Nagycenk

Nagycenk története több ezer évre nyúlik vissza. Már az őskorban is lakott terület volt, ezt régészeti leletek – réz-, bronz- és vaskori sírok, valamint római és avar kori temetkezések – igazolják. A község határában római kori kőépület maradványait is feltárták. A település nevét 1291-ben említették először „Zenk” formában egy latin nyelvű oklevélben. A 14. századtól kezdve különbséget tettek Kis- és Nagycenk között, a „Gudurzenk” (Gödörcenk) név is ismert volt.

A középkorban számos nemesi család birtokolta a területet, köztük a Kanizsay, Poki, Ember és végül a Nádasdy család. A Wesselényi-összeesküvés után a cenki birtok a királyi kincstárra szállt, majd 1677-ben Széchényi György érsek zálogjogon megszerezte a területet. A Széchényi család 1711-től vált végleges birtokossá, ezzel elindult a község történetének egyik legfontosabb, máig ható korszaka.

A Széchényi család birtokközponttá tette Nagycenket. Széchényi Antal gróf kezdte el a kastély építését és a híres hársfasor telepítését a 18. század közepén. A kastély és a hozzá kapcsolódó park – a hársfasorral és remetelakkal – a magyar klasszicista építészet kiemelkedő példája lett.

A kastélyt fia, Széchényi Ferenc bővítette, aki a Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár megalapítója is volt. Az építkezések és fejlesztések Ringer József soproni építész tervei alapján történtek. Ferenc fia, gróf Széchenyi István – akit méltán neveznek „a legnagyobb magyarnak” – szintén Nagycenkhez kötődött. Itt hozta létre mintagazdaságát, fejlesztette a lótenyésztést, selyemhernyó-tenyésztést, és támogatta a korszerű mezőgazdaság meghonosítását.

Széchenyi István halála után a cenki birtokokat két fia örökölte: Béla és Ödön. Széchenyi Béla gróf aktívan irányította a gazdaságot, apja távollétében már fiatalon átvette a birtokügyek intézését. Feleségével, Erdődy Hannával a kastély parkját növényritkaságokkal gazdagította, többek között amerikai fenyőfélékkel, ciprusokkal és tiszafákkal. Felesége halála után a hársfasor végén síremléket állíttatott neki, maga is ide temetkezett.

Öccse, Széchenyi Ödön a tűzoltóság megszervezésével vált híressé. Itthon megalapította az első tűzoltó-egyesületet, majd Törökországban is megszervezte az isztambuli tűzoltóságot, amiért pasai rangot kapott. Élete végéig ott élt, díszsírhelyet kapott, de testét nem szállították haza.

A cenki uradalom a 19. század második felében átfogó gazdasági átalakuláson ment keresztül. Hajnik János jószágigazgató modernizálta a gazdálkodást, gépesítést vezetett be, váltógazdaságot működtetett, és jelentősen fejlesztette az állattenyésztést. A korszakban a marhahízlalás, a cukorrépa-termesztés és a selyemtermelés mellett működött a híres cukorgyár, gőzmalom, téglaégető és sörgyár is.

Az állattartás, különösen a juh- és szarvasmarha-tenyésztés kiemelkedő jelentőségűvé vált. Az 1880-as évek végén több ezer juhot tartottak Cenken, bár ez később visszaesett. A gazdasági sikereket azonban visszavetette Béla gróf költekezése és a beruházások elmaradása. A birtokok egy része bérbeadásra került, a selyemfonodát és sörgyárat felszámolták, és a földterület is jelentősen csökkent.

A kisipar fejlődése és az ipari üzemek, mint a Luft-féle öntöde vagy a malom, szintén ekkor élte virágkorát. Közben a közlekedés is fejlődött: 1865-ben megindult a forgalom a Sopron–Szombathely vasútvonalon, majd 1876-tól a GYSEV vonalon is.

A két Cenk (Kiscenk és Nagycenk) 1893-ban egyesült, ekkortól indult meg számos intézmény fejlesztése: gyógyszertár, iskola, orvosi rendelő, óvoda, tűzoltóság. A 20. század elején az első világháború és az azt követő trianoni békeszerződés erősen befolyásolta a község sorsát.

Az 1921-es soproni népszavazáson Nagycenk lakosai példátlan összefogással 99,5%-os arányban szavaztak Magyarország mellett. A helyi legenda szerint gróf Széchenyi István szelleme is megjelent a szavazáson: „a halottak nevében jöttem megmondani, hogy ez a föld magyar volt és magyar is marad.” Ezzel a történelmi tettével Nagycenk méltán viselheti a „legmagyarabb falu” jelzőt.

A második világháborút követő két és fél évtizedes stagnálás után a kastély és parkjának felújítása, valamint a múzeumvasút megépítése révén Nagycenk az országos turizmus egyik kiemelkedő célpontjává és meghatározó állomásává vált.

A rendszerváltás után az önkormányzat vezetésével a község új fejlődési pályára állt. A település intézményeit korszerűsítették, megújult a községháza, iskola, óvoda, posta, orvosi rendelő és közösségi terek. Két lakóparkban több száz új telek került kialakításra, ennek köszönhetően a község lakóinak száma megközelítőleg 3000 főre növekedett.

Nagycenk a 21. században is megőrizte történelmi és kulturális örökségét. A községben működik a Széchenyi Múzeumvasút, és 1982 óta itt található a Széchenyi Kör országos központja. A Széchenyi-kastélyt 2016-ban az Országgyűlés nemzeti emlékhellyé nyilvánította, ezzel hivatalosan is Magyarország legfontosabb történelmi helyszínei közé emelkedett.

A faluközösség erejét nemcsak a történelmi múlt tisztelete, hanem az élő közélet is mutatja. Aktív civil szervezetek, kulturális rendezvények, sportélet és vendégszeretet jellemzi községünket. Az M85-ös gyorsforgalmi út nagycenki lehajtója révén Nagycenk ma már nemcsak a történelem, hanem a jövő kapuja is.