díjlovas verseny a nevezések alacsony száma miatt ELMARAD!!

[2014-07-16] Cikk Nagycenkről
  Az ország legfrankóbb tematikus játszótere egy dunántúli nagyközségben van. A hinta tetején álló Széchenyi csak a kezdet.
Mindannyian ismerjük Nagycenket a kastélyról, a Széchenyi-mauzóleumról vagy a kisvasútról, de azt talán kevesen tudjátok, hogy itt van az ország legfrankóbb tematikus játszótere. Én sem tudtam a múlt hétig, amikor véletlenül ráakadtam.
A takaros templom mellett akadtam rá erre a csodára. Hogy látogatható-e vagy sem, azt nem tudom, egy félig nyitott kapun sétáltam be. Odabenn pedig senki nem volt, talán a szemerkélő eső miatt, talán mert nem is látogatható. Rögtön ámulatba estem és végigfotóztam az egészet.
Tovább a cikkre > > > (forrás: urbanista.blog.hu)
[2014-07-15] Nagycenkről elszármazottak találkozója

Az idén ismét megszervezzük a Nagycenkről elszármazottak találkozóját, melyre a hagyományokhoz hűen augusztus 20-án kerül sor. A találkozóra várjuk a jelentkezőket!
A részletes programmal hamarosan jelentkezünk.

[2014-07-08] Orgonakoncertek Nagycenken a Szent István Plébániatemplomban
A Hegykői Tízforrás Fesztivál keretében az Ybl Miklós által tervezett, nemrégiben felújított, kívül-belül megszépült Nagycenki templomban fiatal orgonaművészek koncertjeire kerül sor.
Időpontok:
07.13. vasárnap 19 óra - Kiss Zsolt
07.15. kedd 19 óra - Kuzsner Péter
07.17. csütörtök 19 óra - Kováts Péter

A koncertekre a belépés ingyenes.
További részletek > > >
 
[2014-07-07] Díjlovas verseny Hidegségen
 

CDN-B* Díjlovas Verseny
Hidegség, Ilona major
2014. július 19-20.


A verseny rendezői szeretettel várnak mindenkit Ilona majorba 2014. július 19-20-án. 

A verseny honlapján minden szükséges információt megtalálhatnak:
http://www.horvath-lukacs.hu/hidegsegiverseny

[2014-07-06] A Szent Efrém Férfikar koncertje
  A Szent Efrém Férfikar koncertje a Nagycenki Szent István
Plébániatemplomban

Időpont:
2014. július 12. szombat 19 óra
Belépőjegy
Felnőtt:1200ft - Diák, nyugdíjas: 600ft
Elővételben: 840ft/420ft
Jegyek elővételben kaphatók a Nagycenki Önkormányzatnál
Tel: 06/99/360-012 - e-mail: alpolgarmester@nagycenk.hu
További részletek > > >

Fotók a koncertről > > >
[2014-07-05] Giczy János festőművész kiállítása
Giczy János festőművész kiállítása a
Horváth & Lukács Galériában

Megnyitó: 2014. július 12. 20 óra
A kiállítást megnyitja:
Firtl Mátyás
Sopron és környéke országgyűlési képviselője

A kiállítás megtekinthető július 12-20-ig naponta 10 - 17 óráig.
Giczy János életrajza > > >

www.horvath-lukacs.hu

 

 
[2014-07-04] Tájékoztatás sziréna hangos próbáról

Értesítjük a település lakóit, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója elrendelte a lakossági riasztó eszközök működőképességének hangos próbával történő ellenőrzését, 2014. július 9-én (szerda) 09.00 órakor településünkön is megszólalnak a szirénák , „KATASZTRÓFARIADÓ" jelzés leadásával.

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy kizárólag a riasztó eszközök működőképességének ellenőrzés a cél, lakosság részéről tennivaló nincs. A szabadban lévő állatok elzárása a riasztás idejére javasolt. Kérjük szíves megértésüket !
Csorba János
polgármester

[2014-07-03] Sopron régió júliusi programjai
  Sopron régió júliusi programjai, összegyűjtve, táblázatos formában. Megtekintéshez kattintson a hivatkozásra.

Tovább a programtáblázatra > > >
[2014-07-03] A Tízforrás Fesztivál nagycenki programjai
A Tízforrás Fesztivál nagycenki programjai 2014. július 12-20.
- Koncertek a templomban
- Túrák a Hársfasoron
- Kiállítás a Horváth & Lukács Galériában
Részletek > > >
www.tizforras.hu > > >
 
[2014-07-03] efZámbó István képzőművész kiállítása
  efZÁMBÓ ISTVÁN képzőművész kiállítása
2014. július 11-20.
Hegykő, Tornácos Étterem és Panzió Borostyán terme

A Horváth & Lukács Galéria tisztelettel meghívja Önt és családját efZámbó István képzőművész kiállításának megnyitójára,
2014. július 11-én (pénteken) 18 órára, a hegykői Tornácos Étterem és Panzió Borostyán termébe (9437 Hegykő, Kossuth L. u. 74.).
A kiállítás megnyitja:
Wehner Tibor
Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész, író
efZámbó István életrajza > > >

A kiállítás a Horváth & Lukács Galéria szervezésében jött létre.

[2014-06-30] Megújul a nagycenki Széchenyi-kiállítás
A nagycenki Széchenyi-kastély állandó kiállításának megújítását tűzte ki célul ezen a tavaszon az új gazda, a Magyar Nemzeti Múzeum. Az elmúlt év eleje óta ugyanis ők vették át a „legnagyobb magyar" életét és munkásságát bemutató tárlat - és az annak otthont adó középső kastélyépület - gondozását. Aczél Eszter megbízott intézményvezetőt a tervekről és az álmokról is kérdeztük.

Tovább a mno.hu teljes cikkére > > >
forrás: www.mno.hu
 
[2014-06-28] Nagycenk és nagycenkiek a Tízforrás Fesztiválon
TÍZFORRÁS FESZTIVÁL 2014. július 11-20.
Teljes progrmakínálat: http://www.tizforras.hu

Július 11. (péntek)
- Ef. Zámbó István képzőművész kiállításának megnyitója - Fesztiválnyitó 18:00 (Hegykő, Tornácos Étterem és Panzió)
- Alkony a Hársfasoron 18:30 (Nagycenk)
 
Július 12. (szombat)
- Szent Efrém Férfikar 19:00 (Nagycenk, Szent István templom)
- Giczy János festőművész kiállításának megnyitója 20:00 (Nagycenk, Horváth & Lukács Galéria)
- Éjszakai túra a kastélyparkban és a Hársfasoron 21:00 (Nagycenk)

Július 13. (vasárnap)

- Hajnal a Hársfasoron 6:30 (Nagycenk)
- Kiss Zsolt orgonakoncertje 19:00 (Nagycenk, Szent István Plébániatemplom)

Július 15. (kedd)
- Kuzsner Péter orgonakoncertje 19:00 (Nagycenk, Szent István Plébániatemplom)

Július 17. (csütörtök)
- Kováts Péter orgonakoncertje 19:00 (Nagycenk, Szent István Plébániatemplom)
[2014-06-27] Pályázati felhívás

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata az Önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről szóló 15/2008.(XI.15.) önkormányzati rendelet alapján pályázatot hirdet a tulajdonában lévő  Nagycenk, Iskola u. 3. szám alatti 1+ 2 félszobás, 76 m2 alapterületű összkomfortos lakás, piaci alapon történő bérbeadás útján történő hasznosítására.

Teljes pályázati felhívás (.pdf) > > >

[2014-06-26] Helyreállítják a főúri Lés-erdőt, sétányokat Fertődön

A 176 hektáros erdőfelújítás megvalósítója a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. és konzorciumi partnerei: az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont, valamint a város önkormányzata. A beruházás 250 millió forintos uniós támogatással készül el várhatóan jövő év májusáig.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a bejelentés kapcsán azt is elmondta, lesz átfogó kastélyrekonstrukció, amelynek továbbra is a fertődi épületegyüttes a zászlóshajója. Az elképzelések szerint a Fertődön működő központ irányítása alá több történelmi épületet sorolnak, például a fertőrákosi és a nagycenki kastélyt, s a turisztikai együttműködés a műemlékek fejlesztésén túl a fenntarthatóságot is biztosítja majd.
Tovább a kisalfold.hu teljes írására > > >
forrás: www.kisalfold.hu

[2014-06-23] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat 2014. június 26.-án (csütörtökön) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok a teljes meghívóban (.pdf) > > >

Előterjesztések > > >

[2014-06-19] Meghívó Bemutató Üzemi Programra

Bemutató Üzem: Horváth Gáborné őstermelő
Bemutató Üzemi program száma: 4.
Bemutató Üzemi program helye: 9845 Nagycenk, Kiscenki u. 3.
Bemutató Üzemi program ideje: 2014.06.21. szombat 14:00-19:00 között
Programpontok
14:00-16:30 Szakmai előadás
Téma: A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület kultúrtörténeti tevékenysége,
és ennek szerepe a térség lovas turisztikájában

Tovább a teljes hírre > > >
[2014-06-19] Huszár bemutató
A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület szeretettel várja az érdeklődőket 2014. június 21-én a Nagycenki Széchenyi István Lovasképzési Központba

Program:
11:00 Az I. Világháborús békemenet fogadása (Lovas alaki bemutató, Díszmenet)
18:00 - 22:00 Múzeumok éjszakája (Huszáröltözetek és fegyverek az I. vh. kitörésekor, Huszárjárőrök a kastélyparkban, Filmvetítés: A soproni Nádasdy huszárok a Nemzetközi Katonai Lovas Bajnokságon Németországban)

További információk: Grubits Róbert (0620/359-98-30)
 
[2014-06-14] Nyári munkarend
2014-06-15-től 2014-08-31-ig A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélszolgálati rendje az alábbiak szerint módosul:
Hétfő: 13-15,30
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda:07,30-12 és 13-15,30
Csütörtök:13-15,30
Péntek:07,30-12 ig
  A Polgármesteri Hivatal nyitvatartása 2014 június 15 és augusztus 31 között az alábbiak szerint módosul:

hétfőtől-csütörtökig
07,00-15,30 ig
pénteken:07,00-12-ig

[2014-06-11] Múzeumok Éjszakája Nagycenk
  MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA NAGYCENK
2014. június 21. szombat

A Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi István Emlékmúzeuma,
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata, és a Friends of Europe Nagycenk Egyesület szeretettel várja önöket a „Múzeumok Éjszakája Nagycenken 2014" rendezvényeire.

Programok:
- Széchenyi István Emlékmúzeum: 18 - 01 óráig: Plakáttervezés
22:30: Múzeumi műhelytitkok
- „Babér" étterem (Múzeumvasút) terasza: 21:00 óra: „Egy kis éjjeli zene"
További részletek > > >
[2014-06-11] A nyári napforduló ünnepe Nagycenken
A nyári napforduló ünnepe Nagycenken 
2014. 06. 21. szombat

Helyszínek és programok:
I. Széchenyi István Emlékmúzeum (Kiscenki u. 2.)
- 18-01 óráig: Plakáttervezés
- 22.30: Múzeumi műhelytitkok

II. GYSEV kisvasút (Kiscenki u.)
-19.30 és 20.30: Tündérexpressz

Babér étterem teraszán
- 21.00: Kis éjjeli zene

Részletes programok a plakáton > > >

 
[2014-06-08] Nefelejcs Nyugdíjasklub programja

A Nefelejcs Nyugdíjasklub következő programja: Séta a kastélyparkban
Időpont: 2014. június 13., péntek du. 5 óra. Gyülekező a Polgármesteri hivatal előtt.
Rossz idő esetén a polgármesteri hivatal dísztermében töltjük el együtt az időt. Mindenkit szeretettel várunk!

[2014-06-08] Tündérexpressz Nagycenken
SZENT IVÁN NAPI TÜNDÉREXPRESSZ NAGYCENKEN

Az első tündérek és manók javában készülődnek a soproni tündértalálkozóra.
Vannak, akik már Szent Ivánkor, június 21-én megérkeznek Nagycenkre, szerte Tündérfölde és Manóvölgy szegleteiből.
A Nagycenki Kisvasúton ezen az estén TÜNDÉREXPRESSZ közlekedik, melynek útvonalát szentjánosbogárkák lámpásai világítják meg, és tündérfények kísérik.

Program és a Tündérexpessz menetrendje > > >
 
[2014-06-04] Nagycenki díjugrató verseny beszámolója
2014 Május 24-25-én az Universitas Fidelissima Kft rendezésében és a SMAFC lovas szakosztálya közreműködésével került sor a Gróf Széchenyi István Megyei "B" kategóriás díjugartó versenyre Nagycenken. A versenyen 63 lovas vett részt, több mint 170 starttal a két napon.
A SMAFC színeiben versenyző Imre Gábor a "B1/c" kategóriában I.helyezett lett, dr. Palágyi Júlia (kezdő lovával)mindkét napon, egy-egy verő hibával maradt el a legjobbaktól!

További részletek és fotók a Sporthírekben > > >
 
[2014-05-30] Óvodavezetői állás

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII.törvény 20/A par. alapján pályázatot hirdet Nagycenki Aranypatok Óvoda ÓVODAVEZETŐ beosztás ellátására. 
Részletek > > >

[2014-05-29] Gyereknap a Játszótéren
Az Önkormányzat szeretettel várja a kicsiket és nagyokat gyereknapi rendezvényére május 31-én szombaton 14 órától a játszótérre

Programok:
- Sportversenyek gyerekeknek
- Minifoci bajnokság (részletek a plakáton!!)
- arcfestés (térítés ellenében)
- csillámtetkó (térítés ellenében)
- gulyás kicsiknek és nagyoknak.
Sok-sok ajándék vár a résztvevőkre.
Plakát > > >
 
[2014-05-28] Meghívó Bemutató Üzemi Programra

Bemutató Üzem: Horváth Gáborné őstermelő / Nagycenki Széchenyi Lovas Központ
Bemutató Üzemi program helye: 9485 Nagycenk, Kiscenki utca 3.
Bemutató Üzemi program ideje: 2014.05.31. szombat 14:00-19:00 között

Előadók:
Bige Csaba központvezető, Ormos Balázs okl. erdőmérnök, c. egy. docens, Prof. Dr. Rumpf János okl. erdőmérnök, ny. egy. tanár, Szakálosné Dr. Mátyás Katalin okl. erdőmérnök, egy. adjunktus, Horváth Gáborné őstermelő
A program teljes időtartama alatt Dr. Barkóczi Zsolt regisztrált szaktanácsadó üzletviteli
és egyéb projektvezetési szaktanácsadást nyújt.

Részletes program és további részletek > > >

[2014-05-27] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat 2014. május 27.-én (kedden) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >
Előterjesztések > > > 

[2014-05-26] Aranypatak Horgászegyesület Közleménye

Az Aranypatak Horgászegyesület értesíti az egyesületi tagokat, hogy az új halászati törvény 2014. június elsejével életbe lépő változása szigorítja a horgászvizsgákat. (Az új rendszer számítógépes teszt kitöltésével jár, ami nagyon szigorú, és ha nem sikerül, újbóli vizsgázást és vizsgadíjat jelent.)

Egyesületünk lehetőséget kapott arra, hogy az új rendszer életbe lépése előtt még régi szabályok szerint egy nagycenki, kihelyezett vizsgát szervezzen.

Tovább a teljes hírre > > >
[2014-05-22] GYSEV Gyereknap
GYSEV Gyereknap 2014. május 25. 9:00 - 17:00
A Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút színes programokkal várja látogatóit gyermeknap alkalmából.

Programok:
- Kisvasutazás András gőzössel
- Fűtőházlátogatás Fertőbozon (11:35, 15:35-kor)
- Bábelőadás (Habakuk bábszínház) 14:00 órakor
- Kézműves foglalkozás
- Ugráló vár
- Fényképezkedési lehetőség Cenki Tekivel
- Lovaskocsizás, lovaglás
- Megdöbbentő és látványos kísérletek a győri Mobilis kiállítással (11:00 órakor)
- Sok-sok móka és kacagás
Részletek a plakáton > > >
 
[2014-05-21] Meghívó
  Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt
hősök napi megemlékezésére az I. és II. világháborúban elhunyt nagycenki hősi halottakra emlékezve.

Időpont: 2014. május 25. vasárnap kb. 19.45-kor a szentmisét követően

Helyszín:
Széchenyi tér, Hősi emlékmű

Mindenkit tisztelettel várunk!
[2014-05-19] Díjugrató verseny Nagycenken

Gróf Széchenyi Megyei Díjugrató Verseny
Nagycenk, 2014. május 24-25.


A verseny fővédnöke: Firtl Mátyás országgyűlési képviselő
A belépés díjtalan! A büfé egész nap üzemel.

Versenyszámok kezdete: 9:00
Lovas bemutatók 12:30
Ünnepélyes megnyitó (máj. 24.) 13:00

Szeretettel várjuk a családokat, gyermekek számára különböző programokkal: lovaskocsikázás, póni lovaglás...
Plakát > > >

Nagycenki Lovasképzési Központ hirdetése (lovaglás, lovas oktatás, lovas táborok) > > > 
[2014-05-18] Licittárgyalás (máj. 21.) - Pályázati felhívás
Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete versenytárgyalás útján elidegenítésre meghirdeti a következő ingatlant:
Nagycenk, Széchenyi tér 3. szám alatti, a nagycenki 445/1. hrsz. alatt nyilvántartott 1081 m2 alapterületű lakóház, (3 lakásos, társasházzá alakítható) udvar és gazdasági épület. A lakás kikiáltási, induló eladási ára: 20.000.000 Ft, azaz húszmillió forint.
Az ingatlanról készült értékbecslés itt megtekinthető > > >

A versenytárgyalás helye és ideje: Községháza I. emeleti kisterme (Nagycenk, Gyár u. 2.), 2014. május 21-én 14:00 óra.
További részletek > > >
 
[2014-05-15] Világörökségi Nap
Hungarikumok a Fertő-tájon 
Fertő-táj Világörökségi Nap
2014. május 17. 9-17 óra


Nagycenki programok:
Széchenyi István faluja 2014-ben is várja a világörökség nap látogatóit, régi és új látnivalók sokaságából válogathat az érdeklődő!
Szent István templom: a kívül belül felújított templom ingyenesen megtekinthető, a templom plébániájának udvarán lévő új játszótér kipróbálható. Széchenyi Mauzóleum: Széchenyi István és a Széchényi család sírhelye három pecséttel ingyenesen megtekinthető.
 
Régi Mesterségek Szerszámkiállítása (a templom mellett): A kiállítás ingyenesen megtekinthető, az udvaron fafaragás Nagy László fafaragóval. Széchenyi István Emlékkiállítás a kastélyban: A megújult kiállítás 3 pecséttel ingyenesen látogatható.Széchenyi Múzeumvasút: 3 pecséttel kedvezményes jegyárak menettérti útra dízelvonaton: 4-14 éves kor között 250 Ft; felnőtteknek: 400 Ft; 4 év alatt díjmentes.

Programfüzet letöltése (Összes település programja) > > >
[2014-05-13] Bolhapiac és babaruhabörze
Bolhapiac és babaruhabörze a kisállatvásárral egy időben

Nagycenk, 2014. május 18. (vasárnap) 8:00 - 11:00-ig

Helyszín: Nagycenk, Szent Imre utca, a tornacsarnok mellett a szabadban

A kipakolás ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk!
 
[2014-05-07] Értesítés

A május 10-re tervezett egyházközségi családi nap elmarad.

[2014-05-07] Az Egészségről, betegségről - másként előadássorozat
  Az Egészségről, betegségről - másként előadássorozat - VI. alkalom

Téma:
Hagyományos kínai orvoslás
Vendégünk a Meridián Club soproni csoportja.

Időpont: 2014.05.13., kedd, 17.30 h
Helyszín: Polgármesteri hivatal

Mindenkit szeretettel várunk!
[2014-04-28] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat 2014. április 28.-án (hétfőn) 15,30 órakor rendkívüli Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Teljes meghívó és napirendi pontok > > >
Rendkívüli ülés előterjesztései > > >

[2014-04-22] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat 2014. április 24.-én (csütörtök) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >
Ülés előterjesztési > > >

[2014-04-18] Húsvét
  A www.nagycenk.hu honlap szerkesztői nevében kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

Horváth László
Felelős szerkesztő

[2014-04-12] Szent György Napi vigasságok
SZENT GYÖRGY-NAPI VIGASSÁGOK A NAGYCENKI ÓVODÁBAN
2014. ÁPRILIS 26. szombat 15 óra

Fellép a „Czenki"Hársfa Néptáncegyesület, a Cinege Művészeti Iskola Tánccsoportja, a Nagycenki Citerások.
Füvesboszi kincsestára, lovaglás, tavaszi barkácsolás, kosaras körhinta,
sok-sok népi játékkal várja a gyermekeket, minden érdeklődőt!
HELYE: AZ ÓVODA UDVARA
JÖJJÖN EL! és NÉZZE MEG!
Népi mesterségek bemutatója: Szabó Karola (Győr) Szalmafonó, Kacsák Andrea (Győr) Textiljáték készítő, Kelediné (Pinnye) Forgácsdísz készítő, Mészáros Anna (Fertőrákos) Népi ékszerkészítő Faszobrász, Frank Attiláné (Nagycenk) Szövő, Mészárosné Gaál Mária (Fertőrákos
gyöngyékszer-készítő.)
 
[2014-04-10] Költészet Napja
Mottó: „ Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék,
különben meggörbülne a világ gyémánttengelye. „
József Attila

A Magyar Költészet Napja és József Attila születésnapja alkalmából
KÉP és SZÓ
címmel irodalmi, művészeti délutánt szervezünk.

Időpont: 2014. április 11., du. 4 óra
Helyszín: Polgármesteri Hivatal díszterme
Mindenkit szeretettel várunk!
 
[2014-04-09] Helytörténeti Kör
  A Környei Attila Helytörténeti Kör következő összejövetele 2014. 04. 15.-én, kedden du. 4 órakor lesz a Nagycenki Könyvtárban.

Téma: 
régészet
-földtörténet, -mezolti vadászok, -neolitikum, -rézkor, -bronzkor, -vaskor, -rómaiak, -népvándorlás (hunok, avarok)

Mindenkit szeretettel várunk!
[2014-04-08] EURÓPA HÉTVÉGE NAGYCENKEN
EURÓPA HÉTVÉGE NAGYCENKEN MÁJUS 2-4.
Tisztelt nagycenkiek!
2014. május 1-én, ünnepeljük Európa Uniós csatlakozásunk tizedik évfordulóját. Ebből az alkalomból Nagycenk Nagyközség Önkormányzata, a Friends of Europe Nagycenk Egyesület és a nagycenki civil szervezetek „Európa Hétvége" néven kulturális és sportrendezvényeket szerveznek. A programok nemzetközi részvétellel történnek, és az Alpokalja Ikvamente Leader Egyesület által támogatott „Már nem térkép a határ" projekt részét képezik.

A rendezvénysorozat eseményei a következők:
2014. 05. 02.
„Minimaraton Európáért" sportesemény
(Helyszíne a Gyári Kert, nevezés reggel 8 órától) 9 km minimaraton, 5 illetve 3 kilométeres futás, vagy gyors séta (egyéni vagy váltó).
Részletes információk: a plakátokon, a nagycenki honlapon (www.nagycenk.hu), valamint Pölcz Zoltán főszervezőnél (tel: 06-20-3980864). Plakát > > >
 
Mennyire ismerjük egymást? Vetélkedő
(Helyszíne a Polgármesteri Hivatal díszterme, 15:00 órás kezdettel)
Európa és az Európai Unió országai. Kultúra, turizmus, zene, hagyományok, hagyományos
italok és ételek kóstolása és felismerése.
3 fős csapatok jelentkezését várjuk!
Információk:
A polgármesteri hivatalban Benke Évánál személyesen vagy telefonon. (06/30/9595637)

„Zenés és táncos utazás Európa körül" kulturális program
(Helyszíne a Sportcsarnok, 20:00 órás kezdettel)

Tisztelettel kérjük, kapcsolódjon be a programokba és tisztelje meg rendezvényünket
jelenlétével!
Felhívás (teljes) > > >
Csorba János polgármester és a szervezők
[2014-04-07] Meghívó
  Az Országos Széchenyi Kör elnöksége tisztelettel meghívja Nagycenkre a Széchenyi Akadémia XVIII. évfolyam rendezvényeire „Széchenyi István üzenete a XXI század polgárainak"

Helyszín: Széchenyi István Emlékmúzeum
Időpont: 2014. április 9-13-ig
Témakörök:
I. Milyen örökséget kapott Széchenyi István a szülői háztól és mit adott tovább fiainak.
II. Vízgazdálkodás a XIX századtól napjainkig.
III. Mezőgazdaságunk alakulása a reformkortól.
Részletes program (.pdf) > > >
A bentlakásos egy hetes rendezvény célja, hogy különböző tudományos témákban kínáljon színvonalas előadásokat, nyissa meg a kérdések és a tudományos viták lehetőségét, esténként pedig ismerkedésnek, baráti beszélgetéseknek, közös emlékezéseknek adjon helyet.
Péchy Mária elnök
[2014-04-03] Meghívó
Meghívó Széchenyi István halálának 154. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre
Nagycenk, április 8. 14:00 óra, Széchenyi tér


Köszöntő: Csorba János polgármester

Megemlékező beszéd: Aczél Eszter a Nagycenki Széchenyi Emlékkiállítás igazgatója
Közreműködnek a Széchenyi István Ált. Iskola tanulói

A megemlékezés koszorúzással zárul
 
[2014-04-02] Cenki Híradó márciusi száma
  Elkészült a Cenki Hiradó márciusi száma, ami a képre, vagy a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Országgyűlési választások 2014 - Tájékoztató
- Önkormányzati hírek
- Hírek, információk
- Sport, aktuális

Tovább az olvasáshoz > > >

[2014-04-02] Országgyűlési választások 2014 - Tájékoztató
Tisztelt Választópolgárok!
A 2014. évi országgyűlési képviselők választásával kapcsolatban ( 2014. április 6. ) az alábbi tájékoztatást adom:
Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény határozza meg az országgyűlési egyéni választókerületek sorszámát, székhelyét és területi beosztását.
A törvény alapján Sopron városa Győr-Moson-Sopron megyében a 04. sz. országgyűlési egyéni választókerülethez tartozó székhelytelepülés.
Nagycenk település a 04. sz. országgyűlési egyéni választókerülethez tartozó település.
Teljes tájékoztató megtekintése (.pdf) > > >
 
[2014-04-02] Állásajánlat (Lövő)

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő családgondozó munkatársat keres.
Munkakör megnevezése: családgondozó
Munkakör betöltésének kezdőidőpontja: 2014. április 28.
Jogviszony időtartama: határozott idejű munkaviszony tartósan távol levő munkatárs helyettesítésére, előreláthatóan 1 év időtartamra.

További részletek > > >

[2014-04-01] Polgárőrség elérhetőségei

Amennyiben a Polgárőrség segítségére van szüksége, vagy csatlakozni kíván programunkhoz, az alábbi elérhetőségeken keresse fel Polgárőr egyesületünket.
Polgárőr Egyesület neve: Nagycenki Önkéntes Polgárőr Egyesület 
Telefonszám: 30/217-7891, 20/341-0197, 70/647-9960

[2014-04-01] Virágvásár

Polgár Balázs / Szombathely
2014. április 18.-án (pénteken) 15,00-16,00 óráig: muskátli és balkon növények
2014. május 05.-én(hétfőn) 15,00-16,00 óráig: egynyári növények
2014. május 19.-én(hétfőn) 15,00-16,00 óráig: egynyári növények
a posta melletti parkolóban!

[2014-03-24] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat 2014. március. 27-én (csütörtök) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >
Ülés előterjesztései > > >

[2014-03-22] Meghívó

Jótékonysági műsor Döngölő Ádám rehabilitációjáért
Helyszín: Nagycenki Önkormányzat Díszterme
Időpont: 2014. március 22. (szombat) 18:30
Fellépők: Czenki Hársfa Néptáncegyesület, Nagycenki Aranypatak Óvoda óvodásai, Nagycenki citerások.
Adományát a helyszínen elhelyezett gyűjtődobozba teheti, melyet Ádám további rehabilitációjára fordíthatnak szülei.

[2014-03-20] Hungarikum lett Széchenyi szellemi hagyatéka
Három Győr-Moson-Sopron megyei kulturális örökségünk is nemzeti rangot kapott. Hungarikum lett gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka, s bekerült a Magyar Értéktárba a höveji csipke, valamint a Nagycenk és Kiscenk közötti Széchényi hársfasor.
A höveji csipke tavaly novemberben az első megyerikum lett, most pedig a Magyar Értéktárba is bekerült, akár a magyar akác, a magyar akácméz, az Ajka kristály, a tárogató, valamint a Nagycenk és Kiscenk közötti Széchényi hársfasor. Tudni kell, hogy az erről szóló törvény alapján készülő listából a Hungarikum Bizottság kiválasztja a legszűkebben értelmezett hungarikumokat. Ezt a rangot Széchenyi István szellemi öröksége kapta - Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tegnapi bejelentése szerint - a Zsolnay porcelán és kerámia, a 100 Tagú Cigányzenekar, a Gundel-örökség, valamint a Pick téliszalámi mellett.
Tovább a kisalfold.hu cikkére > > > (forrás: kisalfold.hu)
 
[2014-03-20] Visszanyerheti rangját Széchenyi-múzeum

Visszaszerezné a múzeumi státuszt az évekkel ezelőtt közérdekű muzeális kiállítóhellyé visszaminősített nagycenki Széchenyi-gyűjtemény megbízott vezetője, aki nagyszabású fejlesztéseket tervez - írja hétfői számában a Kisalföld.
A közeljövőben pályázatot írnak ki több, korábban megszűnt státuszra, foglalkoztató helyiséget, gyűjteményi raktárt alakítanak ki az épületben, újraindul a könyvtár, az adattár és a restaurátorműhely. Kutatószolgálat indul, az enteriőrök megőrzésével, a kor igényei szerint gondolják újra a kiállítást, önálló programokat szerveznek - sorolta a Győr-Moson-Sopron megyei napilapnak Aczél Eszter megbízott intézményvezető.
"Nagyon sok a tennivalónk, de úgy gondolom, hogy ez az ország tartozik annyival a Széchenyieknek, hogy áldoz is Nagycenkre" - fogalmazott.
Tovább a sopronihirek.hu cikkére > > >

[2014-03-19] Nefelejcs Nyugdíjasklub összejövetele

A Nefelejcs Nyugdíjasklub következő összejövetele 2014. 03. 25-én, kedden du. 4 órakor lesz a polgármesteri hivatalban. Plakát > > > 
Vendégünk: Kovács Csaba Albert atya
Mindenkit szeretettel várunk!

[2014-03-19] Tavaszi játszóház
Tavaszi játszóház a nagycenki Kézműves kör tagjaival felnőtteknek és gyerekeknek a hivatalban.

2014. április 5., szombat de. 10-12 h

Minden alkotni vágyót szeretettel várunk!

 
[2014-03-19] Natura Klub túra
  Natura Klub túra a Hársfasoron
2014. 04.05., du. 3 óra
Találkozó a GYSEV parkolóban.

A túra végigvezet a Hársfasoron, út közben gyerekeknek és felnőtteknek játékos feladatok (rovarkereső, madárhangfigyelő), virágok, tavaszi gyógynövények...

A túrát Henn Márton vezeti.
A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
[2014-03-10] Bolhapiac
  Nagycenk, tornacsarnoknál 
2014. március 16., vasárnap 8-11 h

A kisállatvásárral egy időben bolhapiacot szervezünk a tornacsarnok mellett, szabadtéren. Előzetes bejelentkezés nem szükséges, korlátozott számban asztalokat biztosítunk. Asztalfoglalás érkezési sorrendben. Helypénz nincs.
Részeletek a plakáton > > >
[2014-03-10] Kisállat-börze
Kisállat-börze minden hónap 3. vasárnapján

Nagycenken a Sportcsarnok mellett
Idõpont: március 16. 8-11 óráig

Ha kisállatot eladna vagy venne, akkor itt a helye.

Részletek > > >

 
[2014-03-10] Márc. 15.
  Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésre
2014. március 14-én 16.30 órakor a községházára.

Ünnepi beszédet mond: 
Csorba János Polgármester

Ünnepi műsor: 
Széchenyi István Általános Iskola diákjai

Plakát > > > 
[2014-02-28] Pályázati kiírás

Széchenyi István Pályázati Alap 2014.

Értesítjük a Tisztelt Érdeklődőket, hogy Nagycenk Nagyközség Önkormányzata Széchenyi István Pályázati Alap 2014. címmel az idei évben is pályázatot hirdet Nagycenk és egyéb településen működő civil és nonprofit szervezetek, magánszemélyek, vállalkozások, intézmények részére Nagycenken megvalósuló programok, rendezvények támogatására.
A pályázatok benyújtási határideje: 2014. március 21.

Teljes pályázati kiírás > > >

Pályázati adatlap > > >
Nyilatkozat 1 > > >
Nyilatkozat 2 > > >
Elszámoló adatlap > > >
 
[2014-02-27] Szalay Gergely Asztalitenisz Emléktorna
SZALAY GERGELY EMLÉKTORNA NAGYCENK
Tornacsarnok, 2014. március 15-16.


A torna programja: Felnőtt egyéni verseny március 15. (szombat) 9:00-
Nevezés a helyszínen 8:30-kor
Előzetes nevezés Winkler Ernőnél
Tel.: 30/334-10-77
Nevezési díj: 500 Ft

Általános iskolások versenye március 16. (vasárnap) 9-12-ig.
Nevezés Lajber Sándornál
Tel.: 30/981-39-05

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

 
[2014-02-24] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat 2014. február 27.-én (csütörtök) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Teljes meghívó és napirendi pontok > > >

Ülés előterjesztései > > >

[2014-02-20] Natura Klub túra
  A nagycenki Natura Klub következő túrája Csáfordjánosfára, a tőzikék erdejébe, a Tőzike tanösvényre vezet.
Időpont: 2014.03.01., du.14h. Indulás: Nagycenk, Széchenyi tér.
A kiránduláshoz gépjármű szükséges. Szeretnénk, ha senki se maradna le csak azért, mert nem tud autóval jönni, ezért erre a túrára előzetesen jelentkezni kell (csak így tudjuk beosztani, ki kihez kerül)! Jelentkezni lehet személyesen, facebook levélben vagy telefonon február 27-ig: Benke Éva (tel.:00 36 30 95 95 637)
[2014-02-18] Egészségről, betegségről – másként IV.
Az előadássorozat következő témája a reflexológia.

A reflexológia egy tapasztalatokon nyugvó természetgyógyászati módszer, mely jóval több egyszerű talpmasszázsnál... Hogy mi is valójában, és milyen esetekben segíthet, megtudhatjuk az előadáson.
Előadó: Fekete Szabolcs okleveles ápoló, reflexológus
Időpont: 2014. március 4., du. 4 óra
Helyszín: Polgármesteri hivatal - Nagycenk, Gyár u.2.
A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
 
[2014-02-18] Télbúcsúztató
  Vesszen a tél, jöjjön már a tavasz!

2014. február 23-án (vasárnap) 16:00 órakor.
Gyülekező: Platán Étterem és Panzió

Mindenki hozzon magával zajkeltő szerszámot,  (duda, síp, dob, kereplő) hogy ezek segítségével minél előbb kergessük el ezt a mostani, cudar telet! Hozzák magukkal gondjaikat, bánataikat is, hisz gondűző cédulákra írva, melyeket a kiszebábra erősítünk, s bedobunk a tűzbe, megszabadulhatunk tőlük.
A résztvevőket finom farsangi fánkkal, meleg itallal várjuk. Kérjük, aki tud, maga is hozzon otthon sütött fánkot. 
[2014-02-18] Jelmezbál fotói

Az elmúlt hétvégén rendezett jelmezbál fotói az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg. A fotókat Keszei István készítette.
Tovább a képekhez > > >

[2014-02-12] Cenki Híradó januári száma
Elkészült a Cenki Hiradó januári száma, ami a képre, vagy a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Hagyományőrzés és oktatás
- In memoriam Horváth Rezsőné
- Önkormányzati hírek
- Farsangi jelmezbál
- Sport, aktuális

Tovább az olvasáshoz > > >

 
[2014-02-10] Megválasztható önkormányzati képviselők számának megállapítása

Tárgy: Megválasztható önkormányzati képviselők számának megállapítása
3/2014. (II.10.) HVI  HATÁROZAT
Nagycenk Nagyközségben a helyi önkormányzati képviselők 2014. évi választásán a megválasztható helyi önkormányzati képviselők száma: 6 fő, azaz: „hat" fő.
Határozatom ellen a közzétételétől számított 3 napon belül, azaz 2014. február 13-án 16 óráig a Helyi Választási Bizottsághoz (9485 Nagycenk, Gyár u. 2. ) kifogást lehet benyújtani.
Teljes határozat olvasása > > >

[2014-02-08] Meghívó
Szeretettel meghívjuk Önt, és kedves családját a Nagycenki Önkormányzat és a civil szervezetek által szervezett
FARSANGI JELMEZBÁLRA 2014. február 15 - én este 19:00 órakor
a nagycenki sportcsarnokba!

A zenét szolgáltatja: Madison Band
Belépő: 2.500.- Ft/fő
A belépőjegy tartalmaz egy italt érkezéskor, debreceni kolbászt, sós és édes süteményt, fél liter italt és éjfélkor krampampulit.
Plakát > > >
 
[2014-02-06] Asztalitenisz Megyei Döntő Nagycenk

Honlapunk Sporthírek rovatában olvasható az elmúlt hétvégén Nagycenken rendezett asztalitenisz megyei döntő beszámolója és eredményei.
Tovább a sporthírekhez > > >

[2014-02-04] STKH levele
Tisztelt Polgármester Úr!
Az Önök településén - a szerződéskötéskor adott tájékoztatással ellentétben - díjbeszedőket foglalkoztatunk. A díjbeszedői igazolványokat csatolt mellékletben küldjük.
Díjbeszedőink elsősorban hátralékkal rendelkező Ügyfeleinket fogják felkeresni és jogosultak a díjhátralék - befizetési bizonylat ellenében - beszedésére.
Együttműködésüket megköszönve.
Díjbeszedői igazolvány > > >
Kovács Zoltánné (Díjkönyvelési csoportvezető STKH)
 
[2014-02-04] BŰNMEGELŐZÉSI TANÁCSOK

Vigyázzon értékeire!
Ajtaját NE tárja ki idegeneknek. Kérejen igazolványt, ellenőrizze azt, telefonáljon, ha kétségei vannak, de közben se engedje be az idegent!
Engedje be, ha saját maga hívta, vagy értesítést küldtek szerelő érkezéséről (de akkor is kérjen igazolványt mielőtt beengedné).
Tovább a Nagycenki Polgárőrség felhívására > > >

[2014-02-04] Falugazdász hálózat működtetése

Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Jegyző Asszony!

Tisztelettel tájékoztatjuk, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához került 2014. január 1-jével a kormányhivataloktól a falugazdász-hálózat működtetése.
Győr-Moson-Sopron megyében 32 főt vettünk át a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivataltól. Ez a létszám kiegészülve a 8 főből álló Nemezeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron megyei tanácsadóival, a továbbiakban egységes hálózatként működik tovább, ami lehetővé teszi a hatékony, egységes gazdatámogató rendszer kiépítését.
Tovább a teljes levélre > > >

[2014-02-03] Meghívó

Fertőboz Községi Önkormányzat, Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat és Pereszteg Községi Önkormányzat soron következő együttes ülését 2014. február 6.-án (csütörtökön) 18:00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Pereszteg Faluház (Fő u. 9.)
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >

[2014-01-30] Családi ping-pong bajnokság
  Február 2-án, vasárnap a sportcsarnokban kerül megrendezésre a hagyományos családi ping-pong bajnokság.

Nevezni a helyszínen lehet 8 és 8.30 között.
Kétfős csapatok jelentkezését várjuk.

Minden ping-pong szerető versenyzőt, érdeklődőt szeretettel várunk!
Asztalitenisz szakosztály
 
[2014-01-30] Galambkiállítás Öttevényen

A nagycenki galambászok Öttevényen vettek részt a galambkiállításon. Az eseményen nagycenki sikerek is születtek:
eredmények:
Gráf Gyula
mondén kiállítás győztes
magyar óriás kiállítás győztes

Pölcz Éva fotói a kiállításról > > >

[2014-01-27] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat 2014. január 30.-án (csütörtök) 18,00 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok a teljes meghívóban > > >

Előterjesztések > > >

[2014-01-22] Tájékoztató és meghívó

A Fertő világörökségi területen érintett civil társadalom képviselői részére
Tisztelt meghívottak!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a kormányzat a világörökségről szóló 2011 évi LXXVII. törvényből adódó kötelezettsége figyelembevételével a Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj világörökségi helyszínre és védőövezetére új kezelési tervet készít. A kezelési terv készítésének megbízója - a kormányzat képviseletében - a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ, tervezője pedig a PESTTERV Kft és a Budapesti Corvinus Egyetem alkotta tervezői konzorcium.

Teljes dokumentum > > >

[2014-01-22] Beszámoló a nagycenki galambkiállításról
Az elmúlt hétvégén (2014.01.18-19.) ismét megrendezésre került Nagycenken, a Nagycenki Sport és Díszgalamb Szakosztály és a Soproni 142. sz. Egyesület által megrendezett galambkiállítás. Idén csatlakozott hozzánk egy fajta klub is, a Magyar King Klub.
A kiállítás során összesen 557 galamb, 16 baromfi és 6 nyúl került elbírálásra. 60 tenyésztő állított ki több országból is, közel 500 látogató tekintette meg kiállításunkat.
A kiállításon a Horváth László alpolgármester urat tiszteletbeli taggá választottuk, az eddigi segítségét megköszönve.
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2014-01-20] Vendégségben a Széchenyieknél
  Vendégségben a Széchenyieknél Nagycenken

Rendhagyó tárlatvezetés és kerekasztal-beszélgetés a magyar kultúra napja alkalmából
2014. január 23. 11 órától a Széchenyi kastélyban

Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Emlékkiállítása
Nagycenk, Kiscenki u. 3.
[2014-01-17] Galambkiállítás Nagycenken
  Galambkiállítás 2014. január 18-19-én Nagycenken a Sportcsarnokban (Nagycenk, Szent Imre u. 4.)

A Nagycenki Sport- és Díszgalamb Szakosztály és a V-142. sz. Galamb és Kisállattenyésztők Soproni Egyesületének közös szervezésében immáron 6. alkalommal.
Nyitvatartás:
január 18. (szombat): 8-18 óráig
január 19. (vasárnap): 8-15 óráig


Eredményhirdetés: jan. 19. (vasárnap) 14 órától

Részletek, plakát > > >
[2014-01-16] Állásajánlat Fertőd

A Fertődi Önkormányzat ügyviteli munkatársat keres. Részletek honlapunk "Állásajánlatok" menüpontjában. 
Tovább az oldalra > > >

[2014-01-16] STKH közleménye
Tisztelt Nagycenki Lakos!
Ezúton értesítjük, hogy a 2013. januárban bevezetett szelektív hulladékgyűjtés idén is folytatódik a településen.
A megtelt zsákokat a gyűjtőnapokon, reggel 6 óráig kérjük, helyezzék ki a ház elé.
A felhasznált szelektíves zsákok helyett a begyűjtést végző kollégáink díjmentesen csere zsákot biztosítanak.
Teljes közlemény > > >
 
[2014-01-16] Megalakult a Nagycenki Települési Értéktár Bizottság

2012. április 2-án az Országgyűlés elfogadta a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012.évi XXX.tv-t, mely jogi alapot adott az Alaptörvényből kiindulva a magyar nemzeti értékek megóvásához és ápolásához. A cél volt, hogy az összetartozás, az egység és a nemzeti tudat erősítése érdekében a nemzeti értékeket össze kell gyűjteni, dokumentálni kell, a dokumentációt meg kell őrizni, az értékeket pedig ápolni, védelmezni és támogatni kell. Ebben a rendszerben a legkisebb egység a Települési Értéktár.

Tovább a teljes hírre > > >
[2014-01-14] Fotók

Tűzgyújtás és emlékezés az 1943. január 12-i doni áttörés 71. évfordulójára.
Keszei István fotói > > >

[2014-01-11] KÉTÜSZ Kapuvár Kft. közleménye

A KÉTÜSZ Kapuvár Kft közleményét a kéményseprési munkálatok időpontjáról az "Egyéb hírek" oldalunkon olvashatják. Tovább > > >

[2014-01-10] KÉTÜSZ Kft. közleménye
  Értesítjük a T. Lakosságot, hogy a KÉTÜSZ Kapuvár Kft Nagycenk település közigazgatási területén a lakóházak és egyéb létesítmények kötelező kéményseprési és ellenőrzési munkáit 2014. január 15-től 2014. február 14-ig végzi.

Tovább a teljes közleményre > > >
[2014-01-08] HATHA JÓGA NAGYCENKEN
A jóga segít megteremteni az egységet a test, a lélek és az elme között. A test egészére hat, gyakorlásával számos betegség kockázata csökken. Egy egészséges és kiegyensúlyozott életforma alapja, gyógyítja a testet, nyugtatja az elmét. Javítja az erőnlétet, a szexuális életet, segít a súlyproblémák megoldásában.
A lelki béke eléréséhez vezet, segít felismerni: ki vagyok én?
A jóga megváltoztatja az életed.
Az idei első jógaóra 2014. január 16-án, csütörtökön 17.45-kor lesz a nagycenki polgármesteri hivatalban. Oktató: Lippai Heni. Minden régi és új érdeklődőt szeretettel várunk!
 
[2014-01-08] Társastánc tanfolyam Nagycenken
  Kellő számú jelentkező esetén társastánc tanfolyam indul Nagycenken januári kezdéssel, Németh József tánctanár vezetésével.

Párok jelentkezését várjuk! A foglalkozások csütörtök esténként ¾ 7-kor kezdődnek.

Ár: 9.000 forint/fő

Jelentkezés: Benke Éva
tel.: 00 36 30 95 95 637

[2014-01-08] Méz és más
MÉZ ÉS MÁS... címmel a nagycenki Nefelejcs Nyugdíjasklub összejövetelére kerül sor
2014. január 14-én, kedden du.4 órakor a polgármesteri hivatalban.

Vendégünk lesz Horváth Pál méhész Peresztegről.

Mindenkit szeretettel várunk!

 
[2014-01-08] Egyéb hírek

Honlapunk "Egyéb hírek, felhívások" menüpontjába új hírek kerültek fel:
- Nefelejcs Nyugdíjas Klub összejövetele
- Társastánc tanfolyam Nagycenken
- Hatha Jóga Nagycenken
Bővebben > > >

[2014-01-07] Meghívó
Tisztelettel meghívjuk az 1943. január 12-i doni áttörés 71. évfordulója alkalmából rendezett
EMLÉKTŰZ GYÚJTÁSRA

Nemeskürthy István: Rekviem egy hadseregért című könyvéből részleteket olvas fel: Henn Márton

Helyszín: Nagycenk, Széchenyi tér Hősi emlékmű
Időpont: 2014. január 12. vasárnap 17 óra

Várunk mindenkit, aki tisztelegni szeretne a Don-kanyarnál hősi halált halt magyar katonák és az elesett nagycenki hősök emléke előtt.
 
[2013-12-30] Cenki Hiradó decemberi száma
Elkészült a Cenki Hiradó decemberi száma, ami a képre, vagy a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Díszpolgári cím átadása
- Advent Nagycenken - képekben
- Közművelődés
- In Memoriam Maráz Imre
- Hírek, programok

Tovább az olvasáshoz > > >

 
[2013-12-27] Szilveszteri koccintás
 

Szilveszteri koccintás a Széchenyi téren Nagycenken

Szeretettel várunk mindenkit szilveszter éjjelén a Széchenyi térre, hogy éjfélkor együtt köszöntsük az új esztendőt.

Gyülekező: 23:30-tól

A JELENLÉVŐKET EGY LÁTVÁNYOS MEGLEPETÉSSEL (TÜZIJÁTÉKKAL) IS VÁRJUK!

Kérjük, mindenki hozzon magával poharat, és pezsgőt is amivel koccinthatunk.

[2013-12-25] Település rendezési terv módosítása

Tisztelt Lakosság!
A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 37. par. (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezúton tájékoztatom, hogy Nagycenk nagyközség településrendezési terve módosítását határozta el.
A község rendelkezik településfejlesztési koncepcióval és hatályos településrendezési eszközökkel. A módosítás leírását itt találhatja meg:
dok.1> ; dok.2> ; dok.3> ; dok.4> ; dok.5> ; dok.6>

A Korm. rendelet 37.par. (4) bekezdés a) pontjának megfelelően a partnerségi egyeztetésben előírtak szerint kérem, hogy a módosításhoz adja meg javaslatait, észrevételeit.
A fentieket tartalmazó írásos tájékoztatást szíveskedjék 21 napon belül címemre eljuttatni.
Levélben feltétlenül nyilatkozzon arról, részt kíván e venni a véleményezési eljárás további szakaszában.
Tájékoztatás teljes szövege (.pdf) > > >
Csorba János Polgármester 

[2013-12-21] Fotók
  Keszei István fotói a díszpolgári cím adományozási ünnepségről

Tovább a fotókhoz > > > 
[2013-12-21] Karácsony 2013
A www.nagycenk.hu honlap szerkesztői nevében kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

Horváth László
Felelős szerkesztő
 
[2013-12-20] Újra kapható
Újra kapható a Nagycenki Füzetek 10. jubileumi kötete, a TETT ÉS PÉLDA című könyv.

Széchenyi és a vallás; Széchenyi szelleme virraszt; A nagycenki számadó juhász kegyképe; Szolgalegények a Fehér Ló nagyvendéglőben; Széchenyi halálának 150. évfordulója; Nagycenki alkotók újabb művei; A leghűségesebb község

Megvásárolható a Polgármesteri hivatalban
 
[2013-12-20] Projekt honlap
Községháza előtti tér megújítása c. projekt honlapja az alábbi linken keresztül érhető el:

Projekt honlapra > > >
 
[2013-12-19] Pásztorjáték
  2013. dec. 21-én (szombaton) Pásztorjáték a templomban

A műsor összeállítója: Szabó Zsoltné

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Plakát > > >
[2013-12-19] Falukarácsony
Falukarácsonyi Ünnepség a Tornacsarnokban

Szeretettel meghívjuk Nagycenk Nagyközség Falukarácsony Ünnepségére 2013. december 20-án (pénteken) 17.30-kor a Tornacsarnokba!

Műsort adnak a község óvodásai és iskolás tanulói. A gyermekeket ajándékkal, a felnőtteket forró teával, forralt borral várja a községi önkormányzat és az intézményei.
 
[2013-12-18] Értesítés
  Tájékoztatom Tisztelt Betegeinket, hogy 2013. december 19- től 2014. január 6 -ig a fogászati rendelés szabadság miatt szünetel.

Helyettesítés:
( csak fogfájás esetén igénybe vehető )
DIA MAGIC DENTAL KFT 9436 Fertőszéplak, Nagy L. u. 85.
rendelő telefonszáma: +36-99/370-897. dr. Ábrahám Diána
2013. december 19. csütörtök 9 - 11,30-ig
2013. december 20. péntek 9 -11,30-ig
2013. december 23. hétfő 13 - 15-ig
2013. december 30. hétfő 13 - 15-ig
2014. január 2. csütörtök 9 - 11,30-ig
2014. január 3. péntek 9 - 11,30-ig
Tovább a teljes hírre > > >
[2013-12-18] Értesítés

A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal 2013.december 21.-én (szombaton) és 2013. december 31.-én (kedden) ZÁRVA tart, 2013. december 23.-án (hétfőn) és 2013. december 30.-án (hétfőn) 12:00 óráig ügyelet tart.
Szíves megértésüket köszönjük!

[2013-12-17] Meghívó
Tisztelettel meghívjuk Önt a díszpolgári cím és egyéb kitüntetések díjátadó ünnepségére.

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata, Nagycenk Díszpolgára címet adományoz Simon Péter Úr részére.

Ünnepség ideje: 2013. dec. 19. 17:30
Helszín: Községháza Díszterme


 
[2013-12-17] Adventi fotók
Keszei István fotói az adventi eseményekről > > >  
[2013-12-16] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat 2013. december 19.-én (csütörtök) 15,30 órakor rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok a teljes meghívóban (.pdf) > > >

Ülés előterjesztési > > >

[2013-12-16] Naptár 2014
2014-es nagycenki falinaptár. A4-es 7 lapos, színes: 1990 Ft/db

Kapható dec. 18-tól a Polgármesteri Hivatalban.
 
[2013-12-16] Karácsonyi koccintás
  Karácsonyi koccintás

Gráf Gyula ötletgazda és a Nagycenki Önkormányzat idén is szeretettel vár minden Nagycenkit egy közös, ünnepi koccintásra karácsony előtt.

Időpont: december 19. csütörtök 18 óra
Helyszín: Polgármesteri Hivatal elõtti felújított tér.

A rendezvény egyben a megszépült tér hivatalos átadása is lesz.
A teret megszenteli: Kovács Csaba Albert atya
Jöjjön el, készüljünk együtt az ünnepekre!
Békés, áldott Ünnepeket Kívánunk minden kedves Nagycenkinek!
[2013-12-13] Álláshirdetés

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Soproni Tankerülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola és a Peresztegi Általános Iskola informatika tanári munkakör betöltésére.
Részletek > > >

[2013-12-10] Meghívó Adventi koncertre
  Adventi koncert a Széchenyi kastélyban 2013. dec. 14-én (szomnaton) 17:30-kor

Fellépnek:
- Eugenie Russo zongoraművész és tanítványai, a Wiener Neustadt-i Konzervatórium növendékei
- Kuzsner Péter zongoraművész
- A Nagycenki Egyházi Kórus (vezényel: Kiss Vidor)
- Élő Máté

A koncert előtt adventi vásár a kastélyparkban. A koncertre a belépés ingyenes.
[2013-12-10] Adventi vásár a kastélyparkban

Adventi vásár a kastélyparkban 2013. dec. 14-én (szombaton) 15-19 óráig

mézeskalács, kürtőskalács, szalmadíszek, ezüst- és csipkeékszerek, kézműves szappanok, kerámiák, lekvárok, szörpök...

A vásárban fellépnek: 
- Nagycenki Általános Iskola irodalmi színpadosai
- Nagycenki Aranypatak Óvoda nagycsoportosai
- Petőházi Nefelejcs Nyugdíjasklub tagjai
- Élő Máté

15-17 óráig: játszóház a Múzeumban 
17:30-tól: Karácsonyi koncert a Múzeum dísztermében

 
[2013-12-09] BURSA hirdetmény

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. nov. 28-án megtartott testületi ülésén döntött a Bursa Hungarica pályázati kiírásra beérkezett pályázatokról. Az általános szerződési feltételek alapján az önkormányzat köteles nyilvánosságra hozni a következő adatokat összesített módon.
Tovább a hirdetményre > > >

[2013-12-09] Nemzeti Galamb-és Kisállat kiállítás Dabas
Az elmúlt hétvégén (december 7- 8) Gráf Gyulával részt vettünk a Magyar Galamb-és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége által megrendezett Nemzeti Galamb-és Kisállat kiállításon, mely Dabason volt. Közel 2500 galambot, 200 baromfit és nyulat állított ki több mint 150 kiállító az ország egész területéről.

Gráf Gyula négy darab magyar óriást nevezett be, melyek közül kettő 97 pontból 96 pontot ért el, ami kiváló minősítést jelent.
 
Másik két galambja pedig 95 pontot kapott, ami igen jó minősítést jelent. Én négy darab magyar pávagalambot állítottam ki, mind a négy egyed 95 pontot ért el 97 pontból, ez igen jó minősítést jelent.
Összességében elégedettek lehetünk az elért eredményeinkért, sikeresen helyt tudtunk állni egy ilyen magas színvonalú kiállításon.
Fotók az eseményről > > >
Pölcz Éva
[2013-12-06] Nyugdíjasklub
  A Nagycenki Nefelejcs Nyugdíjasklub idei első összejövetele 2013. december 11-én, szerdán délután 4 órakor lesz a Községháza emeleti kis tanácstermében.

Minden volt és leendő klubtagot szeretettel várunk!

Pölcz Ildikó és Benke Éva
[2013-12-05] Cenki Hiradó novemberi száma
Elkészült a Cenki Hiradó novemberi száma, ami a képre, vagy a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Év végi polgármesteri beszámoló
- Advent Nagycenken
- Galambkiállítás Nagycenken 2014. jan. 18-19.
- Mikulásgyár
- Hírek, hirdetések

Tovább az olvasáshoz > > >

 
[2013-12-04] Közlemény

Közlemény a járási földhivatalok illetékességi körének változásáról

Az állampolgárok hivatalos ügyeiket továbbra is az eddigi városokban, a mostani járási székhelyeken intézhetik. Tizenkét települési önkormányzat úgy döntött, másik járási földhivatal illetékessége alá kíván tartozni. 
A változásokat a közleményben olvashatják > > >

[2013-12-02] Meghívó
A Friends of Europe Nagycenk közhasznú egyesület évi rendes közgyűlésére ezennel tisztelettel meghívja tagjait.

A közgyűlés helye: Polgármesteri Hivatal
A Közgyűlés ideje: 2013. december 16, hétfő, 18 óra

A közgyűlés napirendje:
• Beszámoló az egyesület 2013. évi tevékenységéről
o előterjesztő: dr. Tóth Melinda elnök
• Beszámoló az egyesület 2013. évi költségvetéséről
o előterjesztő: Radicsné Jánka Lívia alelnök
• Tájékoztatás a 2014-es év várható eseményeiről az egyesület életében
o előterjesztők: dr. Tóth Melinda elnök, Fekete Szabolcs titkár
• Új tagok felvétele

 
Tovább a teljes hírre > > >
[2013-12-02] A Mikulás Nagycenken!
  Kedves gyerekek!
December 6-án, pénteken délután jól figyeljetek! 16 óra után néhány perccel a faluközpontban találkozhattok a Mikulással.
A Vám utca felől lovaskocsival érkezik a Polgármesteri hivatal elé, a felújított téren álló karácsonyfához a Mikulás, itt várhatjátok Őt.

Kérünk titeket, hogy verssel, énekkel, mondókával
készüljetek a Mikulás fogadására! Ebben az esztendőben tehát a faluközpontba várunk minden érdeklődőt, itt találkozhattok a Mikulással. Ne szalaszd el a Mikulást!
[2013-12-02] Mikulásgyár 2013
Számos olyan tárgyat halmoztunk fel az évek során, amik feleslegessé váltak, és a családban vagy az ismerősök közt nincs senki, akinek oda tudnánk adni. Most itt a lehetőség, hogy örömet szerezzünk másoknak!
Fogjunk össze, segítsünk együtt, hogy minél több nehéz sorsú családnak legyen igazi ünnep a Karácsony!

Elsősorban játékokat, ruhákat, könyveket, tartós élelmiszert várunk.
Kérjük, hogy felajánlásaikat dobozba tegyék, és írják rá, mi van benne, és kinek, kiknek való (fiú/lány, életkor, ruhaméret stb.).
A csomagok dec. 14-ig, szombatig adatók le a 100 forintos boltban vagy a virágboltban. Az összegyűlt ajándékokat a Mikulásgyárnak juttatjuk el.

 
[2013-11-27] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat 2013. november 28.-án (csütörtök) 18 órakor KÖZMEGHALLGATÁST, majd azt követően rendes Képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
A közmeghallgatás helye: Nagycenk Községháza Díszterem
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Az ülés napirendje > > >

[2013-11-26] Advent Nagycenken 2013
  december 1., vasárnap 17 h: Kuzsner Péter orgonaművész koncertje
december 7., szombat 19 h: „Adventi áhítat" címmel a nagycenki templomi kórus és vendégeik műsora a templomban.
december 14., szombat 15 h - 19 h: Adventi vásár és koncert (17.30) a nagycenki Széchenyi kastélyban.
december 21., szombat 17 h: Pásztorjáték a templomban

Részletes programok a plakáton (.pdf) > > >
[2013-11-26] Meghívó Kuzsner Péter orgonaművész koncertjére
Kuzsner Péter orgonaművész koncertje a nagycenki templomban.

Ideje: 2013. december 1. (vasárnap) 17 óra

A koncert után a Széchenyi téren meleg teával, forralt borral és adventi kaláccsal várunk mindenkit!
 
[2013-11-25] Meghívó

Tisztelettel meghívom Nagycenk települési agrárgazdasági bizottságának alakuló ülésére. Az alakuló ülés helyszíne: Nagycenk Nagyközség Önkormányzata
Időpontja: 2013. dec. 2. 17:00 óra
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >

[2013-11-25] Rövid beszámoló Halloweenről
Nagyon jól sikerült az este, sokan beöltöztek, bolondoztak és hoztak magukkal különböző töksüteményeket. A gyerekek nagyon élvezték a tökfaragást.

A sok felajánlásnak köszönhetően a gyerekek és a gyermek lelkű felnőttek kakaót, teát ihattak, mások akár forralt bort és pálinkát is.
 
Mindenkinek köszönjük,aki valamilyen formában részt vett ezen a rendezvényen, akár beöltözött, akár süteményt hozott magával vagy egyéb felajánlásokat tett.
Köszönettel: Szervezők
[2013-11-25] Nagycenki sikerek a Zalaegerszegi galambkiállításon


Fotók a kiállításról >

(Pölcz Éva fotói)
  A Nagycenki Sport és Díszgalambász Szakosztály 2013. nov. 23-24-én Zalaegerszegen részt vett a Zalaegerszegi V.81. sz. Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete által megrendezett galamb kiállításon.
Elért eredmények:
Gráf Gyula:
Magyar óriás galamb: 2 db kiváló, 1 db kiállítás győztes
Morva strasszer: 2 db kiváló
Szakály László:
Budapesti magasröptű keringő: 2 db kiváló, 1 db kiállítás győztes
Pölcz Éva:
Magyar pávagalamb: 2 db kiváló, 1 db kiállítás győztes
Fodros galamb: 3 db kiváló, 1 db kiállítás győztes
[2013-11-20] Gyógyszertár ZÁRVA pénteken

A nagycenki gyógyszertár 2013. nov. 22-én (pénteken) ZÁRVA tart. Megértésüket előre is köszönjük!

[2013-11-20] KÖZMEGHALLGATÁS

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete közmeghallgatást tart. Időpont: 2013. november 28. 18 óra Helyszín: Nagycenk, Községháza
Minden érdeklődőt tisztelettel várunk!

[2013-11-18] Cenki Hiradó októberi száma
Elkészült a Cenki Híradó októberi száma, ami a képre, vagy a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.

A tartalomból:
- Humanitárius turistaként Tanzániában
- Egyházközségi hírek
- Faragott kincsek „Czenkről"
- Kovács Árpád: Sci-fi szerző Nagycenken
- Hírek, hirdetések

Tovább az olvasáshoz > > >

 
[2013-11-06] Cissé-i beszámoló
Tisztelt Képviselőtestület !
Engedjétek meg, hogy ezúton számoljak be a legutóbbi Charta kis találkozóval kapcsolatosan.
A találkozó a franciaországi Cissé-ben volt, és a témája a környezetvédelem, az alternatív energiaforrások és az újrahasznosítás. A delegációnk négy főből állt.
1. első nap érkezés Cissé-be, ahol rendkívül barátian, igazi francia vendégszeretettel fogadtak bennünket. A vendéglátó családok szinte családtagnak tekintettek minket, és aznap este egy három órás vacsorát rendeztek számunkra. A velük való kommunikációt megkönnyítette, hogy volt a delegációnkban franciául beszélő is. Ezt vendéglátóink nagyon értékelték, főleg azért is mert az angollal itt nem sokra mentünk.
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2013-11-04] Álláshirdetés

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal Peresztegi Kirendeltsége kirendeltségvezető munkakör betöltésére.
Részletek > > >

[2013-10-26] Halloween
Október 31-én este fél hattól idén is várunk a Széchenyi térre!

Mi is készülünk, és kérjük, aki tud, maga is hozzon tökből készült süteményeket, faragni való tököt.

Megjelenés alkalomhoz illő öltözékben!

A szervezők nevében:
Pölczné Lőrincz Márta
 
[2013-10-26] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülését 2013. október 30.-án (szerdán) 18,00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok a teljes meghívón > > >
Ülés előterjesztései > > >

[2013-10-24] Vasúti átjárók lezárása

A GYSEV ZRT. 2013. évi munkái között szerepel a Sopron -Szombathely - Szentgotthárd vasútvonalon a vágány nagygépes szabályozása. Ezen munka keretében az érintett területen az útátjárókat a közúti forgalom elől le kell zárni.
Ezen lezárások időpontja a közleményben olvasható > > >

[2013-10-21] Meghívó
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata és a Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola tisztelettel meghívja Önt az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre.

Időpont: 2013. október 22. kedd, 17 óra
Helyszín: Nagycenk, Községháza díszterme

Közremûködnek:
A Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola irodalmi színpada és énekkara.
 
[2013-10-14] Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2014. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2013/2014. tanév második és a 2014/2015. tanév első félévére vonatkozóan
"A" típusú pályázati kiírás (.pdf) > > >
"B" típusú pályázati kiírás (.pdf) > > >

[2013-10-14] Útlezárás vasúti vágányépítés miatt

GYSEV Zrt közleménye:
Értesítjük a lakosságot, hogy a GYSEV Zrt., Pinnye - Fertőboz állomások közötti vágányépítési munkálotok miatt az alábbi útátjárók lezárása történik:
Tovább a GYSEV Zrt teljes közleményére > > >

[2013-10-10] Őszi játszóház a községházán
A nagycenki Kézműves kör őszi játszóházba hívja a kicsiket és a nagyokat 2013. október 19-én, szombaton délelőtt 9-től 12-ig a községházára.

Gyerekek és felnőttek egyaránt jól érezhetik magukat a közös alkotás során.

A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
 
[2013-10-10] Iparosfa visszaállítása
  A Községháza előtti megszépült, felújított térre, az elmúlt pénteken visszaállításra került az 1991. május 1-én felállított Iparosfa.
Gráf Gyula újította fel az Iparosfát, ami az évek során a nagycenki összetartozás jelképe lett. Nagycenk Község Önkormányzata köszönetét fejezi ki Gráf Gyulának a felújítás elvégzéséért.

Fotók a visszaállításról > > >
[2013-10-10] Cenki Hiradó szeptemberi száma
Elkészült a Cenki Híradó szeptemberi száma, ami a képre, vagy a lenti hivatkozásra kattintva tekinthető meg.
A tartalomból:
- Vándor székely kiállítás Nagycenken
- Nagycenki füzetek 10. kötete
- Önkormányzati hírek
- A közelmúltban történt
- Sporthírek

Tovább az olvasáshoz > > >
 
[2013-10-03] Értesítés

2013. okt. 7-én (hétfőn) ÁRAMSZÜNET miatt a Polgármesteri Hivatal ZÁRVA tart. Szíves megértésüket köszönjük!
Percze Szilvia Jegyző

[2013-10-02] Hétvégi események fotói

Az alábbi linkeken keresztül elérhetőek az elmúlt hétvégi nagycenki programok fotói. A fotókat Keszei István készítette.

Erdélyi néprajzi kiállítás megnyitója > > >

Romano Glaszo- Emberi hang Együttes koncertje > > >

Családi nap 2013 szept 28. > > >

[2013-10-02] Meghívó

Tisztelettel meghívjuk Önt, kedves családját, barátait  a Nagycenki Füzetek 10., jubileumi kötetének, a Tett és példa című könyv bemutatójára.
A kötet tartalmából: Széchenyi és a vallás * Széchenyi szelleme virraszt * A nagycenki számadó juhász kegyképe * Szolgalegények a Fehér Ló nagyvendéglőben * Széchenyi halálnak 150. évfordulója * Nagycenki alkotók újabb művei * A leghűségesebb község.
Ideje: 2013. okt. 11. (péntek) 17 óra
Helye: Községháza Díszterme
Program: Könyvbemutató, majd állófogadás
Plakát > > >

[2013-10-02] Meghívó az Iparosfa visszaállítására
A Községháza előtti megszépült térre ünnepélyes keretek között visszaállításra kerül az Iparosfa.

Ez alkalomból várjuk a régi iparos köri tagokat, pártolótagokat, az Iparosfa állításnál akkori közreműködőket és részt vevőket, valamint minden kedves érdeklődőt és családjukat.

A rendezvény időpontja:
2013. okt. 04. (péntek) 17 óra

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
 
[2013-09-30] Székely kiállítás
„Vándor Székely"
néprajzi kiállítás Nagycenken
a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson élő Bálinth Zoltán erdélyi néprajzi gyűjteményéből
Helyszín:
A leendő alkotóház - Nagycenk, Kiscenki utca 20.
(a kastéllyal szemben, a Hidegségi utca sarkán)

A kiállítás megtekinthető:
2013. november 30-ig (előzetes bejelentkezés alapján)
Bejelentkezés: 06/99/360-012, 06/30/5959637
alpolgarmester@nagycenk.hu

 
[2013-09-29] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülését 2013. szeptember 30.-án (hétfőn) 15,30 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok és részletek > > >

[2013-09-28] Családi nap a Plébánián
Az előző alkalom sikerén felbuzdulva ismét közös családi napot szervez a nagycenki Egyházközségi Képviselő-testület és a Széchenyi István Caritas Csoport 2013. szeptember 28-án, szombaton délután 14 órától a plébánián (rossz idő esetén a tornacsarnokban). A részletes programot később tesszük közzé.

Addig is arra kérjük a lányokat, asszonyokat, hogy az előző alkalomhoz hasonlóan süteményekkel készüljenek erre a közösségi programra! A sütiken kívül szörp felajánlásoknak is örülünk!
A Családi napra mindenki hivatalos, hangsúlyozzuk, hogy nem csak azokat várjuk, akik rendszeresen járnak templomba, hanem mindenkit, aki szívesen eljön és szeretné jól érezni magát abban a közösségben, melyhez mindannyian tartozunk!
A Széchenyi István Caritas Csoport nevében:
Benke Éva
 
[2013-09-28] Emléktűz-gyújtás a Széchenyi téren
  Emléktűz-gyújtás a Széchenyi téren

Az Itthon vagy! - Magyarország, szeretlek! programsorozat keretében
vasárnap este tűzgyújtást szervezünk. Az összefogást, összetartozást jelképező emléktűz a programsorozatban támogatott 1300 településen egy időben fog lángra lobbanni.

Az emléktűz gyújtás helye: Nagycenk, Széchenyi tér
Időpontja: 2013. szeptember 29. vasárnap, 21.30

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Plakát > > >
[2013-09-27] Romano Glaszo - Emberi Hang Együttes koncertje
  Szeretettel meghívjuk a Romano Glaszo - Emberi hang együttes koncertjére, mely a nagycenki templomban lesz 2013. szeptember 28-án este 7 órakor.

A koncertre a belépés ingyenes. Szeretettel várjuk!

Plakát > > >
[2013-09-26] Bolhapiac Hideségen

MÁRIA Bolhapiaca
Tudatjuk a tisztelt lakossággal, hogy november 8-9-10-én a hidegségi Faluház nagytermében bolhapiac lesz.
Nov.8-án (pénteken): 10 - 17 óráig
Nov. 9-én (szombaton): 9 - 17 óráig
Nov. 10-én (vasárnap): 9 - 15 óráig
Értékes áruk olcsón!
A bevételt a hidegségi Havas Boldogasszony Kápolna felújítására adományozom. Segítsünk együtt!
Mária Gökler 

[2013-09-26] Megemlékezés és koncert szept. 21-én az InterAMG Produkció Szervezésében
Szept. 21-én az Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából az InterAMG Produkció szervezésben Széchenyi István születésének 222. évfordulójára emlékeztek Nagycenken, koszorúzással, majd emlékkoncerttel a Purcell Kórus és az Erkel Ferenc Kamarazenekar előadásában. 
A koszorúzásnál köszöntőt mondott: Fekete György, az MMA elnöke, és Csorba László a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
Az esti emlékkoncerten az est díszvendége Szokolay Sándor, az MMA rendes tagja volt.
A Széchenyi Kastélyban megrendezett koncerten felcsendült Mozart művei mellett Szokolay: Organum Hungarorum - Széchenyi miniatűrök Op.200 is.
Közreműködtek:
Takács Bence - műsorvezető, bemondó
Szélyes Imre - Széchenyi imája és Keresztúry-Lánchíd...
Szabó András - Jókai Mór - Megszűnt a földön élni ....,Szathmáry István - Széchenyihez
Az est zenei műsorát vezényelte: Vashegyi György
Keszei István fotói a koszorúzásról > > >
Fotók az esti emlékkoncertről  > > >
 
[2013-09-25] Szüreti felvonulás fotói
Keszei István fotói a szüreti felvonulásról > > >

Kubicsek Ferenc fotói a szüreti felvonulásról > > >

 
[2013-09-25] Községi emlékezés Gróf Széchenyi István születésének 222. évfordulóján
Községi emlékezés Gróf Széchenyi István születésének 222. évfordulóján

A fotókat Keszei István készítette.

Képek megtekintése > > >

 
[2013-09-24] Hepstedti vendégek fogadása
  A németországi Hepstedt település küldöttségének fogadása a nagycenki Szüreti Napok alkalmából.  A fotókat Keszei István készítette.
Képekhez > > >
[2013-09-23] Új álláshirdetés

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal Peresztegi Kirendeltsége kirendeltségvezető munkakör betöltésére.
Részletek > > >

[2013-09-20] HAHÓ Együttes Koncertje
  Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyobbakat a budapesti HAHÓ együttes koncertjére a Községháza dísztermébe.

Időpont:
2013. szeptember 24. kedd, 16 óra

A koncertre a belépés díjtalan!

Plakát > > >

[2013-09-18] Könyvvásár
  A Nagycenki Könyvtár a selejtezett könyvekből könyvvásárt tart 2013. szeptember 23. és október 7. között a polgármesteri hivatal emeletén.

Nézelődni, vásárolni a könyvtár nyitvatartási idejében lehet.
[2013-09-17] XVIII. Nagycenki Szüreti Napok 2013. szept. 20-22.
  XVIII. Nagycenk Szüreti Napok 2013. szept. 20-22.

Programok:
Szept.20. (péntek): 
20h LORD koncert a rendezvénysátorban

Szept. 21. (szombat):
15h Szüreti felvonulás - gyalogosok, traktorok, lovasok díszes felvonulása
16:15 Szórakoztató műsor a rendezvénysátorban
17:00 Sztárvendég: Balázs Pali
20:00 Szüreti bál a WEST Együttessel, Sztárvendég, Vastag Csaba

Szept.22. (vasárnap):
További napok programjai és részletek a plakáton > > >
[2013-09-16] GYMS Megyei Díjlovagló Bajnokság döntőjét rendezték Hidegségen, Nagycenki sportolók sikerei

Az elmúlt hétvégén, szept. 14-15-én rendezték Hidegség Ilona majorban a Győr-Moson-Sopron Megyei Díjlovagló Bajnokság 4. fordulóját, ami a versenysorozat döntője is volt egyben. A négy forduló összesítése alapján a következő eredmények születtek:
Részletek a sporthírekben > > >

[2013-09-15] MEGHÍVÓ
SZÉCHENYI ISTVÁN SZÜLETÉSÉNEK 222. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL TARTOTT MEGEMLÉKEZÉSRE

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt a Széchenyi István születésének 222. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre

Időpont: 2013. szeptember 22. vasárnap 9 óra Nagycenk, Széchenyi tér

Megemlékező beszédet mond: Dr. Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója
Műsor:
A Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola tanulói
A megemlékezés koszorúzással zárul.
A megemlékezés előtt 8 órakor szentmise a Szent István Templomban
 
[2013-09-14] Gulyásfőző verseny a Szüreti Napokon
Az idei Szüreti Napok keretében szabadtűzön főzött bográcsgulyás-főző versenyt hirdetünk.
A versenyre szeptember 22-én vasárnap 12.30-tól kerül sor a régi focipályán lévő rendezvénysátornál (a versenyt rossz idő esetén is megtartjuk).
Maximum 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. A jelentkezőknek csapatonként 3 kg marhahúst biztosítunk (nem kockázva, hanem egészben, a hús darabolása már a versenyzők feladata lesz). Ezen kívül zöldségeket (burgonyát, hagymát is biztosítunk a csapatok számára) Minden csapatnak mintegy 30 adag gulyást (kb. 15 liter) kell elkészítenie, a gulyás fajtája (babgulyás, alföldi gulyás, szegedi gulyás stb.) szabadon választható.
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2013-09-13] Két napos díjlovas megyei döntő Ilona Majorban

Örömmel értesítjük a lovasbarátokat, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokság döntőjét 2013. szeptember 14-15.-én tartjuk Ilona Majorban. Így a tervezett egynapos forduló helyett, kétnapos versenynek lehetnek részesei az érdeklődők, versenyzők, látogatók és lovas barátok. Ezúton kíván a rendezőség jó felkészülést és invitál mindenkit egy jó hangulatú, baráti versenyre!

A versenyen  különlegesség lesz, hogy a versenyszámok kezdetét és az eredményhirdetéseket a Kovács Lovasudvar kürtösei kürtszóval vezetik fel.

Mindenkit szeretettel várunk!
Verseny honlapja > > >

 
[2013-09-12] Soproni Petőfi Színház 2013/2014
Váltson bérletet a nagy klasszikusok és meglepetések évadára!
Részletek > > >

Bérletes előadások > > >
 
[2013-09-12] Ellátottjogi képviselő

Az intétményben az Ön területileg illetékes ellátottjog képviselője:
Pákozdi Ramóna
Munkaidőben elérhető telefonszáma:
0620/489-95-85
E-mail: pakozdi.ramona@odbk.hu
További részletek > > >

[2013-09-11] Cenki Hiradó augusztusi száma
  Elkészült a Cenki Híradó augusztusi száma, melyet a képre vagy a lenti hivatkozásra kattintva tekinthetnek meg.

A tartalomból:
- Nagycenki Szüreti Napok
- Gulyásfőző verseny
- Önkormányzati hírek
- Aktuális hírek

Cenki Híradó megnyitása > > >

[2013-09-11] Felhívás

Tisztelt Újonnan Nagycenkre költözöttek!
Önkormányzatunk hagyományteremtési szándékkal megkülönböztetett tisztelettel hívja és várja az idei Szüreti Napokra azokat a kedves Nagycenkieket, akik az elmúlt években költöztek településünkre.
Kérjük, jöjjenek el a felvonulásra, szereplőként vagy nézőként vegyenek részt ezen a szép, közösségi eseményen. A felvonulás után a rendezvénysátorban szeretnénk köszönteni közösségünk új tagjait. 

Tovább a teljes hírre > > >
[2013-09-02] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülését 2013. szeptember 05.-én (csütörtökön)18,00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >

Ülés előterjesztési > > >

[2013-08-22] Projektzáró ünnepség képei 2013. aug. 19.

Keszei István fotói a 2013. augusztus 19-i projektzáró ünnepségről.
Tovább a képekhez > > > 

Kecskés Zoltán fotói a templomszentelésről.
Tovább a képekhez > > >

 
[2013-08-22] Gyógynövény termesztő tanfolyam

Államilag elismert gyógynövény termesztő tanfolyam indul. Szakképesítés megnevezése: GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTŐ
A képzés képessé teszi a résztvevőt, hogy önállóan vállalkozást alapítson és működtessen, a növényeket szakszerűen begyűjtse, kezelje, feldolgozza, a gyógyító értékű növényeket termessze, annak feltételeit megteremtse, árutermelő munkát végezzen, eszközöket használjon, dokumentációt készítsen.
Részletek > > >

[2013-08-22] Értesítés

2013. augusztus 24.-én(szombaton) az Önkormányzati Hivatal ZÁRVA tart. Szíves megértésüket kérjük!

[2013-08-22] Tanévnyitó
Szeretettel meghívjuk Önt a 2013/2014. tanév nyitóünnepségére. 

Időpontja: 2013. augusztus 31. (szombat) 16:00 óra
Helye: Sportcsarnok Nagycenk

Hüse Gabriella Igazgató
 
[2013-08-16] Búcsúi bál és kirakodóvásár
Búcsúi Bál a Tornacsarnokban augusztus 19-én hétfőn, 20 órától
Zenél: Madison Band
Belépő: 1000 Ft
Mindenkit szeretettel várunk!

Búcsúi vásár és kirakodás a Tornacsarnoknál
Augusztus 19-20-án a hagyományos búcsúi vásár (kézművesek, árusok, körhinta stb.) a tornacsarnoknál lesz.
Mindenkit szeretettel várunk!
 
[2013-08-14] Áramszünet

2013. augusztus 14-én ÁRAMSZÜNET miatt a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás szünetel. Szíves megértésüket kérjük!

[2013-08-14] Meghívó projektzáró rendezvényre
Tisztelettel meghívjuk a „Széchenyi faluja - Nagycenk kisléptékű turisztikai attrakciófejlesztése" c. projekt zárórendezvényére.

Időpont: 2013. augusztus 19. 10:00-14:00
Helyszín: Nagycenk, Szent István templom, Széchenyi Mauzóleum

A GYSEV Zrt. a konzorciumi tagokkal partnerségben a „legnagyobb magyar" emlékéhez méltó turisztikai attrakciófejlesztést vitt véghez az elmúlt években. A projekt célja a „Széchenyi faluja" turisztikai brand létrehozása volt, mellyel sikeresen megteremtették a település turisztikai attrakcióinak összekötését.

A rendezvény célja a projekt eredményeinek ünnepélyes bemutatása, közzététele a széles nyilvánosság számára.
Program, részletek > > >
 
[2013-08-14] Nagycenki Búcsú 2013 programok
  Az idén is színes programokból választhatnak az érdeklődők az aug 20-i hosszú hétvégén, a Nagycenki búcsú idején augusztus 18 és 20 között.

aug. 18. vasárnap 8-12 óra között:
Kisállat börze a Tornacsarnoknál 

aug. 18. vasárnap 10 órától: 
Öregfiúk labdarúgó-torna a focipályán

aug. 18. vasárnap 15 és 17 óra:
Nagycenk - Hegykő U21 és felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzések

aug. 18. vasárnap 19 óra:
X. Hársfa Fesztivál a Tornacsarnokban

További napok programjai > > > 
[2013-08-13] MEGHÍVÓ
  A "Czenki" Hársfa Néptáncegyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját
augusztus 16-án 19 órakor Nemzetközi táncház
augusztus 18-án 19 órakor X. Hársfa Fesztiválra


Helyszín: Sportcsarnok Nagycenk

Fellépők: 
Kandava (Lettország), Ibanesti (Románia), Kövirózsa Kultúrális Egyesület (Sopronkövesd), "Czenki" Hársfa Néptáncegyesület (Nagycenk).
Zenél a Lövői Zenekar

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
[2013-08-13] Cenki Híradó júniusi és júliusi száma
Elkészült a Cenki Híradó júniusi-júliusi száma, melyet a képre vagy a lenti hivatkozásra kattintva tekinthetnek meg.

A tartalomból:
- X. Hársfa Fesztivál
- Polgármesteri félévi értékelő
- Önkormányzati hírek
- Nagycenki Búcsú
- Charta találkozó Portugália
- Egyházi hírek

Cenki Híradó megnyitása > > >

 
[2013-08-12] Kedves Nagycenki Hívek!

Végerbauer Richárd újmisés atya megajándékozásához adott felajánlásaikat hálás szívvel köszönjük.
A nagycenkiek nagylelkű adományaikkal is bizonyították hűségüket és szeretetüket Richárd Atya iránt. Összesen 130.000 Ft gyűlt össze, mely teljes egészében részére átadásra került.
A jó Isten sokszorosan fizesse vissza Kedves Mindnyájuknak!
Nagycenki Egyházközség Képviselő Testülete

[2013-08-12] MEGHÍVÓ
Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját a nagycenki Szent István templomban
2013. augusztus 19-én 10 órai kezdettel tartandó
ünnepi püspöki szentmisére.

A szentmisét bemutatja Dr. Pápai Lajos Megyéspüspök Úr. Ezen szentmise keretén belül történik a 2012-13. évben külsőleg és belsőleg felújított templom, a templomkertben létesített játszótér, a templom temető felöli oldalán lévő kőkerítés, valamint a Széchenyi Mauzóleumhoz vezető, újonnan kiépített sétány megszentelése.

Kérjük, hogy részvételével járuljon hozzá e jeles ünnep méltó megünnepléséhez, illetve fejezze ki elkötelezettségét hitünk iránt.
Teljes meghívó > > >
 
[2013-08-11] Áramszünet értesítés

Az E-ON Zrt. értesíti a tisztelt lakosságot, hogy Nagycenk településen, hálózati munkák miatt az alábbi időpontokban és helyeken áramszünet lesz:
2013. aug. 13. 8:00 - 15:00 óráig:
Nagycenk, Dózsa krt 65-71-ig és 6-48-ig
Kossuth u. 27-49-ig és 20-36-ig (E-ON tájékoztatója > > >)

2013. aug. 14. 8:00 - 16:00 óráig:
Nagycenk, Gyár u. 1-57-ig és 2-50-ig
Iskola u. 1-5-ig és 2-4-ig
Vám u. végig
Soproni u. 1. (ABC) (E-ON tájékoztatója > > >)

[2013-08-06] Álláshirdetés

A Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola és a Peresztegi Általános Iskola informatika tanár és rendszergazda munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű közalkalmazotti jogviszony 2013. 09.01.-2014.06.30.
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Győr-Moson Sopron megye 9485 Nagycenk Iskola u. 4-6, 9484 Pereszteg Fő u. 76.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: informatika tanári és rendszergazdai feladatok ellátása
Részletek > > >

[2013-08-06] Nagycenki Búcsú

Közeledik a Nagycenki Búcsú. Hagyományosan gazdag programokkal várjuk a nagycenkieket és minden érdeklődőt. Az idei programok között tánccal: Nemzetközi néptánctalálkozó, a Hársfa Néptáncfesztivál; sporttal: öregfiúk labdarúgó torna, a Megyei II. osztályú bajnokság nyitómérkőzései; kulturális eseményekkel: a Széchenyi faluja projekt ünnepélyes záróeseménye, a hagyományos búcsúi vásár és bál várjuk Önöket. A részletes programról pár napon belül adunk tájékoztatást.
Egyben ezúton is szeretnénk jelezni, hogy a Gráf Gyula és a Nagycenki Önkormányzat által közösen szervezett Nagycenkről elszármazottak találkozója legközelebb jövőre, 2014-ben kerül megrendezésre. A gazdag búcsúi programokra ezzel együtt természetesen szeretettel várjuk minden kedves korábbi lakosunkat is!

[2013-08-02] Történelmi Emlékhely Díjugrató Verseny
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN NAGYCENKI LOVASKÉPZÉSI KÖZPONT ÉS A SMAFC LOVAS SZAKOSZTÁLYA KÖZÖS RENDEZVÉNYE
TÖRTÉNELMI EMLÉKHELY DÍJUGRATÓ MEGYEI VERSENY B0-B3
2013. augusztus 3 - 4. 9.00- 17.00
SZÉCHENYI KASTÉLY LOVASPÁLYA

Mindkét nap 9.00 - 17.00 között díjugrató verseny, közben
gyermekprogramok - titokdoboz, fajátékok, igazi nyeregben ülés
A programon való részvétel: felnőtt 1 000 Ft (+ egy gyermek), nagyszülő 500 Ft (+ egy gyermek), diák 500 Ft
A vendégek ellátásáról a Nyugat Étterem gondoskodik.
NYEREGBE LOVASOK!
Szeretettel várjuk a Soproni Járás versenyzőit, lótartóit, lóbarátait a SZÉCHENYI KASTÉLY LOVAS KÖZPONTJÁBA!
Plakát > > >
 
[2013-08-01] Hirdetmény

Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy augusztus hónapban a nagycenki közös Önkormányztai Hivatal székhelye és persztegi kirendeltsége nyitvatartása az alábbiak szerint módosul:
hétfőtől csütörtökig: 7:00 - 15:30 -ig
pénteken: 7:00 - 12:30-ig
Az ügyfélfogadás a nyitvatartási időhöz igazodik. Ügyfélfogadás kedden változatlanul nincs.
Percze Szilvia (jegyző)

[2013-07-30] Építési telkek

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata Nagycenk, Dózsa krt. mentén építési telkeket (17 db) értékesít. A telkek bevezető ára 2013. december 31-éig történő vétel esetén: 3500 Ft/m2 + Áfa
A vételár két részletben történő fizetése lehetséges. A vételár tartalmazza a közművesítés költségeit (víz, szennyvíz, villany, útalap) is. A közművesítés jelenleg folyamatban van, elkészülésének határideje 2014. október 31.

A telkek területe átlagosan 800 m2, de 1000 m2 feletti építési telek is eladó.
Az értékesítéssel kapcsolatban további információt Csorba János polgármester (tel: 06/309427716) és Percze Szilvia jegyző nyújt, a 06/99-360-012 telefonszámon.

[2013-07-29] Könyvtár szabadság
A könyvtár szabadság miatt  2013. július 24 - augusztus 2-ig ZÁRVA tart.   
[2013-07-29] Szavazókörök felülvizsgálata

Nagycenk nagyközségben a szavazókörök számát, sorszámát és területi beosztását, a szavazóhelyiségek címét az alábbiakban állapítom meg:
001 szavazókör: 9485 Nagycenk, Széchenyi István Általános Iskola, Iskola u. 4-6.
002 szavazókör: 9485 Nagycenk, Községháza I. emelet, Gyár u. 2.
Teljes határozat > > >

[2013-07-18] Fotópályázat kiállításának megnyitója
  2013. július 15-én (hétfőn) a községházán, a Nagycenki Önkormányzat által meghirdetett fotópályázat díjátadóját tartották, mely egyben a beérkezett fotókból rendezett kiállítás megnyitója is volt.

Keszei István fotóit az eseményről, a linkre kattintva érhetik el:
Fotók > > >
[2013-07-17] Tízforrás Fesztivál eseményeinek fotói
Tízforrás Fesztivál nagycenki érintettségű programjainak fotói az alábbi hivatkozáson keresztül megtekinthetők:

Fotók > > >
 
[2013-07-11] Útdíj mentesség

Mezőgazdasági termelők által üzemeltetett gépjárművek útdíj fizetése alóli mentesülésének részletes szabályairól 2013. június 30-án jelen t meg a Magyar Közlöny 111. számában a mezőgazdasági termelők által üzemeltetett gépjárművek útdíj fizetése alóli mentesülésének részletes szabályairól szóló 243/2013. (VI.30.) Korm. rendelet.
Tovább a tájékoztatóra > > >
Kérelem > > >

[2013-07-09] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülését 2013. július 11-én (csütörtökön) 17:00 órára összehívom. Az ülésre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Nagyközség Önkormányzat ülésterme
Napirend és a teljes meghívó > > >
Előterjesztések > > >

[2013-07-05] Nagycenk és nagycenkiek a Tízforrás Fesztiválon
Részegh Botond festőművész kiállítása

Megnyitó: 2013. július 12. (péntek) 18:00 óra
Hegykő, Tornácos Étterem és Panzió Borstyán-terme

Kiállítást megnyitja: Vásárhelyi Antal grafikusművész
 
Németh Mikós festőművész kiállítása

Megnyitó: 2013. július 13. (szombat) 18:00 óra
Hegykő, János Bácsi háza
   
Fotópályázat alkotásainak kiállítása

Megnyitó: 2013. július 15. (hétfő) 17:00 óra
Nagycenki Önkormányzat Díszterme

Kiállítást megnyitja: Csorba János, Nagycenk Polgármestere
   
Fiatal képzőművészek alkotótábora
2013. július 9 - 16. Nagycenk, Horváth & Lukács Galéria
Résztvevő művészek: Bakos Natália, Czuder Tamás, Fazekas Edina, Boga Clementina, Simon Tímea, Dudás Kriszta, Herenyik Zsuzsa

Fiatal képzőművészek alkotótáborának alkotásaiból összeállított kiállítás
Megnyitó: 2013. július 16. (kedd) 18:00 óra
Nagycenk, Horváth & Lukács Galéria
Kiállítást megnyitja: Csorba János, Nagycenk Polgármestere

Tízforrás Fesztivál részletes programja > > >
   
[2013-07-03] VII. Hidegségi Stangli Fesztivál
Meghívó a 2013. július 6-án (szombaton), a faluközpontban  tartandó VII. Hidegségi Stangli Fesztiválra.

Program:
15:00 órától ingyenes légvár és körhinta várja a gyerekeket
15-17 óráig: Homokfestés, vászonkép festés gyerekeknek
17:00 órától: horvát nemzetiségi műsor következik
18:00 órakor: vacsora
19:00 órakor: Soltész Rezső nosztalgiaműsora
Bál a Jokerbuli zenekarral, közben 20 órakor érkezik Hien a Megasztárból
Részletek, plakát > > >

 
[2013-06-27] Köztisztviselők napja

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2013. július 1-én (hétfőn) a Közszolgálati Tisztségviselők Napján az ügyfélfogadás szünetel.
Percze Szilvia Jegyző

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Közszolgálati Tisztségviselők Napján, július 1-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatalában, a települési ügysegédi kirendeltségeken, az okmányirodákban, és valamennyi járási szakigazgatási szervnél az ügyfélfogadás szünetel!
Dr. Tölli Katalin járási hivatalvezető

[2013-06-25] Amatőr fotópályázat
  Nagycenk Nagyközség Önkormányzata fotópályázatot hirdet.
Témák:
1. Fertõ-táj Világörökségi terület épített öröksége,
2. Fertõ-táj Világörökség élõvilága, természeti értékei,
3. Portrék a mindennapi életből

Pályázni a Fertõ-táj Világörökségi területen készült fotókkal lehet. Érintett települések: Fertõrákos, Balf, Hidegség, Fertõboz, Fertõhomok, Hegykő, Fertõszéplak, Fertőd, Sarród, Nagycenk,
illetve a Fertő-Hanság Nemzeti Park területe.

Amatõr fotósok pályázatait várjuk. Egy pályázó több témában
is adhat be képeket, témánként legfeljebb hármat.
További részletek > > >
[2013-06-24] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülését 2013. június 25.-én (kedden) 18:00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok a teljes meghívóban > > >
Ülés előterjesztései (Előterjesztések menüpontban) > > >

[2013-06-18] Múzeumok éjszakája
 

Széchenyi Kastély Nagycenk 2013. jún. 22. 18:00 órától

Programok:
18:00 órától óránként tárlatvezetés (igény esetén) az Emlékkiállításon
19:30: Ünnepek földön, Égen - Jeles napok az ókorban
Dr. Sosztarics Ottó régész előadása
20:30: "Mese-Világ" - Kuzsner Péter zongoraművész koncertje
Szentivánéji kalandozások Álomországban - Shakespeare nyomán
21:30: "Másik Világ" - Kastélypark
Elektrografika vetítés a kastély homlokzatára
Dr. Kiss Tamás (ElammArt)
Plakát > > >

[2013-06-12] Nagycenkért Alapítvány

A "Nagycenkért" Alapítvány Kuratóriuma köszönetét fejezi ki mindazon magánszemélyeknek és vállalkozóknak, akik az elmúlt évben támogatták a Nagycenkért Alapítványt. A 2012-es év beszámolói az Alaptvány oldalán megtekinthetők.
Tovább az oldalra > > >

[2013-06-12] Volt egyszer egy bajnoki döntő...
Volt egyszer egy bajnoki döntő...

2013. június 22. 16:00 óra, Fertőrákosi sportpálya, belépés díjtalan

Tizenöt évvel ezelőtt történt, hogy két nagyszerű csapat versengett a járási bajnoki címért. A sors úgy akarta, hogy végül a Fertőrákos szerezze meg történetének első felnőtt bajnoki címét. Az évforduló alkalmából a fenti napon megismételjük a mindent eldöntő mérkőzést, hogy az érzést felelevenítsük mi játékosok és szurkolók egyaránt!

Plakát > > >
 
[2013-06-06] Kettős pályázati siker, több mint 30 millió forint Nagycenknek

A tavalyi év végén az önkormányzat LEADER pályázatot nyújtott be a  faluközpont megújítására. Ugyancsak ide pályázott a Sportegyesület a  sporttelep bővítésére. A május végén lezárult döntési folyamat végén nagy örömünkre mindkét pályázat támogatást nyert. Az idei év nyarán a Községháza
előtti terület (járda, parkolók, park) újul meg teljesen, míg jövőre a sportpálya gazdagodik egy salakos teniszpályával és egy atlétikai pályával. A két beruházás összértéke megközleíti a 35 millió forintot.

[2013-06-06] Családi Nap a plébánián
A nagycenki Egyházközség és a Széchenyi István Caritas Csoport Családi Napot szervez a plébánián
Időpont: június 8. szombat, 14 órától
Program:
14 h: kapunyitás
14.30-tól folyamatosan játszóház és vetélkedők a gyerekeknek Lukács Zsuzsanna és az ifjúsági hittanosok közreműködésével a plébániaudvari játszótéren
15.00: „Do-in" ismerkedés a do-in komplex mozgásrendszerrel
Radics Péter masszőr vezetésével
16.00: „A család, mint védőkör" címmel Fazekas Ildikó klinikai szakpszichológus előadása
További részletes program és plakát > > >
 
[2013-06-06] Cenki Hiradó májusi száma
  Elkészült a Cenki Híradó májusi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Családi nap a plébánián
- Múzeumok éjszakája
- Önkormányzati hírek
- Olvasási szokások felmérése
- Aktuális

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

[2013-05-30] Felhívás

Tisztelt Lakosság!
A lövői Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat az alábbi sürgős kéréssel fordul Önök felé:
Amennyiben az felhívásban felsorolt egészségügyi eszközök kedvezményes áron történő beszerzésével kapcsolatban segítséget tudnak nyújtani, kérjük jelezzék Intézményünk felé.
Felhívás teljes szövege > > >

[2013-05-27] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülését 2013. május 30.-án (csütörtökön) 18,00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >
Az ülés előterjesztési (ülések előterjesztései lenyíló menüpontban) > > >

[2013-05-27] Felhívás! Iskolaudvar csinosítás

Nagycenk Önkormányzata, a Széchenyi István Általános Iskola tanárai, diákjai, és Szülői Munkaközössége közös összefogással az iskola udvarát szeretnék szebbé tenni. A kezdeményezéshez hívjuk és várjuk a lelkes önkéntes segítõket.
Időpont: 2013. május 31. péntek 15 órától
További információ: Bugledich Attila: 06/30/868-1442

[2013-05-27] Gyereknap a játszótéren
Az Önkormányzat szeretettel várja a kicsiket és nagyokat gyereknapi rendezvényére június 2-án vasárnap 14 órától a játszótérre.
Programok:
- SORVERSENYEK gyerekeknek
- MINI FOCI BAJNOKSÁG 3 fős csapatok indulhatnak, legalább a csapat két tagjának 14 éven alulinak kell lennie. A versenyekre a helyszínen lehet jelentkezni.
Sok-sok ajándék vár a részt vevőkre!

További részletek a plakáton > > >
 
[2013-05-27] Babaruha börze
  II. Nagycenki Babaruhabörze Június 1. (szombat) 9-tõl 13 óráig

Baba- és gyerekruhák, cipők, babaápolási eszközök, babaholmik (hordozók, kenguruk, játékok stb.), kismamaruhák vására, csereberéje a Községházán.

További részletek a plakáton > > >
[2013-05-24] Meghívó Hősök napi megemlékezésre
A Nagycenki Egyházközség és Nagycenk Nagyközség Önkormány- zata tisztelettel meghívja Önt hősök napi megemlékezésére az I. és II. világháborúban elhunyt nagycenki hősi halottakra emlékezve.

Időpont:
2013. május 26. vasárnap kb. 9.00-kor a szentmisét követõen
Helyszín:
Széchenyi tér, Hősi emlékmű
Megemlékeznek: Kovács Csaba Albert plébános, Csorba János polgármester
Plakát > > >
 
[2013-05-24] Nagycenki Világörökség Díjugrató Verseny
  Nagycenki világörökség díjugrató verseny B0-B3
Széchenyi Kastély Nagycenk
2013. május 25-26.


A Nyugat-Magyarországi Egyetem Széchenyi István Lovasképzési Központ és a SMAFC Lovas Szakosztályának rendezvénye

Programok: (minden nap 9 - 17 óra között)
Díjugratás: B/0-B/3, show korlát, amerikai staféta
A verseny alatt gyermek lovasjátékok, nyeregben ülés, titokdoboz

További részletek a plakáton > > >
[2013-05-24] Világörökség nap
Ezúton hívjuk meg Önt és családját a Fertő-táj Világörökség Napjára, melyet - az ízek útján a Fertő-tájon - mottóval rendezünk meg 2013. május 25-én.

Program:

9.00 Sarród megnyitó - tájház
9-17.00 helyszíni programok
18.00 Fertőszéplak zárórendezvény jutalomsorsolással, néptánccal és vacsorával a kastély udvarán

Látogassa meg napközben ajánlott vendéglátóhelyeinket, ahol helyi ízekkel várják a vendégeket!
 
Fertőd: Gránátos ház, Hegykő: Tornácos Étterem és Nyerges Vendégfogadó, Hidegség: Büszke Tanya, Fertőboz: Bozi Rozi, Fertőrákos: Huber Étterem, Balfi Halászcsárda
Esemény meghívója > > >

Esemény programfüzete > > >
[2013-05-23] Áramszünet ELMARAD

Az E-on Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy a 2013. május 27-én (hétfőre) 9 - 11 óráig meghirdetett áramszünet ELMARAD.
Az áramszünet esetleges későbbi időpontjáról tájékoztatni fogják a lakosságot.

[2013-05-18] Nyári lövői napközis tábor
A lövői Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat napközis tábora

A programok időpontja: 2013. június 24. - 2013. június 28.
minden nap 8.30-15.30-ig

Jelentkezési határidő:
2013. május 31.
A gyermekek szállítását vállalni nem tudjuk!
A programokon való részvételi díj: 6.000 Ft

Programok nagy vonalakban:
- Balatoni kirándulás, - Fürdőzés, - Kézműves programok, - Vetélkedők
Részletek és jelentkezési lehetőség a plakáton >
 
[2013-05-18] Lövői nyári napközis tábor

A lövői Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nyári napközis tábora
A programok időpontja: 2013.június 24. - 2013. június 28. minden nap 8.30-15.30-ig
Jelentkezési határidő: 2013. május 31.
További információk az Egyéb hírek menüpontban > > >

[2013-05-16] Focitábor Nagycenken
Újra vár a nagycenki focitábor nyáron! Egyhetes, napközis rendszerben.
Turnusok:
június 17-21., július 8-12., július 15-19., augusztus 5-9.
Részletek, plakát a Sporthírek menüpontban > > >
 
[2013-05-11] Orchidea túra
  A nagycenki Natura Klub szervezésében Orchidea-túra indul 2013. május 15-én, szerda délután 16.30-kor.
Találkozás a Polgármesteri Hivatal előtt, ahonnan autóval indulunk a fertőbozi szőlőkhöz, majd gyalog megyünk tovább.
A Hársfasor végi erdő rejtekén több kosborfaj él. Találkozhatunk teljes pompájukban lévő agárkosborokkal, madársisak kosborokkal, az orchidea-féléken kívül láthatunk még többek között kontyvirágot és erdei gyöngykölest.
Túravezető: Henn Márton
Célszerű erdei sétához öltözni (zárt, kullancsok ellen is kellő védelmet nyújtó ruha). Mindenkit szeretettel várunk!
[2013-05-08] Díjmentes vasúti utazás iskolai csoportoknak a Nagycenki Széchenyi Múzeumba
Díjmentes vasúti utazás iskolai csoportoknak a Nagycenki Széchenyi Múzeumba!

2013. január 1-től a Nagycenki Széchenyi István Emlékkiállítás a Nemzeti Múzeum részeként működik, így Nagycenken is érvényes az a kedvezmény, miszerint az iskolás csoportok számára a múzeumlátogatáshoz ingyenesen biztosítja a tanulók utazását a MÁV. A jegyvásárláshoz igazolás szükséges, melyet a múzeum,
az iskola által megadott adatok alapján állít ki. A kérelemben az iskola nevét, címét, fax számát, a tanárok és a diákok létszámát kell feltüntetni.
További részletek > > >
Fogadónyilatkozat > > >
 
[2013-05-03] II. Széchenyi Lófuttatás
II. Széchenyi Lófuttatás
Széchenyi Kastély Nagycenk

2013. május 5. (vasárnap) 13 órától


A Nyugat - magyarországi Egyetem Lovasképzési Központjának rendezvénye

Programok:
13:00 Megnyitó - A vidék élni akar
Széchenyi lófutattás:
A lófuttatáson részt vesz Gazdag Daniellaharkai lovas, aki az elmúlt évi Nemzeti Vágta döntőjén szerepelt, és most bemutatja lovas tudását a rendezvényünkre felújított lovaspályán. 
A lófuttatás közben:
- a térségben tartott mének fajtánkénti bemutatása
- bemutatkozik a SMAFC Lovas Szakosztálya
További programok és részletek az esemény plakátján >
 
[2013-05-02] Cenki Hiradó áprilisi száma
  Elkészült a Cenki Híradó áprilisi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Széchenyi Akadémia Nagycenken
- II. Széchenyi Lófuttatás (2013. máj. 5.)
- Önkormányzati hírek
- Amatőr fotópályázat
- Közművelődés
- A szakma sztárja

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

[2013-04-29] 22 éves a nagycenki Iparosfa
Meghívó

2013. április 30-án (kedden) ünnepeljük a Nagycenki Iparosfa 22 éves fennállását.
Ez alkalomból várjuk régi iparosköri tagokat, pártolótagokat, vállalkozókat, kereskedőket, valamint minden érdeklődőt és családjukat.

A megemlékezés színhelye a Községháza előtti téren az iparosfa környéke.
A megemlékezés kezdete: 18:00h

Az ünnepség után jöjjünk össze egy koccintásra a Csikós Csárdában, baráti beszélgetés keretében.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Gráf Gyula 
Hagyományőrző nyugdíjas iparos

 
[2013-04-25] Díjlovas verseny Ilona majorban
  A 2013-as versenyévad első díjlovas versenyét Hidegség Ilona majorban 2013. április 27 - 28-án rendezzük, melyre nagy szeretettel hívjuk meg Önt és kedves Családját.

Tekintse meg versenyünket Ilona majorban, Széchenyi Ilona egykor lakóhelyén, ahol az éledező tavaszi természeti környezetben az egész család jól érezheti magát.
A versenyszámok naponta 9 - 16 óráig tartanak.

Az esemény honlapja > > >
[2013-04-24] Föld napi szemétgyűjtési akció
A Magyar Közút Zrt. Föld napi szemétgyűjtési akciójához csatlakozva szedtünk szemetet Nagycenk kül- és belterületén április 22-én.

A takarításban részt vettek az általános iskola diákjai és tanárai, az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal dolgozói, a Képviselő-testület tagjai és további lelkes cenki civilek is. 
 
Közös munkánk eredménye a sok-sok zsáknyi összegyűjtött szemét.
Köszönet mindenkinek a segítségért, a későbbiek során hasonló akciót, akciókat szeretnénk újra szervezni, hogy tiszta, szemétmentes környezetet teremthessünk Nagycenken és környékén.
 
[2013-04-22] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülését 2013. április 25.-én (csütörtökön ) 18,00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem

Teljes meghívó és napirendi pontok > > >
Ülés előterjesztési > > > 

[2013-04-15] Virágvásár

VIRÁGVÁSÁR A POSTA MELLETI PARKOLÓBAN (Polgár Balázs Szombathely)

2013.április 19.-én 14,30-16,00 ig
2013.április 30.-án 14,30-16,00 ig

MUSKÁTLI ÉS BALKON NÖVÉNYEK
2013 május 17.-én 14,30-16,00 ig
2013.május 30.-án 14,30-16,00 ig
EGYNYÁRI NÖVÉNYEK

 
[2013-04-15] Lakossági tájékoztató
Lakossági tájékoztatót és kiállítást szervezünk
Várunk minden érdeklődőt, aki szeretne többet megtudni az új rendszerű, korszerű hulladékkezelésről.

A rendezvény időpontja és helyszíne:
2013. május 7. - Kedd, 16.00 óra
Nagycenk Polgármesteri Hivatal - nagyterem
Plakát > > >
 
[2013-04-15] Európa napi vetélkedő Nagycenken
Kedves Gyerekek!
A nagycenki Széchenyi István Általános Iskola és a Friends of Europe nagycenki szervezete vetélkedőt szervez az Európa-nap alkalmából.
Célunk a kontinens és népeik megismerése, megismertetése játékos formában. Téma minden, ami Európa. Történelem, földrajz, sport, tudományok, mûvészetek, gasztronómia, és természetesen az Európa-naphoz köthetõ ismeretek.
Nincs előfeladat, nincs selejtező, a teljesítményt viszont értékeljük! A fődíj egy külföldi kirándulás a nyertes csapatnak, de a helyezettek sem mennek haza üres kézzel!
3 fős csapatok jelentkezését várjuk! A résztvevők 7. vagy 8. osztályos tanulók közül kerüljenek ki. Egy iskolából maximum 2 csapat indulhat.
 
A verseny időpontja: 2013. május 6. (hétfõ) 14 óra.
Helye: Széchenyi István Általános Iskola, Nagycenk
A csapatok nevezését 2013. április 29-ig (hétfő) fogadjuk a cenksuli@cenksuli.sulinet.hu e-mail címre.
Plakát > > >
[2013-04-13] Szent György napi vigasságok
 

Szent György napi vigasságok a nagycenki óvodában.

2013. április 20. (Szombat) 15 óra

Fellép a „Czenki"Hársfa Néptáncegyesület és a Cinege Művészeti Iskola Tánccsoportja. Kövirózsa Kulturális Egyesület citerásai Sopronkövesdről, Babtársulat előadása: Matyi, a ludas és csalafinta népi játékok, Füvesboszi kincsestára, lovaglás, játszóház gyermekek részére.

HELYE: AZ ÓVODA UDVARA

Plakát > > >

[2013-04-08] Széchenyi évforduló fotói
 

Az eseményekről a fotókat Keszei István készítette. Köszönjük!

Községi megemlékezés > > >

Ünnepi koncert > > >

Döbling és Nagycenk koszorúzás > > >

[2013-04-08] Költészet napja

Szeretettel várunk mindekit a Magyar Költészet Napja alkalmából összeállított műsorunkra.
Helyszín: Széchenyi István Általános Iskola
Időpont: 2013. április 11. 16h
A korábban meghirdetett versillusztrációs rajzpályázat eredményhirdetésére, illetve a beérkezett alkotásokból összeállított kiállítás megnyitójára is ekkor kerül sor.
Plakát > > >

[2013-04-08] Meghívó

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a nagycenki Aranypatak Óvoda szervezésében megrendezésre kerülő KICSIKRŐL NAGYOKNAK! című előadásra

Előadó: Licskainé Stipkovits Erika
klinikai- és mentálhigiéniai szakpszichológus

Időpont: 2013. április 11., 17 óra
Helyszín: Aranypatak Óvoda, Nagycenk 

Előadás témái, részletek > > >
 

[2013-04-05] Koszorúzás Döblingben
Ma délelőtt (2013. ápr. 5.) Csorba János polgármesterrel együtt koszorúzta meg a Széchenyi emlékhelyet a nagycenki, fertőbozi és peresztegi delegáció Döblingben. Az ünnepségen részt vett gróf Széchenyi Mihály is.

A megemlékező beszédet Bugledich Attila alpolgármester úr tartotta. Orbán Júlia a Nyugat Magyarországi Egyetem munkatársa pedig Széchenyi imáját mondta el.

Fotók az eseményről > > >
 
[2013-04-04] Széchenyi Akadémia programja (április 10-14.)
 

Széchenyi Akadémia az Országos Széchenyi Kör szervezésében
2013. április 10-14. Nagycenk, Széchenyi kastély

Program:
Ápr. 10. (szerda):
14:00 óra: Köszöntés, program ismertetése
előadó: Péchy Mária - Az Országos Széchenyi Kör elnöke

14:30 óra: Széchenyi István üzenete a mának
előadó: Cserháti László - A Széchenyi Társaság alelnöke

16:00 óra: A Lovarda és jövője
előadó: Ormos Balázs - címzetes egyetemi tanár
NyME Széchenyi István Lovasképzési Központ igazgatója

Teljes programlista > > >

[2013-04-03] Széchenyi István halálának 153. évfordulója
MEGHÍVÓ SZÉCHENYI ISTVÁN HALÁLÁNAK 153. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL TARTOTT MEGEMLÉKEZÉSRE
NAGYCENK, ÁPRILIS 7. 15.30 ÓRA, SZÉCHENYI TÉR
Köszöntő: Csorba János polgármester
Megemlékező beszéd: Szentkuti Károly az Országos Széchenyi Kör alelnöke
Közreműködnek a Széchenyi István Általános iskola tanulói. A megemlékezés koszorúzással zárul.
 
Dr. Kiss Tamás, Nagycenk Önkormányzata és a Friends of Europe Nagycenki Csoportja sok szeretettel hívja és várja Önt és kedves családját a Széchenyi István Emlék- múzeumba
Kuzsner Péter orgonaművész ünnepi zongora- koncertjére.

Időpont: 2013. április 7. vasárnap 17 óra

Műsor és további részletek > > >
 
[2013-04-02] Álláshirdetés

A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése szerint pályázatot hirdet pénzügyi-gazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére.
Részletek > > >

[2013-03-27] Cenki Híradó márciusi száma
  Elkészült a Cenki Híradó márciusi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- In memoriam Fekete Lajos
- Önkormányzati hírek
- Közművelődés
- Egyházi hírek
- Sporthírek

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

[2013-03-23] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülését 2013. március 27.-én (szerdán) 19,00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza Kistanácsterem

Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >

Előterjesztések > > >

[2013-03-23] Locsolóbál 2013. március 31.én
Ismét Locsolóbál a Sportcsarnokban!

Időpont: 2013. március 31. (vasárnap) 20:00 óra

Zenél: Bendzsó Duó

Mindenkit szeretettel várunk!

Plakát > > >
 
[2013-03-22] Fiatalok figyelem! Érdekel a képzőművészet?
  Szeretettel várok minden művészet iránt érdeklődő általános és középiskolás fiatalt, akit vonz a rajzolás, a festészet, a képzőművészet világa.
Nagycenken a Horváth & Lukács Galériában (Nagycenk, Kiscenki u. 47.)
- KREATIVITÁS FEJLESZTÉS
- TECHNIKAI FELKÉSZÜLÉS
- FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTÉS

Információ: Herenyik Zsuzsa (Vizuális-környzetkultúra tanár)
Tel.: +3620/21-32-226, E-mail: zsuzsi.herenyik@gmail.com

Részletek > > >
[2013-03-21] Fekete Lajos (1940. május 2. - 2013. március 19.)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fekete Lajos, községünk korábbi polgármestere, életének 73. évében rövid betegség után csendesen elhunyt.

Fekete Lajos a rendszerváltozás után két cikluson keresztül, 1990 és 1998 között volt Nagycenk polgármestere, emellett hosszú éveken át a Nagycenki Római Katolikus Egyházközség világi vezetőjeként is tevékenykedett.

Az elhunytért a szentmise 2013. március 23-án szombaton 12.30-kor lesz a temetőkápolnában. Utolsó útjára 13.15-kor kísérjük a nagycenki temetőben.
Emlékét megőrizzük!
 
[2013-03-20] Jóga Nagycenken
Kellő számú érdeklődő esetén jóga csoport indul Nagycenken. Akit érdekel, kérjük jelezze, hogy tudjuk, hányan lennénk.

Bővebb információ: Benke Éva (30/95-95-637, benke_eva@freemail.hu)
 
[2013-03-20] Csillagvirág túra
  Március 23-án 15:00 órakor.
Gyülekező a MOL kútnál, majd indulás autókkal a Köves erdő rét felőli oldalához.

A túrát Henn Márton vezeti.
Időtartama kb. 1,5 óra.

Részletek > > >
[2013-03-14] Kisállat börze
  Kisállat-börze minden hónap 3. vasárnapján, Nagycenken, a Sportcsarnok mellett.

Időpont: március 17. 8-12 óráig
Ha kisállatot eladna vagy venne, akkor itt a helye.
Belépő: Felnõtt: 300Ft, 1 felnőtt+autó: 500Ft
Gyerekeknek, diákoknak ingyenes!

Információ: telefon: 06/30/857-10-42, 06/30/558-76-10
e-mail: galambaszok@indamail.hu

Látogasson el honlapunkra is: cenkigalambaszok.hupont.hu
Plakát > > >
[2013-03-11] Tájékoztató

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztató levele. A teljes levél elolvasható a lenti hivatkozásra kattintva.

Tájékoztató letöltése > > >

[2013-03-10] Pályázati kiírás

Széchenyi István Pályázati Alap 2013.

Értesítjük a Tisztelt Érdeklődőket, hogy Nagycenk Nagyközség Önkormányzata Széchenyi István Pályázati Alap 2013. címmel az idei évben is pályázatot hirdet Nagycenk és egyéb településen működő civil és nonprofit szervezetek, magánszemélyek, vállalkozások, intézmények részére Nagycenken megvalósuló programok, rendezvények támogatására.
A pályázatok benyújtási határideje: 2013. március 20.

Teljes pályázati kiírás > > >
Pályázati adatlap > > >
Nyilatkozat 1. > > >
Nyilatkozat 2. > > >
Elszámoló adatlap > > >
 
[2013-03-08] Költészet napja - Versillusztrációs rajzpályázat

Rajzpályázatot hirdet a Nagycenki Könyvtár Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából.
Pályázni két korcsoportban lehet, az első korcsoportban az alsó tagozatosok, a másodikban a felsősök indulhatnak. A pályaművek Weöres Sándor egy szabadon választott verséhez készített illusztrációk legyenek. A technika szabadon választható, az alkotások mérete egységesen A3-as.
A rajzok hátoldalán tüntessétek fel a neveteket, az osztályotokat, illetve a vers címét, melyhez a rajz készült!
Leadási határidő: 2013. április 5., péntek du. 14 h
Plakát és további részletek > > >

[2013-03-08] 2013. március 15.
NAGYCENK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 165. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL TARTOTT ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS- RE 2013. MÁRCIUS 14-ÉN 17 ÓRAKOR A KÖZSÉGHÁZÁRA.

Ünnepi beszédet mond:
CSORBA JÁNOS POLGÁRMESTER
Ünnepi műsor:
SZÉCHENYI ISTVÁN ÁTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI 
A MEGMELÉKEZÉS UTÁN KOSZORÚZÁS A SZÉCHENYI SZOBORNÁL
Mindenkit szeretettel várunk!
Plakát > > >
 
[2013-03-08] Virágzik a tőzike!
  Kirándulást szervezünk Csáfordjánosfára, a tőzikés erdőbe 2013. márc. 09-én, szombaton délelőtt.
Indulás reggel 9-kor a Széchenyi térről saját járművel, érkezés ugyanoda kb. 12-13 órakor.
A terület csak gyalogosan közelíthető meg, így miután az autókkal leparkolunk, sétálunk a virágokig. A távolság egy egészséges embernek nem megerőltető.
Célszerű váltócipőt, gumicsizmát hozni! Eső esetén a program elmarad. Bővebb információ: Benke Éva (30/95-95-637)
Mindenkit szeretettel várunk a programra! A kirándulás a közös élményen túl a közeljövőben megalakuló Natura Természetjáró és Környezetvédelmi Klub „első előtti rendezvénye" is egyben.
[2013-03-04] Állásajánlat

A Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola pályázatot hirdet Iskolatitkár munkakör betöltésére. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő.

Tovább az állásajánlat részleteihez > > >

[2013-03-04] Vár a nagycenki könyvtár!
  Új nyitva tartással, kibővült szolgáltatásokkal várja régi és új olvasóit a nagycenki könyvtár!
Az olvasóteremben internetezési lehetőség, gyerekkönyv-sarok, Széchenyi-olvasósarok; áprilistól színes folyóirat-kínálat.
"Könyvpatika-szolgáltatás" (személyre szabott, a konkrét probléma megoldásában segítő irodalom ajánlása). Programok, klubok, előadások...
Információk rendszeresen a hirdetőkön, a facebookon, és itt a honlapon.
Tovább a könyvtár információkhoz > > >
[2013-02-28] Cenki Híradó februári száma
Elkészült a Cenki Híradó februári száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Fáni néni és a hosszú élet
- Önkormányzati hírek
- Könyvtár
- Közlemények
- Sporthírek

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

 
[2013-02-25] Hirdetmény

A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. mint a 103710 sz. vadászterület földtulajdonosi közösségének közös képviselője - a közösség Működési Szabályzata valamint a társult vadászati jog hasznosításának feltételeiről hozott határozat vonatkozó pontjai alapján - kezdeményezi az érintett földtulajdonosok közgyűlését az alábbi helyen és időpontban:

Tovább a teljes hirdetményre > > >

[2013-02-19] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülését 2013. február 21.-én (csütörtökön) 18:00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Napirendi pontok és teljes meghívó > > >
Előterjesztések > > >

[2013-02-18] Téltemetés 2013
  Eltemettük a telet!
Pontosabban február 17-én elégettük az Ikva és az Aranypatak összefolyásánál rakott tűzön a telet jelképező szalmabábut. Az idén több mint ötvenen gyűltünk össze, hogy hangoskodással elkergessük jó messzire a hideget, a betegségeket, bajokat. A Platán Étteremtől forralt borral feltöltekezve vonultunk a zúgóhoz, ahol a bábuba ki-ki bedugdoshatta a maga kis cetlijét, melyre felírta mindazt, amitől szabadulna a tél elmúltával.
 Ez egyfajta varázslás volt: azt szerettük volna elérni, hogy úgy múljon el minden rossz az életünkből, a világunkból, ahogy a papírdarabkák elégnek a tűzben. Tea és finomabbnál finomabb fánkok társaságában néztük végig, ahogy hamuvá válik a tűz - ahogy reményeink szerint eltűnik a tél.
Hogy mennyire voltunk ügyesek, hamarosan elválik, de egy biztos: ahogy mindig, az idén is előbb vagy utóbb megérkezik a tavasz.
B.É.
[2013-02-16] Téli fotók Nagycenkről
  Keszei István csodálatos téli fotói a Kastélypark és környékéről és a temető környékéről.

Tovább a képekhez > > >
[2013-02-16] 1% Nagycenkért Alapítvány

Tisztelt honlaplátogatók, tisztelt Nagycenkiek! A Nagycenkért Alapítvány nevében köszönöm, hogy a febr. 9-én lezajlott jótékonysági bálon nagy számban résztvettek és támogatásukkal  kifejezték elkötelezettségüket a nagycenki templom belső felújításának ügyéhez.

A Nagycenkért Alapítvány törekszik arra, hogy további támogatásokat gyűjtsön, valamint hogy Nagycenkért munkálkodhasson, ezért kérjük, hogy az adójuk 1%-ával alapítványunkat továbbra is hatékonyan támogassák. Egyben köszönjük az előző évi felajánlásokat!

Amennyiben egyéb módon kívánják támogatni a Nagycenkért Alapítványt, azt kérjük jelezzék az Alapítvány elérhetőségein.
Horváth László
Nagycekért Alapítvány Elnöke

 
[2013-02-15] Horgászegyesület alakul Nagycenken
Meghívó
Nagycenki horgászok kezdeményezésére és részvételével horgászegyesület alakul Nagycenken.
Alakulással kapcsolatos megbeszélés:
február 19-én, kedden 18 órakor a Községházán
Alakuló ülés:
február 22-én, pénteken 18 órakor a Községházán. 
19 órától tagfelvétel ugyanott.
További információ:
Barasits László: 06/70/236 2500
Horváth Rezsõ: 06/20/824 9209
Vass Tibor: 06/30/969 9687
Szeretettel várunk mindenkit!
 
[2013-02-14] Nyílt nap

Kíváncsi, hogy milyen az iskola? Vajon mennyit változott mióta Ön is idejárt? Ki és mi vár az első osztályban a gyermekére?
HÍVOGAT AZ ISKOLA
Szeretettel várjuk a leendő első osztályos tanulókat és szüleiket 2013. február 27-én és február 28-án reggel 8 órakor az iskolába.
Program és plakát > > >

[2013-02-14] Játszóház

Szeretettel várjuk a leendő első osztályos tanulókat és szüleiket 2013. február 19-én 16.00 órakor vagy 2013. február 21-én 15.00 órakor az iskolába számukra tartandó játszóházi foglalkozásra!
Helyszín: Széchenyi István Általános Iskola, Nagycenk
Plakát > > >

[2013-02-11] Hétvégi jótékonysági bál fotói
  Szombaton (2013. február 9-én) sikeres jótékonységi bált rendeztek Nagycenken a Tornacsarnokban, a nagycenki templom belső felújítására.

Keszei István fotói a rendezvényről > > >
[2013-02-11] Februári programjaink

Valentin napi séta a Hársfasoron
A szerelmesek napján, február 14-én délután 4 órakor romantikus sétára hívunk mindenkit a nagycenki Hársfasorra! A séta a fasor végén található síremlékhez, gróf Széchenyi Béla és hitvese, Erdődy Hanna grófnő nyughelyéhez vezet.
Találkozó és indulás a kiscenki GySEV parkolóból 4 óra előtt pár perccel.

Téltemetés
Űzzük el együtt a telet! Február 17-én, vasárnap délután 4 órakor a Platán Étteremtől zajos, hangos menet indul, hogy a kisallén végighaladva a zúgónál (az Ikva és az Aranypatak összefolyásánál) rakott tűzön elégessük a telet jelképező szalmabábut. Aki eljön, hozza magával búját, baját, írja fel egy kis papírdarabra, mert megszabadulhat tőle: a tűzbe dobva a téllel együtt elégetjük a sötétséget, betegséget, bajt is...

Részletek és az esemény plakátja > > >

[2013-02-08] Meghívó jótékonysági bálra
Jótékonysági bál a templom belsõ felújítására 2013. február 9-én a Tornacsarnokban
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Nagycenki Egyházközség és a Nagycenki Önkormányzat jótékonysági báljára a templom belső felújítására.

Időpont: 2013. február 9. szombat 20 órától
Helyszín: Nagycenk, Tornacsarnok
A bálon fellép a "Czenki" Hársfa Néptáncegyüttes
A zenét a Bendzsó szolgáltatja
Belépő: 1500Ft
(A belépők elővételben is megvásárolhatók Nagycenki Sándornál és Pölczné Lőrincz Mártinál)
Büfé, tombola (Tombolafelajánlásokat szívesen fogadunk!)
Meghívó letöltése > > >
 
[2013-02-06] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülését 2013. február 09.-én (szombaton) az együttes ülést követően 10,00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Teljes meghívó letöltése > > >

[2013-02-05] Meghívó

Fertőboz Községi Önkormányzat, Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat és Pereszteg Községi Önkormányzat soron következő együttes ülését 2013. február 9.-én (szombaton) 09,00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >

[2013-02-03] Nagycenki galambászok sikere
  A Nagycenki Sport és Díszgalambász Szakosztály 2013. január 26-27-én Öttevényen részt vett a Győri V-66.sz. Galambtenyésztők Egyesülete, A Magyar King Klub „Rába Kupa", Páva Fajta Klub közös kiállításán.
Elért eredmények:
Gráf Gyula
Magyar óriás galambjai közül három darab kiváló minősítést ért el, és ezek közül egy kiállítás győztes lett.
Mondén galambjai közt egyik kiváló minősítést ért el.
Pölcz Éva
Magyar fodros galambjai közt három darab kiváló minősítést ért, és egyik kiállítás győztes lett
[2013-01-30] Cenki Hiradó januári száma
  Elkészült a Cenki Hiradó januári száma, melyet a képre vagy a hivatkozásra kattintva tekinthetnek meg.

A tartalomból:
- Bemutatkozik a Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal
- Önkormányzati hírek
- Egyházi hírek
- Meghívó Jótékonysági bálra
- Sporthírek

Tovább az újság megtekintéséhez > > >
[2013-01-28] Hirdetmény

Hirdetmény a földhasználati nyilvántartást érintő jogszabályi változásokról.
Felhívjuk a figyelmet, hogy 2013. év elejével jelentős mértékben változtak a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (Tft.) földhasználati nyilvántartásra vonatkozó szabályai, mely változásokról az alábbiakban szeretnénk Tisztelt Ügyfeleinket tájékozatni:
Tovább a teljes tájékoztatóra > > > 
A Földhivatal elérhetősége helyesen: www.foldhivatal.hu

[2013-01-28] Asztalitenisz családi bajnokság
Február 3-án, vasárnap a sportcsarnokban kerül megrendezésre a hagyományos családi ping-pong bajnokság. Nevezni a helyszínen lehet 8 és 8.30 között. Kétfős csapatok jelentkezését várjuk. Nevezési díj: 500Ft/csapat
Minden ping-pong szerető versenyzőt, érdeklődőt szeretettel várunk!

Asztalitenisz szakosztály
 
[2013-01-23] Meghívó Farsangi mulatságra
 

Nagycenk partnerközsége, Deutschkreutz szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt 2013. febr. 2-án (szombaton) 10:00 órára Deutschkreutz Fő terére, farsangi mulatságra.

A rendezvényre látogatókat finom ételekkel, italokkal, disznótoros káposztával és jó hangulattal várják.

14:00 órától farsangi felvonulás.

[2013-01-21] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendes ülését 2013. január 26.-án (szombaton) 09:00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >

Ülés előterjesztései > > >

[2013-01-09] Számlacsomag ajánlat (K & H Bank)

Kedves leendő Ügyfelünk!
Bizonyára már tudomására jutott a bankok számlavezetéshez kapcsolódó díjainak emelkedése 2013. január 1-jét követően.
K&H zéró (családi) bankszámlájával, és K&H emelt szintű elektronikus számlacsomagjával a K&H Bank kedvező kondíciókkal kínálja a számlavezetési szolgáltatást!
Részletek > > >

Hirdetmény > > >

[2013-01-09] Ügyfélfogadási idők

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Ügysegédek ügyfélfogadási ideje >

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal és a járási hivatalok járási szakigazgatási szerveinek elérhetősége és ügyfélfogadási rendje >

[2013-01-08] Meghívó
  Tisztelettel meghívjuk az 1943. január 12-i doni áttörés 70. évfordulója alkalmából rendezett EMLÉKTŰZ GYÚJTÁSRA
Nemeskürthy István: Rekviem egy hadseregért című könyvéből részleteket olvas fel: Henn Márton

Helyszín: Nagycenk, Széchenyi tér Hősi emlékmű
Időpont:2013. január 12. szombat 17 óra

Várunk mindenkit, aki tisztelegni szeretne a Don-kanyarnál hősi halált halt magyar katonák és az elesett nagycenki hõsök emléke előtt.

Nagycenk Önkormányzata
[2013-01-08] Felhívás! Azonosító chip kutyáknak

Az elõírásoknak megfelelõen Nagycenken is sor kerül az ebek azonosító chippel történõ ellátására.
Idõpont: 2013. január 15. kedd 7.30-9.30 és 15.00-18.00 óra között
Helyszín: Az önkormányzat alagsora (régi tûzoltó-szertár)
A chipelés ára: 3500Ft/eb
KÉRJÜK, HOGY A KUTYÁK OLTÁSI KÖNYVÉT HOZZÁK MAGUKKAL!
Ha a jelzett napon és időpontokban nem tudja elhozni kutyáját, akkor január 16-22. között, előzetes telefonos időpont-egyeztetés után házhoz is megyek.
A chipelés ára háznál: 4000Ft/eb
Időpont-egyeztetés telefonon a Polgármesteri hivatalnál - 99/360-012
Dr. Szórádi Gábor állatorvos
Plakát letöltése > > >

[2013-01-07] Sikeres galambkiállítást rendeztek Nagycenken
Az elmúlt hétvégén (január 5-6-án) a Nagycenki Galambász Szakosztály és a V-142-es Soproni Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete sikeres galambkiállítást rendezett a nagycenki Sportcsarnokban. A díjátadást megtisztelte jelenlétével herceg Esterházy Antal és gróf Széchenyi Mihály.
"Széchenyi István" Díjat Pölcz Éva kapta Fehér Magyar Fodros galambjáért, ezt a díjat gróf Széchenyi Mihály úr adta át.
"Nagycenk" Díjat Nagy Zsolt, Vas megyei galambtenyésztő kapta Strasszer galambjáért.

Nagycenki díjazottak > > >

Fotók a kiállításról > > >

Kisalfold.hu cikke > > >
 
[2013-01-02] Galambkiállítás Nagycenken
2013. január 5-6-án Nagycenken a Sportcsarnokban a V-142 soproni és a nagycenki galamb- és kisállattenyésztők egyesületének szervezésében.
Bemutatásra kerülnek:
Az egyesületek és a régió tenyészeteinek legszebb, legértékesebb példányai, valamint a Fertőmenti Madárbarát Egyesület díszmadár kollekciója.
Megtekinthető:
szombat (január 5.) 8-19 óráig
vasárnap (január 6.) 8-15 óráig

A kiállítás alatt börze és vasárnap délelőtt kisállat-vásár is megrendezésre kerül
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
 
[2013-01-01] Tájékoztatás szemétszállításról

Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. értesítése alapján tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Kft. 
2013. januártól, pénteki napokon 6:00 - 14:00 óra közötti időszakban 
végzi a szemétszállítást.
Kérik a lakosságot, hogy már a szállítást megelző este helyezzék ki a kukákat, az esetleges hajnali szállítás miatt.
Kérjük tájékoztatónk szíves tudomásulvételét és megértésüket!

[2013-01-01] Értesítés kéményseprő-ipari munka végzéséről

Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy a KÉTÜSZ Kapuvár Kft. Nagycenk település közigazgatási területén a lakóházak és egyéb létesítmények kötelező kéményseprési és ellenőrzési munkáit 2013. január 7 - 31. között végzi.
Kérjük a lakosságot, hogy a szolgáltatást vegyék igénybe, mivel kötelező közszolgáltatásról van szó.
A munkát elvégző kéményseprő neve: Horváth József, elérhetősége: 0630/287-63-08 

[2013-01-01] Tájékoztató

Tájékoztató a járási hivatalról és a települési ügysegédről
Tisztelt nagycenki lakosok!
Tájékoztatom Önöket, hogy 2013 januártól megkezdi működését a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatala, melynek székhelye  Sopron, Fő tér 5., kirendeltsége működik Fertődön, a Madách sétány 1. sz alatt.
Tovább a teljes tájékoztatóra > > >

[2012-12-29] BÚÉK
  A nagycenk.hu honlap szerkesztői nevében, sikerekben gazdag, boldog, békés új évet kívánok!

Horváth László 
felelős szerkesztő
[2012-12-28] Cenki Híradó decemberi száma
Elkészült a Cenki Híradó decemberi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Polgármesteri évértékelő
- Önkormányzati hírek
- Iskolai hírek
- Sporthírek
- Advent Nagycenken

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

 
[2012-12-21] Fotók
  Keszei István fotói a tegnap esti koccintásról és a civil szervezetek köszöntéséről:

Karácsonyi koccintás fotói >

Civil szervezetek köszöntése >

Csorba János beszéde (.pdf) >
 
[2012-12-18] Falukarácsonyi Ünnepség a Tornacsarnokban
  Szeretettel meghívjuk Nagycenk Nagyközség Falukarácsony Ünnepségére
2011. december 21-én (pénteken) 17.00-kor
a Tornacsarnokba!

Műsort adnak a község óvodásai és iskolás tanulói. 

A gyermekeket ajándékkal, a felnőtteket forró teával, forralt borral várja a községi önkormányzat és az intézményei.

Plakát letöltése > > >
[2012-12-18] Karácsonyi koccintás
Gráf Gyula ötletgazda és a Nagycenki Önkormányzat idén is szeretettel vár minden Nagycenkit egy közös, ünnepi koccintásra karácsony előtt.

Időpont: december 20. csütörtök 18 óra
Helyszín: Polgármesteri hivatal előtt
Jöjjön, készüljünk együtt az ünnepekre!

Békés, áldott Ünnepeket Kívánunk minden kedves Nagycenkinek!

Plakát letöltése > > >
 
[2012-12-17] Fotók a hétvégi eseményekről
  Adventi vásár fotói > > >

Adventi koncert képei > > >

A fotókat Keszei István készítette.

 
[2012-12-14] Meghívó
  Tisztelettel meghívjuk Önt, Kedves Családját, Barátait a Nagycenki Füzetek 9. kötetének, a Születő hagyomány, élő kultúra című könyv bemutatójára.

Ideje: 2012. december 14. (péntek) 17 óra
Helye: Községház díszterme, Nagycenk

Program: Könyvbemutató beszélgetés, „Czenki" Hársfa Néptáncegyüttes fellépése, Állófogadás

Plakát letöltése > > >
[2012-12-13] Advent Nagycenken
A Nagycenki Önkormányzat, a helyi civil szervezetek és a Biosalvus Bt szervezésében
Adventi vásár és koncert 2012. december 15-én, szombaton 14.30-19.30 óra között a kastélyparkban.

Meleg tea, forralt bor, forró csoki, sült alma, kürtős kalács, sütemények, betlehemezés, kézművesek, karácsonyi ajándékok.
A múzeumban adventi játszóház, dekorációk, díszek készítése.
Fellépnek: A nagycenki óvodások és iskolások, a peresztegi iskolások, Élő Máté, és a Soproni Széchenyi Gimnázium énekkara.
Kocsikázás, hó esetén szánkózás a kastélyparkban. A rendezvény alatt a Lovasképzési Központ muzeális értékei ingyenesen tekinthetők meg.
 

17 órától a Friends Of Europe nagycenki csoprotjának támogatásával:
Eugiene Russo zongoraművész és tanítványai,
a bécsújhelyi Josef Matthias Hauer Konservatórium növendékeinek karácsonyi koncertje a kastély dísztermében.

Karácsonyi összeállítással fellép a nagycenki egyházi kórus (vezényel Kiss Vidor ) és Nagy Georgina (zongorán kísér Kiss Vidor ).
A koncertet követően a Friends of Europe Nagycenk szeretettel lát mindenkit hagyományos karácsonyi italok és sütemények kóstolására.
Plakát letöltése > > >
Teljes meghívó részletes programmal > > >

[2012-12-13] Mikulásgyár 2012

Fogjunk össze, segítsünk együtt, hogy minél több nehéz sorsú családnak legyen igazi ünnep a Karácsony!
Elsõsorban játékokat, ruhákat, könyveket, tartós élelmiszert várunk.
Kérjük, hogy felajánlásaikat dobozba tegyék, és írják rá, mi van benne, és kinek, kiknek való (fiú/lány, életkor, ruhaméret stb.)
A csomagok dec. 14-ig, péntekig adatók le a 100 forintos boltban vagy a virágboltban.
Az összegyûlt ajándékokat a Mikulásgyárnak juttatjuk el.
Teljes plakát letöltése > > >
 

[2012-12-12] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendes ülését 2012. december 20.-án (csütörtökön) 16,30 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Teljes meghívó és napirendi pontok > > >

[2012-12-09] Fotók
Képek a mikulásról és a Széchenyi téri betlehemről és adventi koszorúról.

Tovább a képekhez > > >
 
[2012-12-09] Fotók
 

Fotók a Nagycenki Templomi Kórus Adventi koncertjéről. A fényképeket köszönjük Kecskés Zoltánnak.

Tovább a képekhez > > >

[2012-12-05] A Nagycenki Templomi Kórus koncertje a templomban
  Meghívó

Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját 2012. december 8-án 17 órára a nagycenki római katolikus templomban tartandó 
ADVENTI KONCERTRE.

Jelenlétével tisztelje meg rendezvényünket és lelkiekben készüljünk együtt Szent Karácsony ünnepére.

Nagycenki Templomkórus
[2012-12-05] Mikulás Nagycenken
Kedves gyerekek!
December 6-án, csütörtökön délután jól figyeljetek!
16 és 18 óra között a faluban találkozhattok a Mikulással.
16 órakor a Kastélyban található Lovasképzési Központtól (régi Méntelep) indul a Mikulás lovaskocsival. A közelben lakók 16 órakor ott találkozhatnak vele.
16 óra után a Vám utcán keresztül a Polgármesteri hivatal elé
érkezik a Mikulás, itt is várhatjátok Őt. Rövid megálló után továbbindul a Gyár utcán végig, és a Békavár környékén áll meg újra.
Minden megállóban, illetve útközben is, ajándékok várnak a gyerekekre! Ne szalaszd el a Mikulást!
Plakát letöltése > > >
 
[2012-12-04] Értesítés

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a lövői Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása 2012. december 5-én elmarad.

[2012-12-04] Cenki Híradó novemberi száma
  Elkészült a Cenki Híradó novemberi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Programok decemberben
- Önkormányzati hírek
- Hársfa fesztivál
- Sporthírek

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

[2012-12-03] Nagycenki falinaptár
  A Biosalvus Bt. kiadásában megjelent a 2013-as nagycenki falinaptár. Régi nagycenki fotókkal, 13 lapos (borító+12 hónap) változatban.
A naptár A4-es méretben 990ft-ért kapható, A3-as méretben rendelhető (1490ft-ért). Érdeklődés, vásárlás Bugledich Attilánál.
 
[2012-11-30] Együttes Képviselő-testületi ülés fotói
Fertőboz Községi Önkormányzat, Pereszteg Községi Önkormányzat és Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat, 2012. november 29-én csütörtökön megtartott együttes ülésének fotói.
A fotókat köszönjük Keszei Istvánnak.

Tovább a képekhez > > >
 
[2012-11-27] Légifelvételek Nagycenkről
  Fekete Szabolcs légifelvételei a nagycenki Szoborparkról, a Széchenyi Kastélyról és annak parkjáról.

Fotók megtekintése > > > 
[2012-11-26] Meghívó
Mikor válik iskolaéretté az óvodás gyermek?
rendkívüli szülői értekezlet

2012. november 28-án 17 órakor
Helyszín: Nagycenki Óvoda

Előadó: Szabó Árpádné

Teljes meghívó letöltése > > >
 
[2012-11-25] Áramszünet

Értesítjük a lakosságot, hogy hálózati munkák miatt áramszünet lesz 2012. dec. 7-én 8:30 - 14:30-ig. Az áramszünet érinti az alábbi címen lakókat: Nagycenk, Dózsa u. 2/A-tól 4/B-ig, és 35/A-tól 65-ig.
E-on levele letölthető formában > > >

[2012-11-22] Katalin bál
  A NAGYCENKI ISKOLA Szülői Munkaközössége szeretettel meghívja Önt és kedves családját
2012. november 24-én (szombaton) 20:00 órára
Katalin bálra a nagycenki Sportcsarnokba.

Zene: Fekete Tibor és neje

Fellépők: Czenki Hársfa Dirty Dance

Belépő: 500 Ft.

Plakát letöltése > > >
[2012-11-22] Meghívó

Fertőboz Községi Önkormányzat, Pereszteg Községi Önkormányzat és Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat együttes ülésének részeként Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ülését 2012. november 29.-én (csütörtökön) 18 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendes ülését 2012. november 29.-én (csütörtökön) 18,30 órára (az együttes ülést követően) összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >

[2012-11-21] Halloween fotók
 

2012. október 31-én rendezett Halloween este fotói felkerültek honlapunk fotóalbumába, melyek a képre vagy a hivatkozásra kattintva érhetők el.

A fotókat köszönjük Pölcz Évának.

Fotók az eseményről > > >

[2012-11-21] A nagycenki galambászok sikeres szereplése Zalaegerszegen
Immáron harmadszor vettünk részt a zalaegerszegi V. 81. sz. galamb és kisállattenyésztők egyesülete által megrendezett galamb és kisállat kiállításán. Melyet 2012.november 16-18-án tekinthettek meg a látogatok a zalaegerszegi Művelődési Központban.

Több mint 400 galamb, nyúl és baromfi került bírálatra és 55 tenyésztő mutatta be hosszú évek munkáját és eredményét.
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-11-20] IX. Hársfa Fesztivál beszámoló
Az idei évben immár IX. alkalommal került megrendezésre a már hagyományosnak mondható Hársfa Fesztivál 2012. november 17-én. 


 
A fesztivált abban a szellemben rendezte meg a „Czenki" Hársfa Néptáncegyesület, hogy a helyiek, illetve a környéken élők még jobban megismerjék a magyar néptánckincset, a magyar népi kultúrát, illetve idén lehetőség nyílott a Kordulka Gyermek Néptánccsoport által, a cseh hagyományok, táncok, énekek megismerésére. 
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-11-19] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülését 2012. november 22.-én (csütörtökön) 16 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Napirendi pontok és a teljes meghívó > > >

Ülés előterjesztései > > >

[2012-11-18] Sikeres kiállítás megnyitó

Az elmúlt vasárnap (2012. nov. 18-án) megnyílt Szurcsik József festőművész kiállítása a nagycenki Horváth & Lukács Galériában.

Képek a megnyitóról > > >

   
[2012-11-11] Pályázati felhívás

Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete versenytárgyalás útján elidegenítésre meghirdeti a következő ingatlanokat:

1. Nagycenk, Gyár u. 11. szám alatti 5. számú, a nagycenki 312/14/5 hrsz. alatt nyilvántartott 33 m2 alapterületű komfort nélküli, részben felújításra szoruló, beköltözhető társasházi lakás.
A lakás kikiáltási induló eladási ára: 1.300.000,- Ft azaz Egymillió-háromszázezer forint.

2. Nagycenk, Gyár u. 11. szám alatti 6. számú, a nagycenki 312/14/6 hrsz. alatt nyilvántartott 35 m2 alapterületű komfort nélküli, részben felújításra szoruló, beköltözhető társasházi lakás. 
A lakás kikiáltási induló eladási ára: 1.500.000,- Ft azaz Egymillió-ötszázezer forint.

A versenytárgyalás helye és ideje:
Községháza I. emeleti kisterme (Nagycenk, Gyár u. 2.) 2012. november 22-én 14:00 óra.


Tovább a teljes pályázati felhívásra > > >

[2012-11-10] Meghívó IX. Hársfa Fesztiválra
A „Czenki" Hársfa Néptáncegyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját a IX. Hársfa Fesztiválra.
Műsorkezdés időpontja: 2012. november 17. 18.00 óra 
Helyszín: Tornacsarnok, Nagycenk

Fellépő csoportok:
Kövirózsa Kulturális Egyesület, Sopronkövesd
Kordulka Néptánccsoport, Csehország
„Czenki" Hársfa Néptáncegyesület, Nagycenk

Zenei kíséret:
Cinege Alapfokú Művészetoktatási Intézmény lövői csoportja.

Mindenkit szeretettel várnak a Hársfások!
Teljes meghívó letöltése > > >
 
[2012-11-10] Szurcsik József festőművész kiállítása
A Horváth & Lukács Galéria tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt
2012. november 18-án (vasárnap) 15:30 órakor 
a Horváth & Lukács Galériába (Nagycenk, Kiscenki u. 47)
SZURCSIK JÓZSEF festőművész kiállításának megnyitójára.
Szurcsik József festőművész életrajza > > >

A kiállítást megnyitja: Ledényi Attila, műgyűjtő, az EDGE Communication és az ART Market igazgatója.
Információk Ledényi Attiláról > > >


   
[2012-11-09] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülését 2012. november 12.-én (hétfőn) 16:30 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Teljes meghívó letöltése > > >
Ülés előterjesztésének letöltése > > >

[2012-11-08] Fát ültettek az Akadémiai Emlékerdőben Sopronpusztán
A Magyar Tudományos Akadémia és a Nyugat-magyarországi Egyetem vezérkara Széchenyi Istvánra emlékezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából.
Mint ismeretes, 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen ajánlotta fel a legnagyobb magyar egy éves jövedelmét egy Magyar Tudós Társaság megalapítására, az MTA elődjének létrehozására. Ennek emlékére rendezik ez idő tájt a Magyar Tudomány Ünnepét.
Az emlékerdőben a 187. hársfát Pálinkás József, az MTA elnöke, Németh Tamás, az MTA főtitkára, Csépe Valéria főtitkárhelyettes, míg a Nyugat-magyarországi Egyetem kéviseletében prof. dr. Faragó Sándor rektor, prof. dr. Neményi Miklós rektorhelyettes, valamint dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója és dr. Jámbor László, a TEAG vezérigazgatója ültette el.
 
Az MTA és a NYME vezetői ezt követően a nagycenki mauzóleumban megkoszorúzták Széchenyi István sírját. Csorba János polgármester valamint Bugledich Attila és Horváth László alpolgármesterek fogadták a Nagycenkre érkező vendégeket és részt vettek a koszorúzáson.
forrás: www.kisalfold.hu
Fotók a koszorúzásról > > >
[2012-11-08] Cenki Híradó októberi száma
  Elkészült a Cenki Híradó októberi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Széchenyi emléknap a Magyar Tudomány Ünnepén
- Európa Charta találkozók beszámolói
- Katalin bál
- Önkormányzati hírek
- Sporthírek

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

[2012-11-08] Mozogj! Fit Dance versenysorozat II. fordulója volt Nagycenken
2012.október 20-án került megrendezésre a Mozogj!Fit Dance versenysorozat II. fordulója Nagycenken

Immáron 2 fordulóját rendezte meg a nagycenki székhelyű Mozogj Alapítvány annak a versenysorozatnak, melyet az év elején indítottak el hagyományteremtő szándékkal. A II. fordulón még több látványos versenygyakorlatot mutattak be az ország minden tájáról érkező versenyzők, mint a májusi versenyen. Külön öröm, hogy néhány egyesület megfigyelőként volt jelen eseményen, mivel a jövőben ők is csatlakozni szeretnének a programhoz.

   
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-11-08] Mozogj! Karate verseny II. fordulója a Tornacsarnokban
  Az októberi hosszú hétvége első napján került megrendezésre a Mozogj Alapítvány által kiírt Karate Formagyakorlat Verseny II. fordulója.
A versenyzők a környező kistelepülések iskoláiban és óvodában működő csoportok tagjai voltak. A gyerekek az első fordulóhoz képest nehezebb formagyakorlatot mutattak be, melyben egy képzeletbeli ellenfél ellen küzdöttek egyénileg, duóban, illetve kis-és nagy csoportban. Ezeknek a gyakorlatoknak nagy előnye,hogy a gyerekek nem gyakorolnak közvetlenül test-test elleni harcot, de mégis begyakorolják azokat az önvédelmi technikákat,amelyek segítségükre lehetnek egy esetleges támadás esetén.Videó a versenyről:
Video a versenyről > > >
[2012-11-05] Kötelező agrárkamarai regisztráció

Gazdálkodók, élelmiszer-előállítók figyelem: KÖTELEZŐ AGRÁRKAMARAI REGISZTRÁCIÓ!
Az augusztus 1-től hatályos új agrárkamarai törvény alapján a 2013. február 1-21. között tartandó országos kamarai választásokkal MEGALAKUL AZ ÚJ NEMZETI AGRÁR- ÉS ÉLELMISZER KAMARA. A törvény értelmében a hazai mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó szektor összes szereplője, így a gazdasági társaságok mellett az őstermelők és az egyéni vállalkozók is alanyi jogon tagjaivá válnak az új egységes köztestületnek.
Az új kamara legfőbb feladata a magyar agrárium megerősítése, versenyképességének növelése és érdekeinek hatékony védelme lesz, kibővült közfeladatokkal és hasznos tagi szolgáltatásokkal.
Határidő 2012. november 30. 
Tovább a teljes felhívásra > > >

[2012-11-04] Charta találkozó 2012 Samuel, Portugália
    Az évet és egyben a két éves projektet lezáró Európa Charta találkozónak adott helyett október 26 - 28 között a portugáliai Samuel települése.
Mivel ez a polgármesterek találkozója volt, településünket Csorba János polgármester és Matiasec János képviselő képviselték.
Beszámolójuk szerint, az alábbiakban lehet az eseményeket összefoglalni:
Bár Portugáliáról kevesebbet tudtunk és inkább közvetett információk alapján alkottunk felületes képet az országról, és az ott lakó emberekről. Már az érkezésünktől kezdve nagyon kellemes, és minden elképzelésünket felülmúló élmények fogadtak.
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-10-25] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendes ülését 2012. október 31-én szerdán 18 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Részletek és napirendi pontok > > > 
Előterjesztések a napirendi pontokhoz > > >

[2012-10-24] Könyvtár zárva

Ezúton értesítjük Önöket, hogy a könyvtári nyitvatartás (szabadság miatt) 2012. október 24-27-ig SZÜNETEL (legközelebbi nyitvatartás: október 29.).

[2012-10-24] Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat

Pályázati kiírás
Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy csatlakozik
a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2013. évi fordulójához.
A pályázat lebonyolításával kapcsolatos teendőket ellátó Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
tájékoztatása értelmében 2012. október 26-tól 2012. november 23-ig lehet benyújtani a
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot (A, B típusút).

Teljes pályázati kiírás letöltése (.pdf) > > >

[2012-10-24] Halloween
Október 31-én este fél hattól Nagycenken, a Széchenyi téren tökből készült süteményekkel, sült sütőtökkel, meleg teával várjuk azokat a kicsiket és nagyokat, akik Halloween alkalmából beöltöznek.

A szervezők nevében:
Pölczné Lőrincz Márta

Plakát letöltése (.pdf) > > >
 
[2012-10-16] Meghívó
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata és a Széchenyi István Általános Iskola tisztelettel meghívja Önt az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre.
Időpont: 2012. október 19. péntek, 17 óra
Helyszín: Nagycenk, Községháza díszterme
Megemlékező beszédet mond Csorba János polgármester
Ünnepi műsor: Széchenyi István Általános Iskola irodalmi színpada és énekkara. Mindenkit szeretettel várunk!
Teljes meghívó letöltése > > >
 
[2012-10-16] Ifjúsági Charta találkozó
  Október 5-7. között Ibanestiben (Románia) rendeztek ifjúsági Európa Charta találkozót, melyen Nagycenk is képviseltette magát fiatalok egy csoportjával.

A találkozóról megtekinthetnek képeket a fotóalbumban, vagy az alábbi hivatkozásra kattintva. A fotókat köszönjük Pölcz Évának.

Tovább a képekhez > > >
[2012-10-12] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülését 2012. október 15.-én (hétfő) 17 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Részletek és napirendi pontok > > >

[2012-10-01] Ebtulajdonosok figyelem

Felhívom az ebtulajdonosok figyelmét, hogy 2013. január 1-től minden 4 hónaposnál idősebb kutyát mikrochippel kell ellátni és regisztrálni az országos elektronikus nyilvántartási rendszerben.

Tovább a teljes hírre > > >
[2012-10-01] Papírgyűjtés az iskolában

Az elmúlt évekhez hasonlóan papírgyűjtést szervez az általános iskola 2012. október 2-tól (kedd) október 4-ig (csütörtök).

Tovább a teljes hírre > > >
[2012-10-01] Újabb fotók és egy újságcikk
    A Friends of Europe Nagycenk Közhasznú Egyesület Hepstedti látogatásáról még több fotó elérhető honlapunk fotóalbumában. Illetve egy cikk is elérhető, ami a hepstedti újságban jelent meg. 
Tovább a képekhez > >
Újságcikk elolvasása >
[2012-10-01] Letette az esküt az új képviselő
A szeptember végi testületi ülésen újra teljessé vált a képviselő-testület. Nemes Viktória lemondása után a 2011-es időközi
választásokon következő legtöbb szavazatot kapott jelöltet, Dr. Hudomelné dr. Dózsa Margitot kérték fel a feladatra, aki vállalta
a képviselőséget. Az ülés elején a Helyi Választási Bizottság vezetõjétől vette át megbízólevelét, majd letette képviselői esküjét.
Munkájához sok sikert kívánunk!
 
[2012-10-01] Cenki Híradó szeptemberi száma
  Elkészült a Cenki Híradó szeptemberi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Széchenyi Napok - Széchenyi Istvánra emlékeztünk
- Beszámoló a Széchenyi Kör 30 éves jubileumi rendezvényéről
- Szüreti Napok itthon és külföldön
- Önkormányzati hírek
- Sporthírek

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

[2012-10-01] Meghívó
„Szent lesz, örökké szent a sírgödör..." emlékműsor az aradi vértanúk halálának 163. évfordulója alkalmából.

Az emlékműsort 2012. október 5-én 8 órakor tartjuk az iskola aulájában, amelyre mindenkit szeretettel várunk.
Széchenyi István Általános Iskola tanulói, tanárai
 
[2012-10-01] 50 éves osztálytalálkozó Nagycenken
  Szeptember 29-én, szombaton 50 éves osztálytalálkozójukat ünnepelték az 1961-62-ben, a nagycenki általános iskolában végzett osztály tagjai.

Ezen a félszáz éves évfordulón meglátogatták elhunyt osztálytársaik sírját, felkeresték iskolájukat, majd a Platán étteremben töltötték a nap hátra levő részét, ahol zenével kísért vacsora közben elvenítették fel a régi szép emlékeket.

Fotók a találkozóról (Nagy László fotói) > > >
[2012-09-29] Beszámoló az Országos Széchenyi Kör 30 éves jubileumi rendezvényéről
Egy kellemes napsütéses őszi napon találkoztunk mi, az Országos Széchenyi Kör tagjai közös emlékezésre és nosztalgiázásra. Nem véletlen, hogy a rendezvény helyszínéül Nagycenket, Széchenyi István faluját és a szeptember 21-i dátumot választottuk.

Pénteken délután dr. Tóth Imre nyitotta meg a Kör tagjai által készített kiállítást, amelyen nosztalgiázhattunk, megnézhettük az elmúlt harminc év rendezvényeinek fényképeit. Kellemesen mosolyogtunk egy-egy kép láttán, kerestük magunkat és fedeztünk fel újra ismerős régi arcokat, helyszíneket. A kiállítás során megelevenedtek korábbi élményeink, újraéltük a kirándulásokat, túrákat, viccelődtünk azon, ki milyen fiatal is volt a hetvenes, nyolcvanas években. A kiállítás készítői rendkívül sok energiát és munkát fektettek abba, hogy ne maradjanak ki felejthetetlen emlékek, nem csak képi, hanem tárgyi formában is. A régi brigádnaplókat lapozgatva láttuk, mennyit is tettek a Kör első tagjai azért, hogy ez a határon túl is nyúló szervezet eredményesen működjön. A Széchenyi Fórum beszámolói is az emlékezést segítették. Akinek kedve van elméjét pallérozni, kérdéseket találhat a kiállítás egyik asztalán, melyekre válaszolva mindenki letesztelheti Széchenyi Istvánról való tudását.
 

Tovább a teljes hírre > > >
[2012-09-27] VI. Tökfesztivál a Fertőszéplaki Tájházakban
VI. Tökfesztivál a Fertőszéplaki Tájházakban!
2012. október 06.

A rendezvény fővédnöke:
Széles Sándor
kormánymegbízott
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

Program:
10.00 Megnyitó
A rendezvényt megnyitja:
Széles Sándor kormánymegbízott
Győr-Moson-Sopron Megyei kormányhivatal
Kóbor Attila Fertőszéplak Polgármestere

További programok és részletek > > >

 
[2012-09-26] Széchenyi Istvánra emlékeztünk
  Széchenyi István születésének 221. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Csorba János polgármester és Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, majd Péchi Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke tartott ünnepi beszédet. 
A beszédek után a nagycenki Széchenyi István Általános Iskola tanulói mutatták be ünnepi műsorukat, végül koszorúzással zárult a megemlékezés.

Csorba János polgármester ünnepi beszéde (.pdf) > > >

Fotók a megemlékezésről (Pellinger Attila fotói) > > >

Harminc éves a Széchenyi Kör (www.kisalfold.hu cikke) > > >
[2012-09-26] Fotók a Szüreti Napokról
Honlapunk fotóalbumába feltöltésre kerültek az elmúlt hétvégi Szüreti Napok 2012 fotói.
(forrás: facebook.com, Fekete György fotói)

Tovább a képekhez > >
   
[2012-09-26] Az iskolát átadják, a múzeumot megtartanák

(forrás: www.kisalfold.hu)
A nagycenki képviselő testület arról döntött, hogy kérvényezik a Széchenyi Emlékkiállítás önkormányzati kezelésbe vételét. Az általános iskola az államhoz kerül, s megalakulhat a hármas új hivatal is.
Több, a település és a térség életét is befolyásoló témában hozott döntést a nagycenki képviselő testület a kedden este megtartott testületi ülésen.

- A képviselők egyhangú szavazattal fogadták el azt a szándéknyilatkozatot, amely szerint nagycenki székhellyel megalakulhat a Fertőboz, Pereszteg, Nagycenk alkotta közös hivatal - tájékoztatott Csorba János, Nagycenk polgármestere. - Erre azért van szükség, mert a törvény szerint ehhez minimum kettőezer fős lakosság kell. Egyenként egyik településen sem laknak ennyien, így viszont 3700 lesz a létszám. A jövőben a sok bizonytalanság miatt még további egyeztetések lesznek.

Tovább a teljes cikkre > > >

[2012-09-25] Tájékoztató Fakitermelő tanfolyamról
Tájékoztató Fakitermelő tanfolyamról

A képesítés célja:
Olyan műszaki, biológiai alapismeretekkel rendelkező szakember képzése, aki professzionális módon tudja végezni a fakitermelés során megjelenő munkaműveleteket, folyamatokat, valamint ki tudja szolgálni a fakitermelésben használatos közelítő- és rakodógépeket.

Megszerezhető képesítés: Fakitermelő bizonyítvány és Mezőgazdasági és Erdészeti gépkezelő jogosítvány

Feltételek és további részletek > > >
 
[2012-09-21] Szüreti Napok programja
  XVII. Nagycenki Szüreti Napok
2012. szeptember 22-23.

Programok szombaton (szept.22.):

9.00-15.00 Nagycenki Világörökség Díjugrató Verseny a kastély melletti díjugrató pályán
15.00 Szüreti felvonulás: Gyalogosok, traktorok, lovasok díszes felvonulása
16.15 Szórakoztató műsor a rendezvénysátorban
18.00 Sztárvendég:  SLÁGER TIBÓ
20.00 Szüreti bál a Club 7 együttessel, Sztárvendég: TÓTH GABI 

További részletek és a vasárnapi programok > > >

[2012-09-20] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendes ülését 2012. szeptember 25.-én (kedd) 18 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Teljes meghívó és napirendi pontok > > >

[2012-09-18] Széchenyi Napok 2012 programjai

Nagycenk Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt Széchenyi István születésének 221. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésre, 2012. szeptember 21-én 17 órára.
Helyszín: Nagycenk, Széchenyi tér 
Program, teljes meghívó > > >

30 éves az Országos Széchenyi Kör 2012. szeptember 21-23. Nagycenk
Tervezett programok pontos időbeosztása > > >


Nagycenki Világörökség díjugrató verseny C0-C3 
2012. szeptember 22-23.
Az Universitas Fidelissima Kft., Nyugat-Magyarországi Egyetem, Széchenyi István Nagycenki Lovasképzési Központ hagyományteremtő jelleggel másodszor rendezi meg díjugrató versenyét 2012. szept. 22-23-án a lovas pályákon. Mindkét nap 9-15 óra között.
Részletes programok, plakát > > >

40 éves a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút. Ünnepeljünk együtt 2012. szeptember 21-én!
Program és a kisvasút menetrendje > > >

 
[2012-09-16] Díjlovas verseny beszámoló

Tegnap (2012. szept. 16.) rendezték Hidegség Ilona majorban a Győr-Moson-Sopron Megyei Díjlovagló Bajnokság 3., egyben utolsó fordulóját. A verseny kiváló nyárias időben és jó hangulatban zajlott, melynek végén sor került a bajnokság végeredményének kihirdetésére 7 kategóriában.

Megyei Díjlovagló Bajnokság végeredménye:
1. Olteán Karina (Dénesmajor LK.)
2. Horváth Ágnes (Horváth & Lukács LK.)
3. Halasiné Szekendy Katalin (SMAFC)

Megyei Ifjúsági Bajnokság végeredménye:
1. Vadon Sára Kamilla (Vadon LK.)
2. Mayer Dóra (SMAFC)
3. Rapi Kitti Krisztina (Ádám Zoltán LK.)

 
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-09-07] Értesítés eboltásról

Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala értesíti az eb-tartókat, hogy
2012. szeptember 12-én (szerdán) 7.00 - 8.00 óráig eboltás lesz az Iskola utcai parkolóban. (eső esetén a Községháza alagsor)
Részletek > > >

[2012-09-06] Cenki Híradó augusztusi száma
  Elkészült a Cenki Híradó augusztusi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Nagycenki Szüreti Napok
- Széchenyi Napok
- Önkormányzati hírek
- Iskolai hírek
- Sporthírek

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

[2012-09-06] Változás a Képviselő-testületben

A szeptember 4-i képviselő-testületi ülésen Nemes Viktória bejelentette lemondását mandátumáról.
Az önkormányzati törvény értelmében a 2011-es időközi választásokon elért eredmények alapján a következő legtöbb szavazatot kapott képviselő-jelöltet kérik fel a megüresedett képviselői hely betöltésére.

[2012-09-06] Bécsi utazás

2012. szeptember 21-én, pénteken az Önkormányzat szervezésében busz indul Bécsbe. Széchenyi István szülőházánál rójuk le tiszteletünket. Indulás reggel 8 órakor a Széchenyi térről, hazaérkezés a kora délutáni órákban.
Jelentkezni korlátozott létszámban szeptember 20-ig lehet a 06/30/651 9859-es számon Bugledich Attilánál. Várjuk a civil szervezetek képviselőit, és magánszemélyek jelentkezését is.

[2012-09-05] Gyógyszertári szabadság

Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a nagycenki GYÓGYSZERTÁR 2012. szptember 10-től 14-ig SZABADSÁG miatt ZÁRVA TART.

[2012-09-03] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendes ülését 2012. szeptember 04.-én (kedd) 18 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza

Napirendi pontok és teljes meghívó > > >

[2012-08-29] Tanévnyitó

"Hívogat az iskola, kapuját kitárja..."

A nagycenki Széchenyi István Általános Iskola szeretettel meghívja Önt a 2012/2013. tanév tanévnyitó ünnepségére. 
Dátum: 2012. aug. 31. (péntek) 17:00 óra
Helyszín: Nagycenk, Sportcsarnok

[2012-08-21] Nagycenki Búcsú 2012

Sikeres volt a Nagycenkről elszármazottak találkozója

A nagycenki búcsú időpontjában, Gráf Gyula és az önkormányzat közös szervezésében idén második alkalommal került megrendezésre a Nagycenkről elszármazottak találkozója. A tavalyinál is többen jöttek el, csaknem 100 korábbi nagycenki tért vissza családtagjaival együtt egykori lakhelyére.  A rendezvény kora délelőtt szentmisével kezdődött. A vendégek ezután megtekintették Gráf Gyula múzeumát, majd a tornacsarnokban folytatódott az ünnepség.

 
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-08-15] Meghívó
  A Friends of Europe Nagycenk közhasznú egyesület évi rendes közgyűlésére ezennel tisztelettel meghívja tagjait.
A közgyűlés helye: Csikós Csárda (Nagycenk, Vámrét u. 1.)
A Közgyűlés ideje: 2012. szeptember 16, vasárnap 18 óra

Napirend:
• Beszámoló az egyesület 2011-2012. évi tevékenységéről
 előterjesztő: dr. Tóth Melinda elnök
• Beszámoló az egyesület 2011-2012. évi költségvetéséről
 előterjesztő: Radicsné Jánka Lívia alelnök
• Javaslat a 2012-es évi további eseményein való részvételéről, illetve a 2013-as év várható eseményei az egyesület életében
 előterjesztők: dr. Tóth Melinda elnök, Fekete Szabolcs titkár
• Új tagok felvétele

Teljes meghívó (.pdf) > > >
[2012-08-10] Gyógyszertári szabadság

Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a nagycenki GYÓGYSZERTÁR 2012. augusztus 13-tól 17-ig SZABADSÁG miatt ZÁRVA TART.

[2012-08-10] Háziorvosi szabadság

Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy dr. Szakál Mária doktornő háziorvosi rendelése 2012.aug.13 - aug.31-ig szabadság miatt szünetel.
Helyettesítését dr. Takács Ágnes hegykői háziorvos látja el Nagycenken kedden és csütörtökön 14-16 óra között. Sürgős esetben készenlétet ad munkanapokon 8-16 óra között.

[2012-08-08] Polgármesteri levél
Tisztelt Hölgyem/Uram, kedves Nagycenki!
Nagycenk Nagyközség polgármestereként kérem, engedje meg, hogy sok szeretetettel meghívjam Önt és kedves családját a Nagycenkről elszármazottak találkozójára. Gráf Gyula ötletadóként az önkormányzattal közösen a tavalyi évben szervezte meg első ízben ezt a rendezvényt.
2012-ben is szeretnénk a Nagycenki Búcsú időpontjában invitálni minden korábbi Nagycenkit, látogasson vissza egykori lakhelyére, találkozzon régen látott ismerőseivel, rokonaival.
A mellékelt meghívó a nap részletes programját is tartalmazza.

Kérjük, hogy a részvételi szándékát előzetesen jelezze felénk az alábbi elérhetőségek valamelyikén, illetve bármilyen kérés, kérdés esetén is hívja a 06-30-8571042-es számon Gráf Gyulát, vagy a 06-30-6519859-es számon Bugledich Attila alpolgármestert. E-mailben az alpolgarmester@nagycenk.hu e-mail címen érhet el minket.  A mielőbbi viszontlátás reményében tisztelettel: 
Csorba János
polgármester

 
[2012-08-06] Nagycenki Búcsú 2012
  Nagycenki Búcsú programja:

- Nagycenkről elszármazottak találkozója
2012. augusztus 19. vasárnap

- Búcsúi Bál a Tornacsarnokban
 2012. augusztus 19 20h

- A kistérség Élni akar - Széchenyi lófuttatás
2012. augusztus 18. szombat 

Részletek > > >
[2012-07-30] Álláshirdetés

A Széchenyi István Általános Iskola óraadói állást hirdet: történelemből és rajzból. Érdeklődni lehet: igazgato@cenksuli.sulinet.hu vagy 06 30 525 6763

[2012-07-30] FELHÍVÁS

Tisztelt Nagycenkiek!
A Nagycenkrõl elszármazottak találkozója sikeres megrendezéséhez újfent segítségüket kérjük. Nagycenkről elszármazott rokonaikat, ismerőseiket értesítsék, illetve ezekről a személyekről adjanak információt, hogy az önkormányzat is értesíteni tudja őket. Egyben kérjük Önöket, vegyenek részt maguk is a rendezvényeken, hisz az elszármazottak találkozójára (és minden búcsúi rendezvényre) várjuk a jelenlegi nagycenkieket is! Jöjjenek el, ünnepeljünk együtt!

[2012-07-30] Cenki Híradó júliusi száma
Elkészült a Cenki Híradó júliusi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Negycenki búcsú
- Európa Charta találkozó Kandava
- Sporthírek

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

 
[2012-07-25] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülését 2012. július 26.-án (csütörtök) 16 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza

Napirendi pontok > > >

[2012-07-23] Rövid beszámoló a Kandavai Karta találkozóról
Július 4-8. között Kandavában, Lettországban került sor a Vidéki Települések Európa Kartájának rendes éves találkozójára, amelyen néhány kivételtől eltekintve minden tagállam 10 fős küldöttséggel vett részt. A nagycenki delegáció anyagi megfontolásból busszal tette meg az 1600 km-es utat, így a sofőrjeinkkel együtt 12 fő képviselte a községet.
Az összejövetel az elmúlt évek legjelentősebb változását hozta, hiszen már régóta tudott volt, hogy nyolc év után Frans Ronnes átadja az elnöki széket „szomszédunknak" Karl Grammanitschnak, Lassee vezetőjének.
 
fotó: Keszei István
Az átadás-átvétel ünnepélyes keretek között zajlott a polgármesterek részvételével, ahol a teljes vezetőség megújult, így a sokak által ismert arcok közül Helma van Drunen a Karta Titkára is továbbadta a stafétát Sandra Hengl részére, aki ugyancsak az osztrák település képviselője. Számunkra külön öröm, hogy a vezetőség ilyen közel került a településünkhöz, amely alapja lehet a jövőben egy szorosabb együttműködésnek. Ezt a szándékot tükrözi Grammanitsch úr meghívása is a Nagycenkiek felé egy szeptemberi Lassee-i találkozóra, amit Csorba János polgármester úr köszönettel fogadott el.
A négy napos találkozó programjaiban a közös megbeszéléseken, tanácskozásokon kívül számos színes eseményre is sor került: játékos sportversenyen vettünk részt, ahol Nagycenk - egyedüliként - két csapattal is képviseltette magát, megtekinthettük a régió nevezetességeit, érdekességeit, illetve kikapcsolódásként színházi előadáson és egy szökőkútakkal előadott vízi show-műsoron vettünk részt, saját szervezésben pedig egy rövid tengerparti nézelődést is beiktatott a delegáció.
A közel háromszáz fő részvételével zajlott találkozó tehát sok változást hozott és indított el a Karta életében, az új tag Horvátország (Tisno) felvételével, a vezetőségben történt változásokkal, illetve a 2013-2014 évben tervezett témák kialakításával, helyszínek megbeszélésével, finanszírozási kérdések felvetésével kapcsolatban.

Keszei István fotói a találkozóról > > >
[2012-07-21] Tízforrás Fesztivál kiállításai Nagycenken

Hollósi Péter és Csorba János
  A Tízforrás Fesztivál programsorozathoz idén Nagycenk is csatlakozott két kiállítással, melyek a Horváth & Lukács Galéria szervezésében jöttek létre.

2012. július 15-én vasárnap nyílott a Községháza dísztermében a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok zsirai Otthonának két lakója, - Csikós László és Tekán János - által készített képekből kiállítás. A kiállítást Csorba János polgármester nyitotta meg. A köszöntő szövege ide kattintva olvasható. Ezt követően Hollósi Péter a zsirai intézet igazgatója beszélt, aki ismertette a művészek életrajzát és beszélt arról is, hogy milyen nagy jelentősége van az ilyen fajta művészeti munkának. 
A kiállításon a képek eladásából befolyt teljes összeget a zsirai Művészeti Kör kapja.

2012. július 14-én a Horváth & Lukács Galériában nyílt meg Szabadi Katalin festőművész kiállítása. Itt is köszöntötte az egybegyűlteket Csorba János polgármester, valamint Horváth László a galéria tulajdonosa.  Ezt követően Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója nyitotta meg a tárlatot.
Az eseményről a soproni Pulzus Televízió készített egy összeállítást, melyet az alábbi hivatkozáson keresztül tekinthetnek meg.

Pulzus TV összeállítása > > >

Fotók a kiállításokról > > > 
 
Csorba János és Szabadi Katalin
[2012-07-13] Szabadi Katalin festőművész kiállítása
Szabadi Katalin festőművész kiállításának megnyitója 2012. júl. 14-én (szombaton) 16 órakor a Horváth & Lukács Galériában (Nagycenk, Kiscenki u. 47.). 

A kiállítást megnyitja, Őze Áron a Pesti Magyar Színház Igazgatója.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

Plakát letöltése > > >
 
[2012-07-10] Családi nap a Hársfa falatozónál
  Nagycenk, Múzeumvasút parkolója 2012. július 14. 11:00 órától

Vidám szórakoztató programjainkra szeretettel várunk kicsiket és nagyokat.
Programok: - Népi mesterségek bemutatója, - Népi játékok, -Kézműves kirakodás bemutatóval, - Rendőrségi bemutató, - Tűzoltó bemutató, - Íjászati bemutató, - Rajzverseny, - Sörivó verseny apukáknak.
Egész nap: Állatsimogató, pónilovaglás, arcfestés, légvár, rodeóbika, vizigömb, fa körhinta, csúszda.
Plakát > > >

[2012-07-09] PR Telecom iroda
Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. július 9.-től július 20.-ig ügyfélszolgálati irodánk műszaki okok miatt zárva tart.
Július 23.-án (hétfő) a megszokott nyitva tartási rend szerint állunk ügyfeleink rendelkezésére.
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-07-02] Cenki Híradó júniusi száma
 

Elkészült a Cenki Híradó júniusi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Félévi polgármesteri értékelő
- Kiállítások Nagycenken a Tízforrás Fesztivál keretében
- Európa Charta hírek
- Sporthírek

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

[2012-07-01] Kiállítások a Tízforrás Fesztivál keretében
A Horváth & Lukács Galéria a következő kiállításokkal csatlakozik a Tízforrás fesztivál programsorozatához, melyre minden érdeklődőt tisztelettel meghívunk:

Szabadi Katalin festőművész kiállítása
Nagycenk, Horváth & Lukács Galéria
Megnyitó: 2012. július 14. (szombat) 16h
A kiállítást megnyitja: Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója

Puha Ferenc festőművész kiállítása
Hegykő, Tornácos Étterem és Panzió konferenciaterme
Megnyitó: 2012. július 13. (péntek) 18h
A kiállítást megnyitja: P. Szabó Ernő művészettörténész, az Új Művészet és a Magyar Nemzet főmunkatársa
Köszöntőt mond: Szigethi István polgármester 

Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona Zsira, Művészeti Műhely Képzőművészeti körének bemutatkozó kiállítása
Csikós László és Tekán János műveinek kiállítása.
Nagycenk, Polgármesteri Hivatal Díszterme
Megnyitó: 2012. július 15. (vasárnap) 15h
A kiállítást megnyitja: Hollósi Péter (Intézet igazgató)
Megtekinthető a Hivatal nyitvatartási idejében.
 

[2012-06-30] Díjlovas verseny Ilona majorban
  Hidegség Ilona majorban a nyári díjlovas versenyt (CDN-B*) 2012. július 21-22-én rendezik.

A rendezőség a versenyre minden érdeklődőt szeretettel vár!

A versenyszámok mindkét nap 9 - 16 óráig tartanak. Belépés ingyenes!

Hidegségi verseny honlapja > > >

Ilona major honlapja > > >

[2012-06-30] KÉTÜSZ Kapuvár Kft. közeménye
A Kétüsz Kapuvár Kft. értesíti a tisztelt lakosságot, hogy Nagycenk település közigazgatási területén a lakóházak és egyéb létesítmények kötelező kéményseprési és ellenőrzési munkáit 2012. július 5-től 2012. július 25. napig végzi.

Teljes közlemény letöltése (.pdf) > > > 
 
[2012-06-29] Hirdetmény

Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala értesíti a község lakosságát, hogy a Polgármesteri Hivatal 2012. július 2-án (hétfőn) Köztisztviselői Nap miatt zárva tart. Kérjük szíves megértésüket !
Polgármesteri Hivatal Nagycenk

[2012-06-26] Meghívó
  A Friends of Europe Nagycenk közhasznú egyesület 2012. július 1-én, vasárnap 18 órakor tartja idei első ülését a Csikós Csárdában, amelyre tisztelettel meghívjuk.
Szeretettel várjuk tagjainkat, illetve minden kedves érdeklődőt, akik tagjaink sorába kívánnak lépni, vagy csak figyelemmel kísérik a Vidéki Települések Európa kartája és a Friends of Europe tevékenységét.

Az ülés napirendi pontjai:
- 2011-2012 eseményei a Friends of Europe nagycenki szervezetének önálló vagy segítő szervezésében
- Jelenleg futó projektek, a közeljövő várható eseményei (Kandava 2012)
- Jövőbeni tervek (idei év, 2013, 2014)
- Új tagok tájékoztatása, felvétele
dr. Tóth Melinda (elnök), Fekete Szabolcs (titkár)
[2012-06-23] Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Népdal és Néptánc Fesztivál
Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Népdal, és Néptánc Fesztivál
Június 16 - 17 Stary Poddvorov Csehország


Stary Poddvorov Nagycenk csehországi EU Charta testvértelepülése. A falu lakosainak száma közel 1000 fő, és gazdasági profilja, környezeti adottságai hasonlatosak Nagycenkével. Az elmúlt években sikerült a falut vonzóvá tenni a fiatal családok számára, ennek köszönhetően bőven akad gyermek, az óvoda ill. a hat osztályos iskola jól működik.
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-06-22] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendes ülését 2012. június 28.-án (csütörtökön) 18 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza

Napirendi pontok és a teljes meghívó > > > 

[2012-06-19] Foci EB döntő kivetítőn a Tornacsarnokban

  Az Önkormányzat közös meccsnézésre hív minden érdeklődőt a Tornacsarnokba, az Európa Bajnokság döntőjére.

Időpont: Július 1. vasárnap 20 órától
Büfé, Góltotó

A belépés ingyenes, helyfoglalás az érkezés sorrendjében.

Nézzük együtt az EB döntőt!
Plakát letöltése > > >
[2012-06-14] Szünidei Kastélykaland

2012. július 4-től augusztus 15-ig szerdánkánt 10-14 óráig várjuk a gyermekeket változatos és izgalmas szünidei kalandokra a Széchenyi István Emlékkiállításra (Nagycenk, Kiscenki u. 3.).

Kirándulás , vetélkedő, rejtvények, kézműves foglalkozások és még sok minden más... Hogy élmény legyen a nyár...

Részvételi díj és további részletek > > >

 
[2012-06-14] Soproni Felfedezők Tábora
 

A Soproni Múzeum Alapítvány napközis tábort hirdet 6-12 év közötti gyermekeknek.

Ha érdekel a történelem, ha szeretsz játszani, szívesen kirándulsz, itt a helyed! Gyere, és fedezd fel velünk Sopront és múltját...

I. turnus: 2012. 07. 23-27.
II. turnus: 2012. 08. 13-17. 

A táborok időtartama: hétfőtől péntekig 9-15 óráig.

További részletek > > >

[2012-06-14] Múzeumok éjszakája
Múzeumok éjszakája Sopronban 2012. június 16-án.
Programok > > >

Múzeumok éjszakája Nagycenken 2012. június 23-án!. 
Programok > > >
 
[2012-06-07] Nyári napközis tábor
  Kedves lányok és fiúk!

Ebben az évben is megrendezésre kerül a lövői Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai által szervezett NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR!!!
Amennyiben kedved lenne egy vidám hetet eltölteni velünk, jelentkezz!

Időpont: 2012. július 16. - 2012. július 20. (minden nap 8.30 - 16.00-ig)
Részvételi díj: 6. 000 Ft/fő
Jelentkezési határidő: 2012. június 20.
FONTOS!
Hozz magaddal 3 napnál nem régebbi háziorvosi igazolást és a kitöltött jelentkezési lapot, amelyet a szolgálatunknál kérhetsz!

Érdeklődni az alábbi címen és telefonszámokon lehet: 
9461 Lövő Fő u. 32. Tel.:99/533-814
Hajas Hajnalka: 06/20/472-53-20
Bujtás Krisztina: 06/20/983-04-30
Schrantz Hajnalka: 06/20/476-08-00
[2012-06-05] Meghívó
  Szeretettel meghívjuk Kulturális Bemutatónkra, melyet 2012. június 8-án pénteken 17.00-kor tartunk a Községháza dísztermében. 

Széchenyi István Általános Iskola , Nagycenk
[2012-06-05] Focitábor 2012 Nagycenk
Újra vár a nagycenki focitábor a nyári szünetben! Egyhetes, napközis rendszerû focitábor négy időpontban.
Turnusok: 
június 25-29.
július 16-20.
július 30 - augusztus 3.
augusztus 13-17.
(A turnusok min. 10 fő jelentkezése esetén indulnak)
Helyszín: Nagycenk sportpálya, sportcsarnok
6 és 15 év közötti fiúk és lányok jelentkezését várjuk. (A jelentkezők létszámától függően több korcsoportban)
Napi program és további részletek > > >
   
[2012-06-02] Pedagógusnap

Kedves Pedagógusok! Pedagógusnap alkalmából köszöntjük Önöket, köszönjük munkájukat!
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata

Köszöntő megtekintése > > >

[2012-06-02] Cenki Híradó májusi száma
Elkészült a Cenki Híradó májusi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Sikeres Világörökségi nap
- Gyermeknap a játszótéren
- Óvodai és iskolai hírek
- Sporthírek
Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

 
[2012-05-30] Hősök napi megemlékezés Nagycenken
  A Pünkösd vasárnapi ünnepi szentmise után tartotta az egyházközség, az önkormányzat és az általános iskola a Hősök Napi megemlékezést.
A résztvevők a Széchenyi téren gyülekeztek az emlékmű körül, ahol Vitéz Vessző István állt díszőrséget.
Az ünnepség a templomi kórus énekével kezdődött, majd Szabolcs atya imádkozott a hősökért, Isten áldását kérve reájuk, ezután az emlékezők közös imát mondtak az elesettekért.
A Nagycenki önkormányzat nevében Matiasec János képviselő mondott néhány gondolatot, megemlékezve a településről származó hősi halottakról.
A beszéd után az iskola képviseletében Payer Márton szavalata következett, majd a koszorúzás, ahol az önkormányzat, az Iparos kör és Friends of Europe képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit, valamint a megemlékezésen részt vevők mécseseket helyeztek el az emlékműnél. A megemlékezés a Szózattal zárult.
Esemény fotói (www.szechenyifaluja.hu) > > >
[2012-05-29] GYERMEKNAP A LOVASKÉPZÉSI KÖZPONTBAN

A Nyugat-magyarországi Egyetem Széchenyi István Nagycenki Lovasképzési Központja egyre kiterjedtebb együttműködési kapcsolatokat épít ki a Nagycenken működő cégekkel, intézményekkel.

A GYSEV Zrt. 2012. május 27-én rendezte gyermeknapi programját a Széchenyi Múzeumvasúton. Közreműködő partnerként részt vállalt a programban a Lovasképzési Központ is. A jól megszervezett rendezvényre a környékről és megyén kívülről is érkeztek gyermekes szülők.

A múzeumvasút a menetrendje szerint szállította a zsúfolásig megtelt személyszállító kocsikban a látogatókat. Volt arcfestés, bábszínház, játékvár és sok minden mi a gyermekek érdeklődését lekötötte.

Teljes beszámoló és fotók > > >

[2012-05-29] Gyermeknap a játszótéren
Jó, idő, jó hangulat, sok-sok játék és ajándék. Ez jellemezte az Önkormányzat szervezésében lezajlott gyereknapi programot vasárnap délután a játszótéren. Immár hagyományosan Simon Péter felajánlásának jóvoltából sport- és játékeszközök várták a kilátogató óvodásokat, iskolásokat.
A rendezvény az ovisok körjátékával vette kezdetét, majd Lajber Sándor tanár úr irányításával sorversenyek következtek, ezután sakkverseny, illetve minifoci bajnokság kezdődött. A rendezvény egész ideje alatt pedig egy ugrálóvár is a kicsik rendelkezésére állt.
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-05-26] Meghívó
  A Nagycenki Egyházközség, Nagycenk Nagyközség Önkormányzata
és a Széchenyi István Általános Iskola tisztelettel meghívja Önt hősök napi megemlékezésére az I. és II. világháborúban elhunyt nagycenki hősi halottakra emlékezve.
Idopont:
2012. május 27. vasárnap 10.15-kor a szentmisét követően

Helyszín:
Széchenyi tér, Hősi emlékmű

Megemlékeznek:
Henczel Szabolcs plébános, Matiasec János önkormányzati képviselő
Ünnepi musor: Általános iskola diákjai
[2012-05-26] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Kepviselő-testülete rendes ülését 2012. május 30-án (szerdán) 18 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Napirendi pontok old1>, old2>

[2012-05-23] NAGYCENKI VILÁGÖRÖKSÉG DÍJUGRATÓ VERSENY
  NAGYCENKI VILÁGÖRÖKSÉG DÍJUGRATÓ VERSENY
17 év után több mint 250 futam a lovas pályán


Egyetemünk elmúlt évben alapított egysége, a Nyugat-magyarországi Egyetem Széchenyi István Nagycenki Lovasképzési Központja, ez évi első nagyrendezvényeként 2012. május 19-20.-án (szombat-vasárnap) szervezte meg a megyei bajnokság részeként, a Nagycenki Világörökség Díjugrató Versenyt a Nagycenki Kastély mögött lévő lovas pályáin.
(Fotón balról jobbra: Horváth László Nagycenk alpolgármestere, Prof. Dr. Faragó Sándor Rektor, Polgár Rudolf Universitas Fidelissima Kft ügyvezetője, Makay Tamás a Gy-M-S Megyei Lovas Szövetség Elnöke. )
A versenyen a megye lovasai mellett osztrák versenyzők is megjelentek, a Lovasképzési Központ céljait, a határon átnyúló szakmai, turisztikai és sport kapcsolatok építését erősítve. A nagyközönség számára is élvezetes versenyt show ugratással és amerikai stafétával is kiegészítették a szervezők.
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-05-23] Világörökségi nap beszámolója
A tavalyinál csaknem huszonöt százalékkal többen vettek részt a május 19-i Fertő-táj Világörökség Napi rendezvényeken. Az érintett települések - Fertőrákos, Balf, Fertőboz, Nagycenk, Hidegség, Fertőhomok. Hegykő, Fertőszéplak, Fertőd és Sarród (Fertőújlak) - civil szervezetekkel együttműködve kínáltak egész napos, a világörökség értékeire fókuszáló, családi programot.

A fertőrákosi Mithrász-szentélytől kezdve a Fertő-Hanság Nemzeti Park fertőújlaki Csapody-látogatóközpontjáig bezáróan harminc helyszínen várták az érdeklődőket. A harminc helyszín közül tizenegy Nagycenken volt.
 
 A templom, a Mauzóleum, az Emlékúzeum, a Lovasképzési központ és a kisvasút mellett megtekinthették az érdeklődők a Régi mesterségek Szerszámkiállítását, ahol a kiállított tárgyakon kívül a nagycenki galambászok díszgalambjaival, valamint Nagy László fafaragó révén a fafaragással is megismerkedhettek. A múzeum alapítója, Gráf Gyula pedig egy-egy régi asztalos-ács eszköz használatát mutatta be.
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-05-22] Gyereknap a játszótéren
Az Önkormányzat szeretettel várja a kicsiket és a nagyokat gyereknapi rendezvényére május 27-én vasárnap 14 órától a játszótérre.
Programok: 
- Sorversenyek gyerekeknek
- Sakkverseny, 2 fős csapatok jelentkezését várjuk, legalább a csapat egyik tagjának 14 éven alulinak kell lennie
- mini foci bajnokság, 3 fős csapatok indulhatnak, legalább a csapat két tagjának 14 éven alulinak kell lennie.

A versenyekre jelentkezni lehet a helyszínen, vagy előzetesen Bugledich Attilánál. 
Gulyás a nagyoknak, ugrálóvár a kicsiknek.
A versenyek díjait, ajándékait Simon Péter Úr ajánlotta fel.
Plakát (.pdf) > > >
 
[2012-05-18] Világörökségi nap
  2012. május 19-én (szombaton) kerül megrendezésre a Világörökség nap a Fertő Táj településein.
Fertőrákos, Balf, Fertőboz, Hidegség, Fertőhomok, Hegykő, Fertőszéplak, Fertőd és Sarród települések mellet, Nagycenk is részt vesz a programsorozatban.
Nagycenki programok > > >

 
A Világörökségi nap hivatalos honlapján megtalálható az összes résztvevő település programja. Tovább honlapra > > >

A szervezők mindekit szeretettel várnak idén is!
[2012-05-18] Világörökségi nap díjugrató verseny
  Nyugat-magyarországi Egyetem Széchenyi István Nagycenki Lovasképzési Központja ez évi első nagyrendezvényeként

2012. május 19-20.-án (szombat-vasárnap) szervezi meg a megyei bajnokság részeként a
Nagycenki Világörökség Díjugrató Versenyt
a Nagycenki Kastély mögött lévő lovas pályáin.

A versenyen a megye lovasai mellett osztrák versenyzők is jelezték részvételüket. A nagyközönség számára is élvezhető verseny show ugratással és amerikai stafétával is kiegészül. A rendezvény a jelentkezett lovasoktól függően 9-17 óra között zajlik.

Tovább a teljes hírre > > >
[2012-05-14] Tájékoztatás
    A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Soproni Kirendeltség értesítése alapján tájékoztatjuk a község lakosságát, hogy 
2012. május 18.-án (péntek) 8.00 és 16.00 óra között,
a lakossági riasztó rendszerek ellenőrzését végzik.
Az ellenőrzés során a szirénák tényleges elindítására (6 mp időtartamra) sor kerül Nagycenken és a környező településeken is. 
Kérjük szíves megértésüket !
Polgármesteri Hivatal
[2012-05-07] Egészségnevelés hete az iskolában

Egészségnevelés hete az iskolában
2012. május 07.-től május 11.-ig minden délután 14.00 órától!

Programok:
HÉTFŐ:"Tükröm, tükröm..." - Kozmetikai és fodrászati tanácsadás tinédzsereknek
KEDD: "Ép testben ép lélek" - Látogatás a Környezet és Testformáló Kft-nél
SZERDA: "Európa napja" - Kiállítás és előadás/ Nemzetközi alkotóverseny eredményhirdetése/ Kiállítás a Hársfasorról, hársfatea kóstolás
CSÜTÖRTÖK: "Élj tisztán!" - Drogmegelőzési előadás és kutyabemutató
PÉNTEK: "Nem mindegy, hogy mit eszel?" - Egészséges étel-börze és ételkóstoló

Részletek és helyszínek (.pdf) > > >

[2012-05-02] 21 éves a nagycenki Iparosfa
  Április 30-án hétfőn, a nagycenki Iparosfa fennállásának 21. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget.
Gráf Gyula, hagyományőrző nyugdíjas iparos tartott rövid megemlékezést, majd Horváth László az iparos közösség nevében köszöntötte fel Németh József nyugdíjas iparost 80. születésnapja alkalmából, egy ajándékkosárral.
A megemlékezés után baráti beszélgetés és koccintás következett, amely a Csikós csárdában zene mellett folytatódott.

Fotók az eseményről > > >
[2012-04-26] Cenki Híradó áprilisi száma
Elkészült a Cenki Híradó áprilisi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Megújult a Széchenyi tér
- Templomfelújítás
- 21 éves a nagycenki Iparosfa
- Szoborpark bővítés
- Óvodai és iskolai hírek
- Sporthírek

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

 
[2012-04-26] GYSEV Majális
MEGHÍVÓ

A GYSEV-nél működő szakszervezetek szervezésében 2012. május 1-én megrendezésre kerül a GYSEV MAJÁLIS Nagycenken, melyre a szervezők meghívják a munkatársakat és azok családtagjait.

Majális részletes programja és plakát > > > 
 
[2012-04-23] Labdarúgás – utánpótlás
  A közelmúltban két, nagyszabású esemény részt vevői lehettek az ifjú nagycenki focisták. Április 14-én a Nagycenki Sportegyesület volt a házigazdája az OTP-MOL Bozsik program utánpótlás labdarúgó körzeti tornájának. A 7, 9 és 11 éves gyerekeknek megrendezett viadalon több mint 200 fiatal vett részt Petőházáról, Hegykőről, Fertőszentmiklósról, Sopronból (SC Sopron és SVSE) a nagycenkiek mellett.
Ugyancsak a fent említett korosztályok - kiegészülve néhány idősebb diákkal - jártak április 22-én Győrben, az ETO Parkban, ahol - köszönhetően többek között Nagy István közbenjárásának - a Győri ETO - Diósgyőr NBI-es bajnoki mérkőzés előtt a nagycenki gyerekek kísérhették be a csapatokat a pályára. Nagy élmény volt ez a kicsiknek, és a lelátón nekik „szurkoló" szülőknek, kísérőknek egyaránt.
[2012-04-23] 21 éves a nagycenki Iparosfa
Meghívó

2012. április 30-án ünnepeljük a Nagycenki Iparosfa 21 éves fennállását. Ez alkalomból várjuk régi iparos köri tagokat, pártolótagokat, az iparos fa állításnál akkori közreműködőket és résztvevőket, valamint minden érdeklődőt és családjukat.
A megemlékezés színhelye a Községháza előtti téren az iparosfa környéke.
A megemlékezés kezdete: 18:00h
Az ünnepség után koccintást tartunk, majd a Csikós Csárdában baráti beszélgetésre jövünk össze.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Gráf Gyula 
Hagyományőrző nyugdíjas iparos

 
[2012-04-20] Díjlovas verseny Ilona majorban
Hidegség Ilona majorban a 2012-es év első díjlovas versenyét (CDN-A*, CDN-B) 2012. április 21-22-én rendezik.

A rendezőség a versenyre minden érdeklődőt szeretettel vár!

A versenyszámok mindkét nap 9 - 16 óráig tartanak. 

Hidegségi verseny honlapja > > >

Ilona major honlapja > > >

 
[2012-04-20] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormrányzatának Kepviselő-testülete rendes ülését 2012. április 26-án (csütörtök) 18 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Napirendi pontok és teljes meghívó (.pdf) > > >

[2012-04-19] Elkezdődött a templom felújítása
Elkezdődött a nagycenki templom felújítása. A munkálatokat Keszei István fotóriportjai alapján fogjuk bemutatni, hogy a lakosság ilymódon tudja nyomon követni a felújítás fázisait.

Keszei István fotói > > > 

További fotók > > >
 
[2012-04-18] Szent György Napi Vigasságok
  SZENT GYÖRGY-NAPI VIGASSÁGOK a NAGYCENKI ARANYPATAK ÓVODÁBAN
2012. ÁPRILIS 28.Szombat 15 óra.
Fellép a Nagycenki Széchenyi István Általános Iskola énekkara, citerásai. A Cinege Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a „Czenki „ Hársfa Néptáncegyesület. A Ládafia Bábszínház vásári bábjátékkal szórakoztatja a nagyérdemű közönséget. Kézműves bemutatók, lovaglás,faszerkezetes kosaras körhinta, Füvesboszi kincsestára, táncház, játszóház várja a gyerekeket és a felnőtteket.
HELYE: AZ ÓVODA UDVARA
Tovább a teljes hírre > > >
[2012-04-17] HIRDETMÉNY

Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala értesíti a község lakosságát, hogy a május 1. körüli munkarend változás miatt a Polgármesteri Hivatal nyitvatartása az alábbiak szerint módosul:
2012. április 20-án (péntek) 8:00 - 16:00 óráig,
2012. április 21-én (szombat) 8:00 - 12:00 óráig.

Tájékoztatjuk továbbá a lakosságot, hogy 2012. április 24-én (kedd) áramszünet miatt a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Köszönjük szíves megértésüket!

[2012-04-12] Költészet napja
Költészet napja alkalmából tartott rendezvényt az általános iskola Paárné Kelemen Anikó tanárnő vezetésével. A felsősöknek versmondó versenyt hirdettek, melyet Pajer Brigitta 8. osztályos tanuló nyert meg Pajer Márton és Söveges Fábián 5. osztályos diákok előtt. Az alsósok közül a korábban megrendezett házi versmondó verseny helyezettjei mondták el választott költeményeiket.
Sok-sok verssel, szavalattal ünnepeltük József Attila születésnapját, április 11-ét, a költészet napját.
     
[2012-04-12] LOMTALANÍTÁS NAGYCENKEN

Tisztelt Nagycenkiek!
Az Önkormányzat idén ismét ingyenes lomtalanítást szervez a Rekultív Kft. közreműködésével. Az alábbi időpontokban és helyszíneken kihelyezett konténerekbe kérjük elhelyezni a háztartási hulladékokat: 
Időpontok és részletek a plakáton > > >

[2012-04-11] Széchenyi Istvánra emlékeztünk
Április 6-án nagypénteken Döblingben, április 8-án pedig, a Széchenyi tér átadásához kapcsolódva Nagycenken, a Széchenyi szobor előtt emlékeztünk a Legnagyobb magyarra halálának 152. évfordulója alkalmából.
Örvendetes, hogy a bécsi utazáson az önkormányzat mellett több intézmény, civil szervezet is képviseltette magát, és helyezett el koszorút a döblingi emlékműnél.
Ahogy Döblingben, úgy az április 8-i megemlékezésen is Dr. Tóth Imre, a Soproni, egyúttal a Nagycenki Múzeum igazgatója tartott megemlékező beszédet. 
 
A megemlékezés koszorúzással zárult, helyi szervezetek, intézmények, környező települések, regionális és országos szervezetek képviselői rótták le kegyeletüket Gróf Széchenyi István előtt.
Fotók a döblingi megemlékezésről (Keszei István fotói) > > >

Nagycenki megemlékezés fotói (Keszei István fotói) > > >

Fotók a megemlékezésekről (Kecskés Zoltán fotói) > > >
[2012-04-10] Szoborpark bővítése, felajánlott szobrokból, keresztekből
  Nagycenk Beszélő Kőemlékei Alapítvány 2012. április 8-án az „Öreg Bükk" Ökoturisztikai Rekreációs Park bővítése alkalmából tartott ünnepséget.

Újonnan elhelyezett szobrok:
Szent József - Iparosok védőszentje, Keglovich Richard gyermekei (Éva, Magdolna, József, Gabriella) ajánlották fel.
Angyalka gyermekkel - Horváth Jenő és családja ajánlotta fel, melyet Baranyai László restaurált.
A Máriát és a két fakeresztet Krisztussal az egyház bocsátotta a szoborpark rendelkezésére. A két fakeresztet Gráf Gyula asztalos mester újította fel.

Csorba János Nagycenk polgármesterének megnyitó szavai után Henczel Szabolcs Nagycenk plébánosa megszentelte az újonnan kihelyezett szobrokat. 
Az alapítvány rajzpályázat és kérdőív kitöltéséből álló versenyt hirdetett, melynek győzteseit jutalmazták az ünnepség keretében: I. Gál Bernadett (7. osztályos tanuló), II. Perlinger Zsófia (8. osztályos tanuló), III. Egresits Péter (6. osztályos tanuló)
Ezután a felszentelt szobrok megtekintése következett.
Fotók az ünnepségről (Keszei István fotói) > > >
[2012-04-10] Megújult a Széchenyi tér
Húsvétvasárnap, április 8-án délelőtt került átadásra, felszentelésre a pályázati forrásból felújított Széchenyi tér. A „Széchenyi tér közösségerősítő rekonstrukciója" című projekt keretében több mint 13 millió forintot nyert Önkormányzatunk a vidékfejlesztést támogató Leader forrásból.

Az ünnepségen Csorba János polgármester úr megköszönte a pályázati támogatást, a tervezők, kivitelezők munkáját, a jelenlegi és a korábbi képviselő-testületek közreműködését és örömét fejezte ki, hogy a megszépült tér településünk büszkesége és ékköve lehet a jövőben.

Gál István, az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület Elnöke gratulált a beruházáshoz, és a felújított tér közösségépítő, közösségerősítő szerepét emelte ki.
 
A beszédek után a nemzeti színű szalag átvágásával hivatalosan is átadásra került a megújult Széchenyi tér, melyet ezután Henczel Szabolcs atya, községünk plébánosa áldott meg.
Reméljük, a hamarosan felújításra kerülő templommal együtt valóban igazi ékköve lesz a tér településünknek. Ehhez elengedhetetlen a folyamatos gondozás, amelyről az önkormányzat gondoskodik, valamint az is, hogy mindannyian óvjuk, védjük a tér épségét, szépségét.
Avatás fotói (Keszei István fotói) > > >
[2012-04-03] Utazás a Nemzetibe
A Nagycenki Önkormányzat 2012. május 31-én buszos utazást szervez a Nemzeti Színház előadására - kellő számú jelentkező esetén.
Darvas Benedek - Varró Dániel - Hamvai Kornél - Rejtő Jenő
VESZTEGZÁR A GRAND HOTELBEN
című zenés vígjátékra.

Jelentkezni április 10-ig lehet a 06/30/651 9859-es számon,
az alpolgarmester@nagycenk.hu  e-mail címen, vagy személyesen Bugledich Attilánál.
A részvételi díj 6000Ft/fő (busz+jegy)

Részletek > > >
 
[2012-04-02] Felhívás

Tisztelt Nagycenkiek!
Ezúton értesítjük Önöket, hogy holnap (2012. április 03.-án, kedden) a FOGORVOSI RENDELÉS SZÜNETEL! (09h-10h-ig ügyeleti rendelést tartunk)
dr. Szemerédi László

[2012-03-31] Európa Charta talákozó fotói
  A március 22-25. között Nagycenken rendezett Európa Charta találkozó fotóit az alábbi hivatkozásokon keresztül tekinthetik meg.
A fotókat köszönjük Keszei Istvánnak!

1. nap (2012. márc. 22.) > > >

2. nap (2012. márc. 23.) > > >

3. nap (2012. márc. 24.) > > >

4. nap (2012. márc. 25.) > > >
[2012-03-29] Cenki Híradó márciusi száma
Elkészült a Cenki Híradó márciusi száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Charta találkozó beszámolója
- Óvodai és iskolai hírek
- Sporthírek

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >

 
[2012-03-28] Széchenyi tér átadása
    NAGYCENK ÖNKORMÁNYZATA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT "A SZÉCHENYI TÉR KÖZÖSSÉGERŐSÍTŐ REKONSTRUKCIÓJA" CÍMŰ PROJEKT ZÁRÓESEMÉNYÉRE, A MEGÚJULT SZÉCHENYI TÉR ÁTADÁSÁRA
valamint
SZÉCHENYI ISTVÁN HALÁLÁNAK 152. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL TARTOTT MEGEMLÉKEZÉSRE.
IDŐPONT: ÁPRILIS 8. 11 ÓRA
HELYSZÍN: SZÉCHENYI TÉR

Részletek és meghívó letöltése > > >
[2012-03-28] Csillagvirág túra

Csillagvirág túra március 31-én 14:30.
Gyülekező a MOL kútnál. Indulás autókkal a Köves erdő rét felőli oldalához. A túrát Henn Márton vezeti, időtartama: kb 1-1,5 óra.
Részletek és plakát > > >

[2012-03-28] Locsolóbál

Locsolóbál 2012. április 8-án (húsvét vasárnap) a sportcsarnokban 20 órától. Zenél a Madison Band. Belépő: 1000 Ft. Jegyek elővételben április 2-től kaphatók a hivatalban. Mindenkit szeretettel várunk.
Plakát > > >

[2012-03-27] "Vidéki Települések Európa Charta" találkozója Nagycenken

Nagycenk bizonyított, nagyszerű "Vidéki Települések Európa Charta" találkozót a szervezett a hét végére (március 23-25)

Még a 2011-es casheli találkozón azt fontolgattuk, hogyan lesz képes Nagycenk megszervezni, a 2012-es találkozót, ma túl vagyunk egy sikeres rendezésen. A választások utáni helyzet kedvezően hatott az nagycenkiekre - régen nem tapasztalt összefogásnak és támogatásnak lehettünk tanúi. 
 
fotó: Keszei István
A delegációkat méltó módon tudtuk fogadni, köszönhető a szervezőkön túl a szponzoroknak, a lelkes segítő lakosoknak, szállásadó vendéglátóknak. Csorba János polgármester és az Önkormányzat sikeresen igyekezett méltó keretet és körülményeket biztosítani. 
A rendezvény szervezésével az Önkormányzat a Friends of Europe nagycenki egyesületet bízta meg, akinek elnöke Dr. Tóth Melinda (főszervező). A Önkormányzat részéről Bugledits Attila alpolgármester fogta össze a munkát. A koordinációban Udvardi Imréné segített.

Ezúton mondunk köszönetet minden segítőnek, szervezőnek, szállásadónak, mindenkinek, aki munkájával, felajánlásával, részvételével hozzájárult a találkozó sikeréhez. Mert bátran kijelenthetjük, a rendezvény nagyon sikeres volt. Vendégeink kitűnően érezték magukat, mindannyian élményekkel gazdagon indultak haza vasárnap. Minden delegálttól jeles osztályzatot kapott a falu.

Külön köszönet Nagycenk lakosainak, hogy a pénteki, tornacsarnokban tartott kulináris esten ilyen nagy számban részt vettek. Jó volt látni a sok, felszabadult, kellemesen szórakozó nagycenki polgárt!
Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy öregbítettük Magyarország és Nagycenk hírnevét ezzel a rendezvénnyel!

Tovább a teljes hírre > > >
[2012-03-26] FIGYELEM!!!!

Az iskola és a sportcsarnok között találtak egy kulccsomót (sárga bilétán 729-es, piroson utránfutókulcs is található)!
Nyitvatartási időben Steiner Katinál a virágüzletben átvehető.

[2012-03-26] MEGHÍVÓ

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendes ülését 2012. március 29-én (csütörtök) 18 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Ülés napirendi pontjai és részletek > > >

[2012-03-22] Hirdetmény

Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala értesíti a község lakosságát, hogy a Polgármesteri Hivatal 2012. március 24-én, (szombaton) zárva tart.
Kérjük szíves megértésüket!
Polgármesteri Hivatal Nagycenk

[2012-03-20] Európa Charta találkozó
  Bizonyára minden olvasónk értesült már róla, március 22-én (csütörtökön) 6 országból érkeznek Nagycenkre 5-5 fős delegációk, hogy részt vegyenek a 4 napos Európa Charta találkozón

Kérünk minden nagycenkit, hogy otthonát, környezetét a megszokottnál is gondosabban szépítse, ápolja. Várjuk méltó módon európai vendégeinket!
Valamint kérjük Önöket, udvarisan segítsék vendégeinket a tájékozódásban, tegyenek meg mindent, hogy az Európa Charta találkozó résztvevői jól érezzék magukat településünkön.
Köszönjük!

Charta találkozó részletei > > >
[2012-03-16] Érthetetlen vandalizmus a Széchenyi téren!
  Lassan teljesen elkészül a megszépült Széchenyi tér, sajnos úgy tűnik azonban, hogy ez nem mindenkinek okoz örömet. Március 15-én készültek a fotók, amelyeken jól látszik, hogy ismeretlenek a Millenniumi parkba frissen elültetett fákat (és bokrokat) kihúzkodták.
 
Értetlenül állunk az eset előtt, kik lehetnek azok, akiknek ilyen „szórakozás" jut az eszükbe.
A rendőrséget értesítettük az történtekről, a Polgárőrség fokozottan fog figyelni a térre, és kérjük Önöket is, figyeljenek, vigyázzanak közös értékeinkre!
[2012-03-13] Tűzgyújtási tilalom
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium 2012. március 11-től - átmeneti időre - TŰZGYÚJTÁSI TILALMAT rendelt el!

Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi erdővédelmi bírsággal sújtható!

Az elrendelt tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes.
 
[2012-03-08] PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

„A múlt kövein épül a jelen"
Nagycenk Beszélő Kőemlékei alapítvány pályázatot hirdet általános iskolai tanulók számára.
A pályázat célja, hogy az általános iskoláskorú gyermekek megismerjék közvetlen környezetük múltját, értékeit késztessen egyéni és közösségi tevékenységre.

A pályázat feltételei:

• A szoborpark ismerete.
• Rajz a készítése park egészéről, valamely szobráról, vagy a szoborpark bővítésével kapcsolatos ötletekről, lehetőségekről. A rajzokat tetszőleges technikával, A4-es lapon elkészítve várjuk.
• Kérdéssor kitöltése, mely megtalálható az egyesület és a község honlapján, illetve az iskolában is kérhető Nagy Ádám történelemtanárnál. A kérdőív válaszai a helyszínt felkeresve illetve könyvtári munkával találhatóak meg.

A pályamunkák elbírálását az egyesület által felkért zsűri végzi.

A feladatlapot helyesen kitöltők és a rajzokat elkészítők között értékes nyeremények kerülnek kiosztásra. Az első helyezett jutalma 5000, a második 4000, a harmadik 3000 forintos ajándékcsomag. A legjobbnak ítélt alkotás a községházában kerül kiállításra.

Pályazatra jelentkezni, feladatlapot kérni, pályamunkákat leadni a nagycenki Széchenyi István Általános Iskola történelemtanáránál, Nagy Ádámnál lehet. A pályamunkák leadási határideje március 31.

Pályázati feladatlap (.pdf) > > >

[2012-03-07] Tavaszi takarítás, szemétszedés
  Tavaszi takarítás, szemétszedés az Önkormányzat szervezésében.
Időpont: 2012. március 17. szombat 8-12 óra
Gyülekező: A Polgármesteri Hivatal előtt és a Szoborparknál
Kérjük hozzanak magukkal:
lombseprűt, gereblyét, kesztyűt
Takarítunk, szemetet szedünk:
Játszótér, Gyári kert, Szoborpark, Kastély melletti platánfasor (Vám utca), Templomtól a vasútállomáson át a Gyár utcáig,  Kiscenki utca 20. udvarán (Hidegségi utca sarkán), stb...

További információ:
Bugledich Attila: 0036/30/651 9859
Horváth Rezső: 0036/20/824 9209
Plakát letöltése > > >
[2012-03-06] 2012. március 15.
  Nagycenk Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésre 2012. március 14-én 17 órakor a községházára.
Ünnepi beszédet mond: 
CSORBA JÁNOS POGÁRMESTER
Ünnepi műsor:
SZÉCHENYI ISTVÁN ÁTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI.
A megemlékezés után koszorúzás a Széchenyi szobornál.
Mindenkit szeretettel várunk!

Meghívó letöltése > > >
[2012-03-06] Szalai Gergely asztalitenisz emléktorna

III. Szalai Gergely asztalitenisz emléktorna Nagycenken
Helyszín: Nagycenk, Tornacsarnok
Időpont: 2012. március 17. (szombat)

A versenynap programja:
9-13 óráig: 
Az általános iskolások versenye. Tel:+3630/9813905 (Lajber Sándor)
14-18 óráig: 
Felnőtt egyéni verseny, melyre 13:30-tól lehet nevezni. 
Nevezési díj: 500 Ft/fő Tel:+3630/3341077 (Winkler Ernő)

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!
Meghívó letöltése > > >

 
[2012-03-05] Nagycenki Iparterület
Összefoglaló információk a nagycenki Iparterületről

Tulajdonos neve, címe:
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata (100%)
9485 Nagycenk, Gyár utca 2.
Kapcsolattartó: Csorba János - polgármester
Telefon: +36-99-532-030; +36-30-942-7716
Fax: +36-99-360-012
E-mail: polgarmester@nagycenk.hu
Honlap: www.nagycenk.hu

Kiadvány letöltése > > >

Tovább honlapunk ÚJ, Iparterület oldalára > > >
 
[2012-03-01] Cenki Híradó
  Elkészült a Cenki Híradó februári száma, melyet a képre, vagy a hivatkozásra kattintva olvashatnak el.

A tartalomból:
- Charta találkozó Nagycenken
- Széchenyi István Pályázati Alap 2012.
- Óvodai és iskolai hírek
- Sporthírek

Tovább a cikkek olvasásához (.pdf) > > >
[2012-02-28] Széchenyi István Pályázati Alap 2012.
    PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Széchenyi István Pályázati Alap 2012.

Értesítjük a Tisztelt Érdeklődőket, hogy Nagycenk Nagyközség Önkormányzata Széchenyi István Pályázati Alap 2012. címmel az idei évben is pályázatot hirdet Nagycenk és egyéb településen működő civil és nonprofit szervezetek, magánszemélyek, vállalkozások, intézmények részére Nagycenken megvalósuló programok, rendezvények támogatására.
   
A pályázatokkal kapcsolatban információ kérhető:
Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, Bugledich Attila, 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. tel.: 06/30/651 9859, e-mail: alpolgarmester@nagycenk.hu

A PÁLYÁZAT CÉLJA:
Nagycenk Nagyközség területén és egyéb településen működő civil és nonprofit szervezetek, magánszemélyek, vállalkozások, intézmények 2012. évi azon programjai megvalósulásának elősegítése, melyek nem csak a nagycenki lakosság kulturális alapismereteinek a bővítését szolgálják előadások, kulturális események, programok és képzések formájában, hanem a programjuk megvalósításának helyszínéül Nagycenket választják.

Teljes pályázati kiírás és a pályázathoz letölthető dokumetumok, honlapunk "Pályázati kiírások" menüpontjában > > > 
[2012-02-21] HÍVOGAT AZ ISKOLA
Kíváncsi, hogy milyen az iskola?
Vajon mennyit változott mióta Ön is idejárt?
Ki és mi vár az első osztályban a gyermekére?

HÍVOGAT AZ ISKOLA
Szeretettel várjuk a leendő első osztályos tanulókat és szüleiket 2012. február 23-án és 24-én reggel 8 órakor az iskolában.

Részletek és program (.pdf) > > >
 
[2012-02-21] Kamarai Ügyfélfogadás Nagycenken

Kamarai Ügyfélfogadás Nagycenken: 2012. február 29. (szerda) 8:00-12:00

Tovább a teljes hírre > > >
[2012-02-20] Télbúcsúztató
  A szemerkélő eső ellenére összegyűltünk mintegy 30-an, hogy elkergessük, elbúcsúztassuk az idei telet. A telet jelképező bábuval együtt a jelen lévők gondjaikat, problémáikat is tűzre vethették. Reméljük, sikerült kicsit közelebb hozni a tavaszt, köszönet mindenkinek, aki eljött, illetve a szervezésben segítségünkre volt!

Fotók az eseményről > > >
[2012-02-17] Télbúcsúztató

  Vesszen a tél, jöjjön már a tavasz!

2012. február 19-én (vasárnap) 16:00-kor
Gyülekező: Platán Étterem és Panzió
Mindenki hozzon magával zajkeltõ szerszámot, (duda, síp, dob, kereplő) hogy ezek segítségével minél előbb kergessük el ezt a mostani, cudar telet!
Hozzák magukkal gondjaikat, bánataikat is, hisz gondűző cédulákra írva, melyeket a kiszebábra erősítünk, s bedobunk a tűzbe, megszabadulhatnak tőlük!

Részletek megtekintése > > >

[2012-02-17] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő testülete rendes ülését 2012. február 23-án (csütörtök) 18 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Napirendi pontok > > >

[2012-02-01] Elmarad a kamarai ügyfélfogadás

Betegség miatt a mai napon (2012. febr. 1.) elmarad a kamarai ügyfélfogadás a nagycenki Polgármesteri Hivatalban.

[2012-02-01] HOLNAP INDUL A TANÍTÁS
HOLNAP INDUL A TANÍTÁS!

Értesítem a lakosságot, hogy a Széchenyi István Általános Iskolában HELYREÁLLT a fűtés és a holnapi nappal, 2012. február 2. (csütörtök) megkezdjük a tanítást.

Hüse Gabriella
Igazgató


 
[2012-01-31] RENDKÍVÜLI KÖZLEMÉNY

RENDKÍVÜLI TANÍTÁSI SZÜNETET VAGYOK KÉNYTELEN ELRENDELNI 2012. FEBRUÁR 1-ÉN (SZERDÁN) A FŰTÉSI RENDSZER MEGHIBÁSODÁSA MIATT.
2012. FEBRUÁR 1-ÉN AZ ISKOLA FELÜGYELETET BIZTOSÍT AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉPÜLETÉBEN 8-16 ÓRA KÖZÖTT. A TANULÓKAT AZ ISKOLA AULÁJÁBAN VÁRJUK REGGEL 8-KOR.
KÉREM, A RENDKÍVÜLI HELYZETRE VALÓ TEKINTETTEL CSAK AZOK KÜLDJÉK EL GYERMEKEIKET, AKIKNÉL A GYERMEK(EK) FELÜGYELETÉT SEMMIKÉPPEN NEM TUDJÁK MEGOLDANI.
A TANÍTÁS FOLYTATÁSÁNAK VÁRHATÓ IDEJÉRŐL ÉS A KIMARADT NAP(OK) PÓTLÁSÁRÓL TOVÁBBI TÁJÉKOZTATÁST FOGUNK ADNI. KÉREM FIGYELJÉK AZ ISKOLA ÉS A KÖZSÉG HONLAPJÁT!
MEGÉRTÉSÜKET ELŐRE IS KÖSZÖNÖM!
HÜSE GABRIELLA
IGAZGATÓ

[2012-01-27] Közmeghallgatás

Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat Képviselő Testülete 2012. január 26-án közmeghallgatást tartott.
Ezen az eseményen elhangzott Csorba János polgármester beszámolója és Bugledich Attila beszámolója, melyeket az alábbi hivatkozáson keresztül olvashatják.

Csorba János beszámolója > > >

Bugledich Attila beszámolója > > >

Gazdasági Bizottság éves terve > > >

Fotók az eseményről > > >

 
[2012-01-27] Jótékonysági bál beszámolója és fotói

A 2012. január 21-én rendezett jótékonysági bál beszámolója a Nagycenki Egyházközség honlapján olvasható.
Tovább > > >

[2012-01-26] A talajterhelési díjat fizetők figyelmébe!

Az Országgyűlés az elmúlt évben módosította a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvényt. A törvénymódosítást követően 2012. február 1-től a talajterhelési díj egységdíjának mértéke: 1.200 Ft/m3 lesz. Ez lényegében azt jelenti, hogy az eddig fizetett talajterhelési díj összege február 1-től a 10 szeresére növekedik.

Tovább a teljes hírre > > >
[2012-01-24] Projekt honlap
  A "Széchenyi tér közösségerősítő rekonstrukciója" c. projekt honlapján figyelemmel kísérhetik olvasóink a Széchenyi téren zajló munkálatokat, valamint minden  projekttel kapcsolatos információ elérhető.

Tovább a honlapra > > >
[2012-01-23] Asztalitenisz
  A Nagycenki Sportegyesület Asztalitenisz Szakosztálya
idén is megszervezi hagyományos családi csapatbajnokságát!

Időpont: 2012. január 29.
Helyszín: Nagycenki Sportcsarnok
Nevezni a helyszínen lehet 8:00-8:30 óráig (500 Ft/csapat)
2 fős csapatok jelentkezését várjuk

Szeretettel várunk minden sportbarátot!
Asztalitenisz Szakosztály
[2012-01-20] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendes ülését 2012. január 26-án (csütörtök) 17 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza
Napirendi pontok (.pdf) > > >

[2012-01-19] Meghívó szülőknek és sakkbarátoknak
Sakkedzési, illetve játéklehetőséget szeretnénk biztosítani Nagycenken a Sportcsarnokban minden pénteken 16:45-től. Első alkalom, megbeszélés, igényfelmérés: Január 20. péntek, 16:45.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Zámodics Ferenc (sakkoktató)
 
[2012-01-18] Hidetmény

Nagycenk Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. január 26-án 17.00 órakor a Községháza I. emeleti nagytermében közmeghallgatást tart.

Részletek és a közmeghallgatás témái (.pdf) > > >

[2012-01-18] Felhívás

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő munkatársat keres a házi segítségnyújtást biztosító részlegébe.
Részletek > > >

[2012-01-18] Látásvizsgálat

2012. február 01.-én 12,30-14,00 óráig látásvizsgálat lesz a Polgármesteri Hivatalban.

[2012-01-18] Nyelvtanfolyam

Centrum nyelviskola hirdetése:
Év eleji nyelvtanfolyamok hihetetlen 590Ft/órától az Ön nyelviskolájában. Angol és német, orosz és spanyol nyelveken kezdőtől a nyelvvizsgáig 590 Ft/órától.
Hidetés 1. oldala > > >
Hidetés 2. oldala > > >

[2012-01-12] Szép nagycenki siker a megyei asztalitenisz döntőn

Asztalitenisz - Szép nagycenki siker a megyei döntőn

Részletek a Sporthírek menüpontban > > >

[2012-01-12] Facebook
  Honlapunknak, a nagycenk.hu-nak új Facebook oldalt hoztunk létre, melyen híreinket és a település programjait is hirdetni fogjuk.
Ha tetszik weboldalunk, kérjük a honlap jobb oldalán levő "Tetszik" gombra kattintva fejezzék ezt ki.
Szerkesztők
[2012-01-10] Jótékonysági bál a nagycenki templom javára
  Jótékonysági bál a nagycenki templom javára
2012. január 21. 19:30

Helyszín: Nagycenk Sportcsarnok

Védnökök:
Csorba János (Nagycenk Polgármester) és Henczel Szabolcs Atya (Nagycenk Plébánosa)

Az est háziasszonya és sztárvendége:
DÉTÁR ENIKŐ a Concerto Grande képviseletében

Vacsorát és az italt a Tercia Partyszerviz biztosítja.
További részletek a plakáton > > >
 
Program:

19:00 Érkezés
20:00 Nyitótánc
Utána vacsora
21:30 Détár Enikő műsora I. rész
23:30 Détár enikő műsora II. rész
24:00 Tombola

Zene: Music Club

Programfüzet letöltése > > >
[2012-01-09] Széchenyi tér felújítása
  Megkezdődött a Széchenyi tér rekonstukciója. Honlapunkon képes beszámoló keretében figyelemmel kísérhetik olvasóink a munkálatok alakulását. 

Képek a munkálatokról > > >
[2012-01-09] Sikeres volt a galambkiállítás

Negyedik alkalommal került megrendezésre Nagycenken a galambkiállítás.
Gráf Gyula szervező érdeme, hogy nívós kiállítássá nőtte ki magát a régióban az évente megrendezésre kerülő nagycenki kiállítás. Szívesen jönnek a hazai tenyésztők, idén azonban már sok látogató volt ausztriából is, reméljük következő alkalommal kiállítóként is üdvözölhetjük őket.
Idén a Széchenyi díjat Hideg Róbert magyar páva galambja, Nagycenk különdíját Kovács Attila king galambja kapta.
Fotók > > > 

 
[2012-01-09] Meghívó

Tisztelettel meghívjuk az 1943. január 12-i doni áttörés 69. évfordulója alkalmából rendezett
EMLÉKTŰZ GYÚJTÁSRA.
Nemeskürthy István: Rekviem egy hadseregért című könyvéből részleteket olvas fel: Henn Márton
Helyszín: Nagycenk, Széchenyi tér Hősi emlékmű
Időpont: 2012. január 12. csütörtök 17 óra
Plakát letöltése (.pdf) > > >

[2012-01-04] Galambkiállítás
Galambkiállítás 2012. január 7-8-án Nagycenken a Sportcsarnokban a V-142 soproni és nagycenki galamb- és kisállattenyésztők egyesületének szervezésében. 
Bemutatásra kerülnek: Az egyesületek és a régió tenyészeteinek legszebb, legértékesebb példányai, valamint a Fertőmenti Madárbarát Egyesület díszmadár kollekciója.

Megtekinthető: 
január 7. (szombat) 8 - 19 óráig
január 8. (vasárnap) 8 - 16 óráig

Plakát (.pdf) > > >
 
[2012-01-04] Kamarai ügyfélfogadás

Kamarai Ügyfélfogadás Nagycenken: 2012. február 1. (szerda) 8:00-12:00
9485, Nagycenk Gyár u. 2.
Tóth Erzsébet
ferto-rabakoz@gymskik.hu
20/465-4144

Tovább a teljes hírre > > >
[2012-01-03] Kamarai ügyfélfogadás

Tájékoztatjuk a Nagycenk lakosságát, hogy a következő Kamarai ügyfélfogadás január 4-én (szerdán) 8:00 órától lesz.
Tóth Erzsébet (Kamarai munkatárs)

[2011-12-29] B. Ú. É. K.
  HONLAPUNK OLVASÓINAK SIKEREKBEN GAZDAG, BOLDOG, BÉKÉS ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK!

Szerkesztők
[2011-12-27] KÉTÜSZ Kapuvár Kft közleménye
A Kétüsz Kapuvár Kft. értesíti a tisztelt lakosságot, hogy Nagycenk település közigazgatási területén a lakóházak és egyéb létesítmények kötelező kéményseprési és ellenőrzési munkáit 2012. január 3-tól 2012. január 24. napig végzi.

Teljes közlemény letöltése (.pdf) > > > 
 
[2011-12-23] Boldog Karácsonyi Ünnepeket
Nagycenk Önkormányzata, a Nagycenki Polgármesteri Hivatal dolgozói, valamint a honlap szerkesztői nevében kívánok mindenkinek ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!

Csorba János
Polgármester
 
[2011-12-23] Karácsonyi koccintás fotói

2011. dec. 22-i nagycenki karácsonyi koccintás fotói > > >

[2011-12-22] Gyógyszertár ünnepi nyitvatartása

Értesítem Nagycenk lakosságát, hogy a gyógyszertár az ünnepek között a következő nyitvatartással üzemel:
December 24 - 27-ig: ZÁRVA, nyitás szerdán (dec. 28-án)
Január 1 - 2: ZÁRVA, nyitás kedden (jan. 3-án).
Dr. Hudomelné Dózsa Margit

[2011-12-21] Cenki Híradó

Elkészült a Cenki Híradó decemberi száma, mely letölthető az alábbi linkre kattintva.
Tovább > > >

[2011-12-21] Karácsonyi üdvözlet

Nagycenki Füzetek karácsonyi üdvözlete > 

Tovább a teljes hírre > > >
[2011-12-20] Testületi ülés - időpont-változás

Ezúton is értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy a december 22-i Képviselő-testületi ülés 18 óra helyett 17.30 perckor kezdődik.

[2011-12-20] Utcabajnokság

  A hétvégén, vasárnap került megrendezésre a hagyományos, év végi utcabajnokság a tornacsarnokban. Baráti hangulat, sportszerű mérkőzések jellemezték a tornát.

Nagy küzdelemben végül a Játszótér utca csapata végzett az első helyen, megelőzve a Selyemfonoda utcát és az Öregfiúk csapatát. Képünkön a győztesek.

[2011-12-20] Tájékoztatás

Tisztelt Nagycenkiek !
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy óvodánk, mivel a szülők részéről nyitva tartásra igény nem merült fel, 2011.december 22-től 2012. január 01-ig zárva tart.
2012. január 02-től( hétfőtől) fogadjuk ismét a gyerekeket !
Nemes Viktória 
óvodavezető

[2011-12-20] ÉRTESÍTÉS

Tájékoztatom Tisztelt Betegeimet,
hogy 2011. december 21-től 2011. január 3-ig a fogászati rendelés a hegykői rendelőben szabadság miatt elmarad.
2011. december 22-től 2011. január 3-ig a fogászati rendelés a nagycenki rendelőben szabadság miatt elmarad.

Tovább a teljes hírre > > >
[2011-12-16] Meghívó

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete rendes ülését 2011. december 22.-én (csütörtökön) 18 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Nagycenk Községháza, Kistanácskozó terem
Napirendi pontok > > >

[2011-12-15] Játékvezető tanfolyam
A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága Győr-Moson-Sopron megyében is megrendezi az alapfokú játékvezetői tanfolyamot. A jelentkezési lap oldalunkról letölthető!

Várunk minden olyan 14 - 40 év közötti hölgyet, urat, lányt és fiút, akik kedvet éreznek a játékvezetés iránt. Várunk aktív labdarúgókat is, akik a foci mellett szombaton, vagy vasárnap szeretnének hódolni ennek a szakmának. Az sem akadály, ha valaki a határon túlról jelentkezik. 
Amit ajánlunk: 
- remek baráti közösséghez való tartozás 
- szakértő oktatók 
- remek élmények 
- a legtehetségesebbeknek karrier lehetőség 
- a jelentősen megemelt játékvezetői díjak miatt remek kereseti lehetőség
 
Tovább a teljes hírre > > >
[2011-12-15] Falukarácsony
Szeretettel meghívjuk Nagycenk Nagyközség Falukarácsony Ünnepségére
2011. december 20-án (kedden) 17.00-kor
Nagycenk Önkormányzati Hivatal dísztermébe!

Műsort adnak a község óvodásai és iskolás tanulói.
A gyermekeket ajándékkal, a felnőtteket forró teával, forralt borral várja a községi önkormányzat és az intézményei
 
[2011-12-15] Karácsonyi koccintás
  Emlékezzünk a Nagycenki Iparosok Társas Körére!
Gráf Gyula ötletgazda és a nagycenki Önkormányzat Képviselõ-testülete idén is szeretettel vár minden Nagycenkit egy közös, ünnepi koccintásra karácsony elõtt. 

Idõpont: december 22. csütörtök 19 óra
Helyszín: Polgrámesteri hivatal elõtt
Jöjjön, készüljünk együtt az ünnepekre!
Békés, áldott Ünnepeket Kívánunk minden kedves Nagycenkinek!
Plakát (.pdf) > > >
[2011-12-15] Véradás Nagycenken
December 22-én ismét véradás lesz Nagycenken, a szokásoknak megfelelően a Széchenyi István Általános Iskola alsó tagozatos szárnyában, 16-19 óra között.

Kérjük, hogy minél többen jöjjenek el vért adni, hogy együtt segíthessünk a betegeken!
 
[2011-12-14] Adventi vásár 2011 beszámoló

fotó: Keszei István
  A kastélypark adott otthont az idei adventi vásárnak, mely a negyedik, és egyben az eddigi legszebb vásárunk volt. A csodálatos környezet, a programok, és természetesen a szebbnél szebb portékák sok látogatót vonzottak.
Ezúttal a nagycenki óvodások és iskolások mellett Peresztegről is érkeztek gyerekek, akik karácsonyi műsorral és lucázással szórakoztatták a vásári közönséget. Élő Máté, és a nagycenki Templomi Kórus is bemutatkozott. A vásár ideje alatt a gyerekek részt vehettek a kastélybeli játszóházban, mások lovas kocsira ülve utazhattak. A szereplőket meleg teával, és a nagycenki asszonyok által készített finom süteményekkel vártuk. Sütemény - köszönet érte mindenkinek, aki hozott - az idén is nagyon sok volt, így jutott a felnőtteknek is...
Tovább a teljes hírre > > >
[2011-12-14] Hűség napja megemlékezés
 Több fotó a megemlékezésről > > >
[2011-12-13] Hűség Napja
  2001 decemberében a Magyar Köztársaság Kormánya rendeletet
alkotott az 1921. évi soproni népszavazás emlékére, a nemzethez és a
hazához való hűségről tanúságot tevő polgárok előtt fejet hajtva
december 14-ét a Hűség Napjává nyilvánította.

Mi nagycenkiek, büszkén mondhatjuk, hogy Nagycenk lakosságának
99,5 százaléka szavazott Magyarország mellett, hogy a nagycenkihez
hasonló eredmény sem Sopronban, sem a többi községben nem
született! 1921. december 16-án Magyarországra szavazott 1026 fő,
Ausztriára szavazott 5 fő.
2011. december 14-én (szerda) 8 órakor (reggel) a Széchenyi téren lévő Hűségkútnál megemlékezést tartunk. Mindenkit szeretettel várunk!
Teljes meghívó > > >
[2011-12-13] Nagycenki (utca)bajnokság
Idén is lesz (utca)bajnokság! Várjuk a csapatok jelentkezését!

Az utcabajnokság idõpontja: 2011. december 18. Vasárnap reggel 8-tól
Helyszín: Nagycenk, Sportcsarnok
Nevezési díj nincs!
Jelentkezés a 0036/70/2362500-s telefonszámon Barasits Lászlónál.

Plakát > > >
 
[2011-12-13] Bursa Hungarica ösztöndíj értesítés

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 147/2011. (IX. 29.) számú határozatával a 2011. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat keretében 9 hallgatót részesített, összesen 390.000,- Ft/év támogatásban. (8 db „A" típusú, 1 db „B" típusú).

A támogatás havi összege pályázónként különböző (4 - 7. 000,- Ft). Elutasított illetve határidőn túl benyújtott pályázat nem volt.

A pályázókat írásban értesítjük az elnyert támogatásról, tanulmányaikhoz ezúton is sok sikert és jó egészséget kívánunk!

 

[2011-12-12] Pályázat aljegyzői munkakör betöltésére

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Polgármesteri Hivatala aljegyző munkakör betöltésére.
Részletek > > >

[2011-12-07] Karácsonyi vásár a Kastély udvarán
Az Advent Nagycenken program részeként, a Biosalvus Bt szervezésében:

Karácsonyi vásár a kastély udvarán
2011. december 10-én, szombaton 15-19 óra között Nagycenken

Forralt bor, meleg tea, kürtõs kalács, sütemények, Betlehemezés, kézmûvesek, karácsonyi ajándékok.
A múzeumban adventi játszóház kicsiknek és nagyoknak, dekorációk, díszek készítése természetes alapanyagokból.

További programok és a teljes meghívó (.pdf) > > >